15℃ 2℃
március 7. Tamás, Perpétua, Felicitász
Gyomirtás
Fizetett tartalom

Őszi kalászos gyomirtás? A válasz: Reliance + Silwet Star + Tonivit csomag!

UPL Hungary Kft.

Az, hogy miért lett fontos a gabonafélék őszi gyomirtása, többtényezős, egyre hosszabb történet.

Párat említek a tényezők közül:

Elsőként az egyszikű gyomok:

Új egyszikű gyomfajok erősödnek fel, mint az ecsetpázsit, perjefélék és a rozsnokok, valamint a széltippan egyre tömegesebb elterjedése említhető. Sajnos a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy az időjárás változásával az egyszikűek elleni tavaszi védekezések egyre kevésbé sikeresek, aminek az oka az, hogy az enyhe télben például a széltippan csírázása nem áll le novemberben, hanem zavartalanul folytatódik december-január-február során. Így tavasszal a gyomirtó szer erős és nagy tömegben jelenlévő egyszikű fertőzéssel találkozik, amit már nem tud az általunk elvárt módon megoldani. Ugyanezen ok miatt a búzánk sem kerül mélynyugalmi állapotba, folyamatos konkurenciát (tápanyag, víz) kapva így a zavartalan fejlődése mellé.

Mi a helyzet a kétszikűekkel?

Az aszályos nyarakon a kétszikű gyomok magvai elfekszenek, csak az őszi vetésű kultúrnövényekkel együtt kelnek. A hosszú enyhe őszi időjárás és a gabonára kitett műtrágya is igen jó körülményeket biztosítanak a fejlődésükhöz. Tavasszal igen korán virágoznak a veronikafélék, kérdés az időjárás milyen lehetőségeket enged a korai gyomirtásnak.

A miérteket már ismerjük, többször leírták. A mikor, hogyan és mivel már érdekesebb kérdések.

Mivel?  

Amennyiben jó hatást várunk, bízhatunk a RELIANCE-ben. Őszi árpa, őszi búza, tritikálé és rozs kultúrákban használható fel. Két magas koncentrációjú hatóanyag (400 g/l flufenacet+200 g/l diflufenikan) biztosítja a megfelelően magas szintű hatáskifejtést egy- és kétszikű gyomok ellen egyaránt.

A flufenacet sejtosztódás-gátló gyomirtó hatóanyag. A merisztéma szövetekben a hosszú szénláncú zsírsavak képződésének gátlásán keresztül akadályozza a sejtosztódást. Hatását pre- és posztemergensen is kifejti, elsősorban az egyéves egyszikű gyomok, a széltippan, perjefélék és ecsetpázsit ellen igen hatékony.

diflufenikan felszívódó, a karboxamidok családjába tartozó kétszikű gyomirtó hatóanyag pre- és posztemergens használatra. Blokkolja a klorofill képződését, majd a sejtek bomlását idézi elő. Hatáskifejtése a levelek kifehéredésével, majd elhalásával jól követhető.  

A kombináció a legtöbb tipikus kalászos gabonagyom, még a nehezebben irthatók ellen is, kiváló eredményt mutat. Hatékony működését a mellékelt összefoglaló kísérleti eredmény bizonyítja (1. ábra). Veronikafélék, árvácska, sebforrassztó zsombor, ebszékfű és egyszikű gyomok közül a széltippan ellen hatáskifejtése a konkurens kombinációnál is eredményesebb.

1. ábra: Reliance megbízható partner a legtöbb kalászos gyom ellen
1. ábra: Reliance megbízható partner a legtöbb kalászos gyom ellen

Mikor?

Mindkét hatóanyag hosszan tartó hatású, gyökéren keresztül is ható, a később kelő gyomok ellen is hatásos. A diflufenikan talajon történő hatásához bemosó csapadék szükséges, és a széltippan elleni védekezés is annak kelése után biztosít markáns eredményt, ezért igen korai állománykezelést javaslunk. A legjobb, amikor az egyszikű gyomok 1-2 leveles, a kétszikű gyomnövények szik-2 leveles fenológiában vannak. Kultúrnövény szempontjából viszonylag kényelmes, 1-5 leveles az ideális fejlettségi állapot.

Hogyan?

A dózis 0,3-0,6 l/ha közötti az engedélyokiratban. Nehezebben irtható (kék búzavirág, szarkaláb, sebforrasztó zsombor, pipacs), vagy fejlettebb gyomok esetén mindenképp a maximális 0,6 l/ ha dózist javasoljuk. Alacsonyabb dózis (0,3-0,4 l/ha) mellé tribenuron-metil, metszulfuron-metil hatóanyagú kombinációs partner használata szükséges. Így a túlfejlett repce árvakelés ellen is tökéletes lehet. Silwet Star adjuvánsunk használata 0,05% dózisban minden esetben segít a hatás maximalizálásában. A permetezés hatásfokát a talajfelszín is befolyásolhatja, a rögmentes, egyenletes felszín az ideális.

2. ábra: Reliance-val kezelt terület őszi búzában, dózis: 0,6 l/ha 14 nappal kezelés után, Tolna megye Felsőnyék őszi búza
2. ábra: Reliance-val kezelt terület őszi búzában, dózis: 0,6 l/ha 14 nappal kezelés után, Tolna megye Felsőnyék

Keverhetőség:

A készítmény formulációja szuszpenzió (SC). Az őszi időszakban fontos rovarölő szerekkel (pl.: Cyperkill Max) kombinálható. Egyes aminosav-, huminsav-tartalmú biostimulátorok, lombtrágyák felerősíthetik a gyomirtó hatóanyagok működését, főként a diflufenikan esetén, ami átmeneti fitotoxicitást okozhat a kultúrnövényben. Keverés előtt kérjük, egyeztessen a gyártókkal!

3. ábra: a diflufenikan klorofill roncsoló hatása
3. ábra: a diflufenikan klorofill roncsoló hatása

AÖP, AKG: A RELIANCE felhasználható az AKG és AÖP programjaiban is.

Az UPL integrált technológiai szemlélete szerint a kalászosokat (a kis magnormával vetetteket is!) az ősz folyamán meg lehet erősíteni, fejlődésüket lehet serkenteni. A TONIVIT, ATONIK biostimulátorok és az ADOB EXTRA lombtrágya kiváló partnerek ebben!

A vírusvektorok levadászása szintén igen fontos őszi kérdés. Ebben a Cyperkill Max, Deltaphar vagy a Markate készítményeink segítségére számíthatunk. Amennyiben nedvesebb ősz jön, lisztharmat és levélfoltosságok ellen az árbarát Colpenn és Conrod lehet segítségünkre.

Csomagajánlatunk kalászosban

Csomagajánlatunk kalászosban

NE feledjük a legjobb a hibátlanul kelt, egészséges, erőteljes kalászos állomány!

Jó vetést, sikeres őszi növényvédelmi munkát kíván a UPL Hungary Kft. csapata!

Kertész Péter és Vados Csaba
területi képviselők
UPL Hungary Kft.

Hogyan terjednek a herbicid-rezisztens gyomok? 

2024. október 15. 16:10

A herbicid-rezisztens gyommagok szántóföldről szántóföldre és államhatárokon át történő elterjedésének egyik fő módja a szántóföldi munkagépekkel történő terjesztés.

Az aszat visszaszorítása

2024. július 15. 13:10

Bár megjelenése fenyegető, és néha rendkívül invazívvá válhat, nem olyan nehéz visszaszorítani, mint sok más fajtát.

A gyomnövények elleni hatékony védelem kulcsfontosságú a termésbiztonság eléréséhez

2024. április 17. 11:10

A kultúrnövények terméshozamát és a termés minőségét jelentősen meghatározza a gyomnövények elleni védekezés eredményessége.

A mechanikai gyomirtásé a jövő!

2024. március 8. 05:40

A mechanikai gyomirtás visszatérését lehet várni a szántóföldi növénytermesztésben. Az ökológiai gazdálkodásban eddig is alapvető volt, de most már a teljes szántóföldi növénytermesztésben a reneszánszát éli!

Szakmázzunk a Bayer-rel! – Egyre fontosabbá válik a kalászosok őszi gyomirtása

2019. november 25. 14:28

Az utóbbi években egyre többen ismerik fel az őszi gyomirtás előnyeit. Ma már az őszi kalászosok közel 10%-án alkalmazzák a termelők, és aránya évről évre növekszik.

Két évtizedes tapasztalattal a kukorica gyomirtásban

2022. június 7. 05:34

Megjelenésekor formulációja igazi újdonságnak számított. Az olajos diszperzió egyedi, gyors felszívódást biztosít a terméknek, a hazai piacon az első, 2 órás esőállósággal rendelkező gyomirtó szer lett.

Hogyan lehetne egy legelőt mentesíteni a csattanó maszlagtól?

2022. december 6. 04:38

Egyik ismerősöm lovakat tart egy 2-3 hektáros területen, ahol nagyon sok a csattanó maszlag. A lovak karámja egy füves terület. Idén már több száz magtermő növény is volt rajta. Hogyan lehetne a területet mentesíteni, mivel a lovakra mérgező ez a növény. Gondolkodtam gyomirtó szeres kezelésen és „gyomláláson" is. Mit tanácsolnak?

Ne hagyjuk, hogy az évelő gyomnövények irányítsák döntéseinket!

2020. június 2. 06:01

Szántöldjeink évelő gyomokkal erősen fertőzöttek. Mezei acat, fenyércirok kolóniák keserítik meg kultúrnövényeink életét. Tegyünk ellene, hogy visszanyerjük a termőföldjeink kultúrállapotát! Összehangolt munkával, vetésforgóval, helyes agrotechnikai elemek használatával és célzott növényvédelmi beavatkozással elérhetjük azt, hogy visszaszorítjuk az évelők jelenlétét.