Növénytermesztés
Fizetett tartalom

A cirok jól szerepelt no-till technológiában

Agrofórum Online

Az idei vegetáció vége felé jártunk, amikor úgy döntöttünk, hogy felkeressük azt a no-tiller gazdálkodót, akinél a kora nyári direktvetési technológia kapcsán jártunk. Azt kell mondanunk, a cirok jól szerepelt a kényes környezeti körülmények dacára is.

Kora nyáron már jártunk itt

Kora nyáron már járt az Agrofórum stábja az Uraiújfalu és Vámoscsalád határában elterülő területen (cikk), ahol Tamási Péter gazdálkodó no-till technológiában vetette éppen el a cirok vetőmagjait (videó). A téma több szempontból is érdekes, hiszen a no-till szemlélet egyre szélesebb körben terjed hazánkban, egyre több a kísérletezők száma, többek között a Talajmegújító Gazdák Egyesületének tevékenysége nyomán.

Talajvédelem az előtérben

Sokat hallhatjuk a termőtalajaink védelmét illető hangokat, és a forgatás nélküli, regeneratív mezőgazdasági gyakorlatok pontosan ennek az irányvonalnak az alapelveit igyekeznek követni.

A cirok után nagy mennyiségű zöldtömeg marad a földön (Fotó: Dabis Balázs Silvius)
A cirok után nagy mennyiségű zöldtömeg marad a földön (Fotó: Dabis Balázs Silvius)

A cirok mint alternatíva

Másik, már a címben is jelzett aktualitás, mely videónkban összefonódik a no-till technológiával, az maga a cirok, mint a jövő, a klímaváltozás sokat hangoztatott alternatív növénye. Amely az idei ,,cudar” aszályos időszak, a vetési területre jellemző érzékeny talajtani adottságok, az idei vegetációs időszak alatt jellemző kedvezőtlen csapadékeloszlás és vadkár dacára nagyon szép eredményeket hozott. Bár, ahogy a gazdálkodó említette, a cirok kevésbé érzékeny kultúra a vadkár szempontjából, legfeljebb némi vaddisznók által okozott kárról tud beszámolni.

Bár a kultúra meglehetősen igénytelen, azért érdemes feltérképezni a nemesítőházak kínálatát, mert vannak olyan kórokozók, amelyek képesek jelentős károkat okozni. Ez a tendencia vélhetően fokozódni fog a jövőben az egyre melegebb nyarak, és a kórokozók számára kedvező környezeti feltételek hatására (a témában készített videónket megtekintheti itt).

A cirok betakarításkori fények játékában (Fotó: Dabis Balázs Silvius)
A cirok betakarításkori fények játékában (Fotó: Dabis Balázs Silvius)

Jól jött volna még némi csapadék…

Természetesen a cirok bugahányása idején jól jött volna még az a többletcsapadék, mely megtámogatta volna a kultúrát ebben az érzékeny fenológiai stádiumban, de az egyenleg így is kedvezőbben alakult a vártnál.

Egy ilyen száraz nyár után abszolút meg vagyok elégedve a cirokkal. A betakarítást végző gép 6-6,5 tonna termést mutat, ami ezzel a technológiával, ezen a költségszinten teljesen kielégítő

– mondja Tamási Péter gazdálkodó.

Panaszra nincsen ok hát, és bízunk benne, hogy videónk hasznos információkkal szolgál érdeklődő nézőink számára.

Cirok, költségek, haszon, no-till: gazdainterjú következik:

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Öntözés nélkül termett 14 tonnás kukorica Borsodban, utánajártunk a csodának

2025. december 23. 04:58

Borsod vármegyében, Cigándon gazdálkodik György Gergő, aki a Kukorica Klub 2025. évi termésversenyében, öntözetlen körülmények között kiemelkedő eredményt ért el, első helyezett lett. Felkerestük telefonon, sikerének hátteréről kérdeztük.

A szója a vetésforgót és a pénztárcát egyaránt gyarapítja

2025. december 18. 14:10

A terület adottságainak megfelelő vetőmag választása kulcskérdés, ebben adnak széles választási lehetőséget a SAATEN-UNION fajtái.

Biológiai készítményekkel a termésbiztonságért

2025. december 18. 07:10

A talajélet tudatos erősítése ma már kulcskérdés a termésbiztonságban. Biológiai készítmények a gyakorlatban.

A cirok kórokozója is jól érzi magát Magyarországon

2024. szeptember 25. 12:10

A hamuszürke szárkorhadás, vagy Macrophomina phaseolina kártétele a keresztben elvágott szártövön jól látszik.

Nehézségek és alternatívák: mi várható kukorica és cirok fronton?

2025. március 7. 16:10

A Podcast legújabb adásában a kukoricatermesztés kihívásairól, illetve a cirokban rejlő lehetőségekről beszélgetnek a szakértők.

Különböző talajok eltérő vízellátottságának hatása a kukorica és a szemes cirok kezdeti fejlődésére

2025. április 14. 16:10

A globális éghajlatváltozás következtében az extrémitások és stresszhatások a tenyészidőszak bármely szakaszában megjelenhetnek, megnehezítve ezzel a kukorica sikeres és gazdaságos termesztését.

Gardoprim Plus Gold és Dual Gold 960 EC

2021. február 5. 06:35

Hatékony alapkezelés magról kelő gyomok ellen napraforgóban és cirokban.