Növénytermesztés

Ősi gabonanövényben a jövő lehetősége – cirokhibridek a KWS kínálatában

Agrofórum Online

A KWS Magyarország Kft. fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából ünnepi rendezvénysorozattal készült, melynek második és egyben befejező állomása Debrecen volt.

A szántóföldi bemutató keretén belül a KWS Magyarország Kft.  szemes cirok hibridjeit is megtekinthették az érdeklődők. Ez az elfeledett gabonanövény a kukorica alternatívájaként, a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás egyik kulcsa lehet.

Szanyi István, a KWS Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója beszédében kiemelte, 1999-ben indult a KWS története, ám akkor még a gazdák problémái és kihívásai teljesen mások voltak, mint amivel ma meg kell küzdeniük.

Versenyképesnek maradni

A klímaváltozást már senki nem kérdőjelezi meg, különösképpen hazánkban. A hektikussá váló csapadékeloszlás mellett, a klímánkra korábban nem jellemző hőségnapokkal is komolyan számolni kell és az energiaárak alakulása csak tovább tetézi a gazdák nehézségeit. 

A megváltozott körülmények következtében egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogy melyek azok a növények, amelyeket sikeresen termesztve és értékesítve versenyképesek tudunk maradni.

Az biztosan látszódik már, hogy például az őszi és a tavaszi kapásnövények közötti egyensúly megtalálása vagy egy megfelelő vetésforgó kialakítása egyre nagyobb hangsúlyt kap a jövőben.

De egyre többeket foglalkoztat, hogy a hagyományos négy szántóföldi növényen kívül, új szárazságtűrő növényeket is termeljenek. Erre lehet egy nagyon jó megoldás a cirok.

A KWS Magyarország Kft. azon dolgozik, hogy a termelőknek megfelelő genetika, termesztéstechnológia és értékesítési lehetőség álljon a rendelkezésére, még ilyen extrém kihívások között is.

Repcében piacvezetők

A cég portfóliójában megtalálhatóak a kalászosok. Az őszi növények közül piacvezetők repcében. A 2024-es GOSZ-VSZT-NAK posztregisztrációs kísérlet győztese a KWS MIKADOS.

A tavaszi kultúrák között pedig természetesen kukoricában, napraforgóban és cirokban is jelen vannak. Az új, modern KWS kukorica hibridek, mint a KWS HYPOLITO és a KWS OLTENIO extrém körülmények között is jól szerepelnek. Jövő tavasszal a KWS RUBINUS, korai érésű vörös szemű szemes cirok bővíti tovább a magyarországi kínálatot.

A KWS Magyarország Kft. számára nagy öröm, hogy szoros együttműködésben dolgozhat a Debreceni Egyetemmel, hiszen az elméleti kutatásokat, független intézmény által gyakorlati tapasztalatokkal ötvözve a termelőknek átadni, ez a cég egyik legfontosabb küldetése.

A rendezvényen a klímaváltozással kapcsolatos kihívásokra reagálva együttműködési szándéknyilatkozat aláírására került sor a KWS Magyarország Kft. és a Debreceni Egyetem között.

A szántóföldi bemutató keretében az érdeklődők átfogó gyakorlati ismereteket kaphattak a cég portfoliójában található hibridekről. Az esemény méltó zárásaként a 25 éves KWS Magyarország Kft. partnertalálkozóval ünnepelte az elmúlt negyed évszázad sikereit.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megvan a megoldás a repcetermesztés kihívásaira

2025. július 4. 11:10

A repcetermesztés új korszakba lépett: a RAPOOL hibridjei stabil termést és nagyobb rugalmasságot kínálnak a változó körülményekhez.

Hyvido Neo- vírusrezisztens hibrid árpák a Syngenta-tól

2025. július 3. 13:10

A gabonákat támadó vírusok esetében az enyhe telek is közrejátszanak abban, hogy növekszik a vírusnyomás az ősziárpa-állományokban.

Csavarja fel a gabonatermelés hatékonyságát hibridekkel!

2025. július 2. 14:10

Termésstabilitás és precíziós technológia: a nyerő páros.

A repce nem tűnik el, csupán alkalmazkodik

2025. július 1. 18:10

Az utóbbi években az európai repcetermesztés komoly kihívásokkal szembesült. A megoldás a hatékony nemesítésben és technológiában van.

Jól bevált megoldások a repce posztemergens gyomirtására

2019. szeptember 20. 12:03

Bízunk benne, hogy a termékeink ebben a repce gyomirtási szezonban is bizonyítani fogják hatékonyságukat.

Az ipari növények termesztése kissé visszaszorult

2020. augusztus 21. 09:10

A cukorrépa területe több évi növekedés után 2018-ban és 2019-ben is számottevően csökkent.

Nagyobb búza és repcetermésre számítanak a franciák

2023. március 3. 05:36

Az őszi búza területe most 4,76 millió hektár, szemben a december elejei 4,75 millió hektáros becsléssel. Az új becslés 2 százalékkal magasabb a 2022-ben betakarított területhez képest.

Öt hónapos csúcson a kukorica ára a német sertéspestis miatt

2020. szeptember 11. 05:57

Európában a vevők kerültek fölénybe, de árnyalta a képet, hogy a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza drágulásának ellenére csökkent a repce ára.