Gépészet

DEUTZ hajtásrendszerek márkaképviseletévé vált az AXIÁL Kft.

AXIÁL Kft.

Az elsősorban mezőgazdasági gépkereskedelmi tevékenységéről ismert AXIÁL Kft. megállapodást írt alá a világ egyik vezető, innovatív hajtásrendszereket gyártó cégével, a német DEUTZ AG-vel, ezáltal tovább bővítve portfólióját.

A magyar cég kollégái immár a német gyártó hajtásrendszereinek forgalmazásában és szervizelésében is részt vesznek, hivatalos márkaképviseletként. Az együttműködési szerződés aláírására 2024. október 22-én került sor.

A szerződés aláírásakor az AXIÁL Kft. képviseletében Mezőfi Gábor vevőszolgálati igazgató, Rittgasszer Péter szerviz üzletág igazgatóhelyettes, Szakáll László szervizmérnök és Frányó Tamás termékmenedzser volt jelen, míg a DEUTZ AG részéről Christian Kitzmüller vezérigazgató, és Peter Seltenhammer kapcsolattartó jelent meg.

A megállapodás azért jelentős, mert az AXIÁL Kft. innentől fogva a DEUTZ AG hivatalos márkaképviseletévé válik, és ezen háttérrel az általa forgalmazott gépek alkatrész- és szerviszolgáltatásával bővíti szolgáltatásait.

Szélesedő repertoárjának részét képezi az eredeti DEUTZ AG gyári alkatrészek beszerzése és beépítése mellett a garanciális és szervizfeladatok vállalása is. Ezen felül új és gyárilag felújított komplett motorok forgalmazásával, valamint ezek szervizelésével is bővül szolgáltatásainak palettája.

A mintegy 160 éves múlttal rendelkező, kölni székhelyű DEUTZ AG innovatív motorjai, hajtásrendszerei és infrastruktúrái nemcsak a mezőgazdasági szegmensben, de építőgépes és tereppályás járművekben alkalmazva is kiemelkedőek. Terepmunkára készült meghajtási megoldásaik akár 620 kW-ig terjedő teljesítménytartományban is elérhetők, legfőbb küldetésük pedig mozgásban tartani a világot.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az új ProDrain csillagkerék optimalizálja a vízelvezetést

2024. december 19. 16:10

A ProDrain egy kiegészítő elem, amelynek célja a talajfelszín szerkezetének finom megmunkálása a vetősorok mellett.

Nagy tömeghez extratartós gumiabroncsot

2024. december 16. 16:10

Legelőször az Alliance VF750/50R26, VF650/65R38 és VF620/70R46 méretek lesznek azonnali hatállyal elérhetők.

Terepre tervezve: újdonság érkezett a John Deere-től

2024. december 12. 16:10

Számos feladat végrehajtása hatékonyabbá válik az új Gator XUV 875M géppel, amely mostantól nagyobb rakodókapacitást, több kényelmet kínál.

Jön az AGROmashEXPO 2025!

2024. december 12. 12:40

2025-ben ismét megnyitja kapuit hazánk legjelentősebb mezőgazdasági eseménye, a 43. AGROmashEXPO kiállítás és vásár.

Bődületes erejű motorról adott hírt a Deutz

2023. november 20. 17:10

A német Deutz AG globális szinten is a mezőgazdasági célú gépek egyik legnagyobb erőforrás-gyártója. Az Agritechnica kiállítás apropóján pedig egészen izgalmas dologgal rukkoltak elő.

A hidrogénhajtás újra előtérbe kerül!

2021. szeptember 7. 04:36

Az utóbbi időben mind több információ jelent meg, amelyek a hidrogénhajtású motorok kifejlesztését célzó megoldásról tájékoztatnak. A következőkben ezekről adunk egy rövid körképet.

Ez nem Rába – 30 év után újjáéled a legendás ausztrál traktormárka

2024. február 27. 08:10

A nyolcvanas években született traktormárka születik újjá hamarosan Ausztráliában. A legnagyobb modell teljesítménye alulról súrolja a 600 lóerőt.

A 120 LE-t is megugorja az Iseki eddigi legnagyobb traktora

2024. március 25. 14:10

Nagy nyomatékú, kis fogyasztású Deutz motorral szerelték fel a japán Iseki eddigi legnagyobb traktorát, amely már 120 LE fölötti teljesítményű.