Ház, táj blog

Jó hír: egyre kevesebb élelmiszer kerül a szemétbe a magyar háztartásokban

Agrofórum Online

A Nébih immár 8 éve vizsgálja hazánkban a családi élelmiszerhulladék-termelést. A legújabb összesítés szerint már harmadával csökkent az élelmiszer-pazarlásunk a vizsgált időszakban.

Az első nagy statisztikai felmérés 2016-ban történt, ahhoz képest a 2024-es eredményei biztató javulást mutatnak: 9 évvel ezelőtthöz képest harmadával kevesebb élelmiszert pazarolunk!

A javuló tendenciáról szeptember 29-én, az élelmiszer-pazarlás elleni világnapon adott hírt a Nébih. Ez az alkalom is remek lehetőség arra, hogy értékeljük az élelmiszer-pazarlással kapcsolatos szokásainkat, és átgondoljuk, hogy hol tudnánk még változtatni.

A felmérések elsődleges célja is az, hogy jobban megértsük a háztartási élelmiszer-pazarlás okait, és olyan hasznosítható és megvalósítható gyakorlatokat dolgozzunk ki, amelyek segítenek a környezeti terhelés csökkentésében.

2016-ban fejenként évente átlagosan 33,1 kg élelmiszer-hulladék került a kukába, 2024-re ez a mennyiség 21,5 kg-ra csökkent. Bár a csökkenés biztató, még így is jelentős a lakossági élelmiszer-pazarlás, ami társadalmi szinten összesen 206 ezer tonna évente. Az adatgyűjtés 2025-ben is folytatódik, amelyhez a hivatal már várja a jelentkezőket.

A 2024-es felmérés

A 2024-es felmérés novemberben és decemberben zajlott, ennek során 260 háztartás több mint 700 fogyasztójának adatai gyűltek össze a kutatáshoz. Az eredmények szerint egy magyar ember évente átlagosan 59,7 kilogramm élelmiszer-hulladékot termel, amelynek 36%-a megelőzhető lenne. Ez a fejenként közel 60 kg az összes lakosra vetítve 380 ezer ember egy éves ellátására lenne elegendő.

A leggyakrabban elpazarolt ételek listája évek óta nem változott, 2024-ben így alakult:

  • 1. helyen: készételek (8,7 kg/fő/év), 2016-os értékhez képest 4,5 kilóval csökkent;
  • 2. helyen: zöldségek és gyümölcsök (4,5 kg/fő/év);
  • 3. helyen: pékáruk (2,8 kg/fő/év).
A pékáruk ismét a harmadik helyre kerültek a zöldségek, gyümölcsök és készételek után
A pékáruk ismét a harmadik helyre kerültek a zöldségek, gyümölcsök és készételek után

A pazarlás (megelőzhető élelmiszer-hulladék képződésének) leggyakoribb okai a tavalyi felmérés szerint a következők:

  • az elfeledett, megromlott élelmiszerek;
  • túlzott bevásárlás;
  • túl nagy mennyiség főzése/sütése.

Pozitív eredmény, hogy a felmérésben részt vevő háztartások közel fele komposztál, és a megkérdezettek 83%-a úgy gondolja, hogy képes tovább csökkenteni saját hulladéktermelését.

A felelős magatartás fontossága

A felelős magatartás azért is fontos, mert az EU hulladék-keretirányelvének idei módosítása alapján 30%-kal kell mérsékelni a háztartásokban keletkező élelmiszer-hulladékok mennyiségét a 2021-2023 közötti időszak átlagértékéhez képest.

A pazarlás egyik fő oka a túl sok mennyiség főzése
A pazarlás egyik fő oka a túl sok mennyiség főzése

A jelentkezés

A csatlakozni vágyók az új felmérés regisztrációs linkjén már jelentkezhetnek a 2025-ös felmérésre, amelybe természetesen a korábbi résztvevők is becsatlakozhatnak. Az előző felmérésben is szerepet vállalók össze is tudják vetni az idei eredményeiket a korábbi évek tapasztalataival. A regisztráció során meg kell adni:

  • kapcsolattartó nevét;
  • kapcsolattartó telefonszámát, e-mail címét (eldönthetjük, melyik módon szeretnénk a hivatallal tartani a kapcsolatot);
  • él-e a háztartásban általános iskolás korú gyermek;
  • online vagy papír alapú naplót szeretnénk-e vezetni;
  • van-e otthon konyhai mérlegünk – ha nincs, igényelhetünk egyet a méréshez;
  • cím megadása (papír alapú felmérés esetén vagy konyhai mérleg igénylése esetén erre a címre küldi a hivatal);
  • elolvassuk és elfogadjuk az adatkezelési tájékoztatót, illetve elfogadjuk, hogy a felmérésünkkel egy másik, élelmiszerhulladék-csökkentést felmérő kutatáshoz is csatlakozunk (erről tájékoztató és beleegyező nyilatkozat az oldalon).

Ezt követően a Nébih munkatársai rövid időn belül felveszik velünk a kapcsolatot a részletek egyeztetése érdekében.

BORÍTÓKÉP-élelmiszer
Az idei felmérésben kiemelt figyelmet kapnak a gyermekes családok

A feladat

A felmérésre jelentkező háztartások feladata, hogy egy 7 napos (összefüggő) időszak alatt hulladéknaplót vezessenek, amelyben pontosan rögzíteni kell az el nem fogyasztott élelmiszereket és azok sorsát. A mennyiségeket grammban kell rögzíteni, amelyhez konyhai mérleget érdemes használni.

Az idei felmérésben kiemelt figyelmet kapnak a gyermekes családok, mivel a gyermekek sokszor kiszámíthatatlan étkezése megnehezíti a tervezést és kihívást jelent az élelmiszer-pazarlás elleni harcban.

Tapasztalatok

A tavalyi felmérésben mi is részt vettünk, és nagyon pozitív tapasztalatokat gyűjtöttünk össze mind a szervezés, mind az önértékelés lehetőségei miatt. A kérdéseinkre a kutatást szervező hivatali munkatársak rövid időn belül, készséggel válaszoltak, az eredményeket pedig mi magunk rögzítettük tavaly egy táblázatba, és jól láthattuk készen a pazarlásunkat. Azóta is dolgozunk azon, hogyan lehetne minél jobban csökkenteni az élelmiszerhulladék-termelésünket.

Kapcsolódó Nébih-es anyagok:

Kapcsolódó anyagok:

Segít a Nébih Maradék nélkül adagkalkulátora – tervezzük meg tudatosan az ünnepi menüt!

2025. december 6. 05:40

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Maradék nélkül program és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége adagkalkulátorral segíti a karácsonyi menütervezést.

November 30-ig szavazhatunk a 2026-os Év Fájára!

2025. november 29. 05:40

Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium kezdeményezésére és szervezésében már tizenkettedik alkalommal kerül sor az online nyílt szavazásra.

Mi a különbség a mikrozöld és a csíra között?

2025. november 22. 05:40

A csíráztatás és a mikrozöldek nevelése fenntartható és egészséges alternatívát jelent a lecsökkent zöldség- és gyümölcsválaszték idején.

Ökológiai sövény gondozása

2025. november 14. 06:10

Mivel az ökológiai sövény számos cserjefajból áll, azt várnánk, hogy jelentős figyelmet kell szentelni a gondozására. Pedig éppen ellenkezőleg!

Három vármegye, három vírus: soha nem volt ennyire fontos a járványvédelem

2025. november 13. 14:10

Egy hét alatt három súlyos állatbetegség jelent meg Magyarországon. Mi áll a terjedés mögött, és mit tehetnek az állattartók?

Új talajvédelmi kiadvánnyal jelentkezik a Nébih

2022. június 17. 12:13

Egy korábbi, a hazai talajok állapotával foglalkozó kiadványt frissítettek a Nébih szakemberei.

Ismét bizonyította kiválóságát a Tokaji borvidék leghíresebb itala

2022. november 9. 13:12

Hatósági, laboratóriumi és kedveltségi szempontból is mindenben megfeleltek a tokaji aszúk a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta terméktesztjén.

Engedély nélküli szarvasmarhavágást lepleztek le a Nébih ellenőrei

2018. február 27. 08:58

Az üzemben további kb. 500 kg jelöletlen, nem nyomon követhető terméket is találtak a szakemberek, amelynek elrendelték a megsemmisítését.