Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Kiváló hibridek Magyaratádon – 25 éves a KWS

Agrofórum Online

A KWS Magyarország Kft. – a tavalyi évhez hasonlóan – ismét nagyszabású szántóföldi bemutatóval várta az érdeklődőket. Az idei évnek különleges apropója is van, hiszen idén ünnepli a cég fennállásának 25. évfordulóját.

Szanyi István, a KWS Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója nyitóbeszédében elmondta, jelenleg mindenki kiútkeresésben van. Hazánk klímája változik, egyre melegebbek a nyarak és egyre kevesebb csapadék hullik.

Az emelkedő energiaárak mellett a terményárak alacsonyan maradtak, az EU szabályozások pedig abba az irányba haladnak, hogy 2030-ig felére kell csökkenteni a növényvédő szerek felhasználását. Az idei esztendő azt is megmutatta, hogy a növényvédelmi problémák vagy a toxinok jelenléte a terményben mennyire meg tudja keseríteni az életünket.

Az elfogadható árbevételért

A mai megváltozott körülmények között az egyik legfontosabb szempont lehet, hogyan tudunk hatékonyan termelni, és alacsony inputköltségekkel akár egy viszonylag szerényebb termést, de mégis elfogadható árbevételt elérni.

Amiben a KWS igazán segíteni tud a gazdálkodóknak, az a kockázatmenedzsment. A portfólióban megtalálhatók a kalászosok, a repce és a tavaszi kultúrák is, mint a napraforgó, kukorica és – a jövő egyik nagy reménysége – a cirok.

Jelenleg sokan gondolkoznak azon, hogy érdemes-e repcét vetni, vagy sem. Amennyiben az időjárás is úgy akarja, vannak olyan kimagasló hibridek a KWS kínálatában, amikkel érdemes számolni idén is. Jelesül a 2024-es GOSZ-VSZT-NAK posztregisztrációs kísérlet győztes KWS MIKADOS.

Extrém körülmények közt is jól teljesít a kukorica és a napraforgó

Észrevehetően visszaesett az elmúlt 4-5 évben a kukorica vetésterülete. A KWS mégis hisz ebben a növényben, hiszen az új, modern KWS kukorica hibridek, mint a KWS HYPOLITO és a KWS OLTENIO extrém körülmények között is jól szerepelnek. A napraforgóban szintén vannak még lehetőségek, hiszen a mostani száraz időszakokat is jobban tolerálja.

A KWS továbbra is hisz a kukoricában
A KWS továbbra is hisz a kukoricában

A klasszikus szántóföldi növények mellett a KWS komoly nemesítői munkát végzett a cirok esetében, melynek köszönhetően kiváló szemes és siló cirok hibrideket tud ajánlani az érdeklődőknek. Jövő tavasszal a KWS RUBINUS, korai érésű vörös szemű szemes cirok bővíti tovább a magyarországi kínálatot.

Az Innovation Farm területén a megjelentek élőben is megtekinthették a KWS portfólióját és praktikus technológiai tanácsokkal felvértezve térhettek haza.

Az Innovation Farm látványos bemutatóterülete
Az Innovation Farm látványos bemutatóterülete

A rendezvény zárásaként a KWS találkozóra hívta partnereit, hogy együtt ünnepeljék az elmúlt 25 év sikereit.

A KWS Magyarország Kft. a jövő évben is szeretettel vár minden régi és új látogatót az Innovation Farmon.

A kukorica lesz a hazai vesztese a klímaváltozásnak, a napraforgó pedig az egyik nyertese

2024. október 6. 14:10

A kukorica helyét részben a napraforgó veheti át, illetve teret nyerhetnek olyan tavaszi vetésű növények is, mint például a cirok és a szója.

A pisztácia lehet az egyik új kultúránk?

2024. október 1. 10:40

Úgy tűnik, a pisztácia termesztésére egyre több lehetőségünk nyílik hazánkban is. Vannak gazdálkodók, akik kísérleti jelleggel már belekezdtek a kultúra termesztésébe.

50 mm csapadék a kukoricavetés óta: alaposan megszenvedtek a gazdák Amerikában is

2024. szeptember 27. 13:10

A gazdák táblatüzekkel küzdöttek, rengeteg kombájn is kigyulladt, ezért idővel tartálykocsikat is vittek magukkal a földekre, hogy vész esetén ott legyen a víz az oltáshoz.

Megmértük! – Magyar Kukorica Klub versenyparcellák betakarítása a tiszavasvári Moravszki Farmon

2024. szeptember 27. 12:10

Az augusztusi hőség- és aszálystressz ugyan komoly ütéseket hozott, de itt bizony nem lett KO!

Négyhetes mélyponthoz közelítettek az árak

2023. január 6. 08:07

Elemzők szerint a gazdasági ellenszéllel kapcsolatos aggodalmak, köztük a Kínában növekvő COVID-19-es esetek hatásai, átterjedtek a gabonapiacokra is.

Pünkösd hava

2018. május 9. 13:58

Éppen tizenkét éve, hogy Pünkösd haváról írtam. Így utólag átolvasva, mintha mit sem változott volna a világ, pedig mennyit fejlődtünk. Az értékrendünk is?

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Védekezni kell repcében, kalászosokban

2018. március 28. 14:12

A kajszi termését elvitte a fagy. A kalászosokban és a repcében már védekezni kell, megjelentek a szárormányosok, a fénybogár, illetve a levélfoltosság és a sárgarozsda.