Növénytermesztés
Fizetett tartalom

A DEKALB genetika sikerei idén

Bayer Crop Science

Az idei kukoricaszezon ismét egy hektikus és kihívásokkal teli évjárat volt, ahol a húsvéti 30 ºC-os csúcshőmérsékletektől a rendkívül forró és száraz júliusi és augusztusi hónapokat követő szélviharok mellett még a gyapottok-bagolylepke erős nyomásával, valamint az aflatoxinnal is meg kellett küzdenie a termelőknek és a hibrideknek egyaránt.

Ilyen szerteágazó és masszív stresszforrások mellett csak a legjobb genetikák tudnak „domborítani” és elégedettséget okozni a termelők számára.

A Bayer Crop Science idén is kiemelt figyelmet szentelt a reprezentatív, magas színvonalú, diverz és nagy helyszínszámmal rendelkező kukoricakísérleti hálózatra, melyből néhány eredményt szeretnénk megosztani.

DEKALB kukoricatesztelési hálózat, Magyarország, 2024
1. táblázat: DEKALB kukoricatesztelési hálózat, Magyarország, 2024

A táblázatban szereplő külsős partnereinken túl szeretnénk még kiemelni a Magyar Kukorica Klubbal, a Kukorica Kör Egyesülettel, valamint a Debreceni Egyetemmel folytatott szoros együttműködésünket, ahol az idei Potenciál kísérletben a DKC4897-es hibridünk érte el a legmagasabb terméseredményt: 20,95 t/ha-t.

Friss hír, hogy a 2024. évi IKR fejlesztői kísérlet összesítésében éréscsoportja első hibridje lett a DKC4533 (átlag 9,001 t/ha) és a DKC5810 (átlag 8,776 t/ha) hibridünk.

A belsős kísérleti hálózatunkból több mint 100 helyszínen, több mint 50 000 adatpont alapján nyújtunk termékpozícionálási ajánlásokat, hiszen ma már nem elég hibridet ajánlani! A hibridspecifikus, várható termésszinthez alkalmazkodó tőszám, nitrogénmennyiség és vetésidő is a technológiai ajánlatunk részét kell képezze.

Az idei aflatoxinkrízis miatt tömegspektográfiás multitoxinmérést is végeztünk több kísérleti helyszínről származó mintákon, hiszen a csőfuzáriózis elleni komplex védekezés része az ellenálló, kiváló egészségprofillal rendelkező hibrid is.

Legnépszerűbb DEKALB hibridek technológiai javaslata a legfrissebb kísérleti eredmények alapján
2. táblázat: Legnépszerűbb DEKALB hibridek technológiai javaslata a legfrissebb kísérleti eredmények alapján

Az idei évjáratban belsős kísérleteink legjobbjai a DKC4933, DKC4533 és DKC5206 hibridek, valamint az igen korai éréscsoportban kiemelkedő teljesítményt ért el a DKC4125-ös hibrid. Részletes, helyi kísérleti eredményekről tájékozódhat különböző médiafelületeinken és területi képviselőinktől.

Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy az állandóan fiatalodó portfóliónkból 8 hibrid is bekerült a TOP20 legnagyobb vetésterülettel rendelkező hibridek rangsorába (forrás: Kynetech, 2024). Emellett új hibridjeink kiválóan szerepelnek a tőlünk független kísérleti hálózatokban és termésversenyeken, így bizonyosságot nyerve a genetikai előrehaladás tényének.

Fröhlich Benjámin
Agronomist Lead
Bayer Crop Science

5,3 tonnás HO napraforgó Szentesen

2025. október 1. 15:10

Nehézsúlyú név, nehézsúlyú eredménnyel!

Van megoldás, bármilyen területi adottsággal rendelkezel

2025. szeptember 26. 04:53

A KWS-nek jó és rossz adottságú területekre is van ajánlata. Ahol a kukorica termesztése már nem gazdaságos, megoldás lehet a cirok.

Az őszi árpát fenyegető hálózatos levélfoltosság

2025. szeptember 24. 04:42

Szeptember elején Tárkány határában jártunk, ahol az árpa árvakelés komoly fertőzési forrása lesz a környéken az őszi árpa fővetéseknek.

..és a Mátrix működik?

2025. szeptember 23. 10:10

A jövedelmező kukoricatermesztés kulcsa a KWS TOP4 mátrix – modern hibridek, valós termelői tapasztalatokkal alátámasztva.

Kukoricahibridek a jelen kor kihívásaira nemesítve

2024. november 6. 11:10

A sok éve ismert és szeretett hibridjeinkről olykor fájó szívvel kell lemondanunk és bizalmat kell szavazni egy ismeretlen, új hibridnek.

"10 tonnát látok benne" - Fajtasorból üzemi szintre

2020. október 6. 11:02

A KWS kukoricák nagyon szép képet mutattak a nyáron, a Durango pedig különösen ígéretesnek tűnt. Ezt a Székesfehérvár határában található fajtasorban is látni lehetett augusztus közepén, ahol több KWS hibriddel zajlik a helyi kísérletezés.

A legjobb terméshozam az Ön legjobb termőföldjéről!

2020. november 24. 06:00

A KWS Magyarország Kft. a 2021-es tavaszi szezonban három szemes és egy silókukoricát dob a piacra. A tavalyi évben bemutatott PLUS4GRAIN csoport egy új, a KWS INTELIGENS nevű kiváló termőképességű kukoricahibriddel bővül.

Megbízható kukoricahibridet választhatunk – évjáratot nem

2024. november 9. 09:10

Egy kukoricahibrid választásánál ma már a gyakorlati döntést sok tényező együttes mérlegelésével valósítjuk meg.