Ház, táj blog

A tudatos vásárló 12 pontja

Agrofórum Online

A vásárlásunk egy visszajelzés, egy döntés, egy szavazat. Visszajelzés az üzlet, a vállalat számára abban, hogy mire van igény. Döntés a részünkről, hogy a termék, a gyártója vagy a forgalmazója iránt bizalommal vagyunk. Végül pedig „szavazunk” arról, hogy támogatjuk ennek a terméknek vagy szolgáltatásnak a létjogosultságát. Ez mind benne van egy vásárlásban.

2017-ben volt szerencsém rövid ideig önkénteskedni a Tudatos Vásárlók Egyesületének csapatában – temérdek élménnyel és hasznos tudással gazdagodtam, és az egyik legnagyobb kincs, amit magammal hoztam az ott töltött időből, éppen az egyesület névadó momentuma és célja is egyben: a tudatos vásárlás bevezetése és tökéletesítése a saját életemben, és ehhez az elsődleges segítő összefoglalót: a tudatos vásárló tizenkét pontját.

Nemrég megtaláltam a pénztárcámban egy régi kártyát, amin fel van sorolva a tudatos vásárló 12 pontja – egy rövid lista azokról a támpontokról, amik tökéletes mankót adnak az átgondolt és környezetbarát vásárlási szokásokra való áttérés hosszú útján.

Tudatos – vagyis?

Mit jelent az, ha valaki tudatos? Főként a vásárlásban, amely sokrétű, tág és lehetőségek milliárdjait magába foglaló tevékenység.

Élelmiszer, használati tárgyak, állatok, élmények, ajándékok vásárlása a mai kor emberének alaptevékenység, hiszen ahogy mondani szokás, fogyasztói társadalomban élünk. És itt jön a lényeg – a tudatos vásárló körültekintő, a vásárlását, mint döntést előzetesen megfontoló, a vásárlásában értéket és értelmet találó fogyasztó. Nem impulzusvásárló, nem divatot követő, nem mértéktelenül pazarló fogyasztó.

A tudatos vásárló 12 pontja - Forrás tudatosvasarlo.hu
A tudatos vásárló 12 pontja (Forrás: tudatosvasarlo.hu)

Nem bonyolult, de figyelemigényes

Szokásokat megváltoztatni az egyik legnehezebb feladat, még akkor is, ha önként, nagy elhatározással és szabad akaratunkból döntöttünk úgy, hogy szeretnénk valamin változtatni a mindennapi életünkben.

Éppen ezért a vásárlási szokások újragondolása és megváltoztatása is egy nehézkes és rögös folyamat, ami sok figyelmet és tudatosságot igényel. Nem árthat egy rövid emlékeztető a tapasztaltabbaknak sem a legfőbb tudnivalókról.

Ez a 12 pont a Tudatos Vásárlók Egyesületétől származik, amiket kiegészítettem saját gondolatokkal. Az egyesület honapját további hasznos tartalmakért ide kattintva érjük el.

1. A pénzünk szavazat

„Te döntöd el, mit és kit támogatsz. Nem kell támogatnod a kizsákmányolást, a gyermekmunkát, a környezetszennyezést, a káros és felesleges dolgok tömeges gyártását.”

A vásárlásaink rendkívül sokrétű visszajelzések – nemcsak arról van szó, hogy megrendeltem/megvettem, kifizettem, hazavittem, és kész. A vásárlásainkból összesítések, statisztikák, riportok készülnek a nagyvállalatoknál, „igényként” kerülnek elkönyvelésre, amire máskor is szükség lehet, tehát megéri gyártani/forgalmazni. Így lesz egy vásárlásból egy egyértelmű, közvetlen visszajelzés arról, hogy támogatjuk a tevékenységét, megbízunk benne, és az elégedettségünk esetén megvan az esély arra, hogy többször visszatérő vásárlók legyünk.

Egy nagy világcég céljait, tényleges „tiszta” tevékenységét (pl. nincsenek olyan beszállítói, amelyek etikátlan körülmények között dolgoztatnak embereket, illegális tevékenységük révén szennyezik a környezetet és más jogokat is megsértenek stb.) lehetetlen ténylegesen ellenőrizni, míg az évtizedek óta ismert, piacra járó szomszédunk fóliasátrából származó zöldséget, gyümölcsöt pontosan tudjuk, honnan és hogyan került a pultra. Ez valahol bizalom és jóhiszeműség kérdése, de törekedhetünk, sőt törekednünk kell arra, hogy olyan termékeket és szolgáltatásokat vásároljunk, amelyek minél nagyobb tiszta értékkel bírnak.

A tudatos vásárló 12 pontja
A tudatos vásárló 12 pontja

2. A kevesebb több!

„A mennyiség helyett a minőségre figyelj! Kevesebb vásárlás, kevesebb fűtés és hűtés, kevesebb autózás, kevesebb utazás – és fellélegzik a természet.”

Az angol slow living kifejezés (magyarul lassú életmód) jutott először eszembe erről. Ezzel az új meghatározással írják körül azt a szemléletet, amely egy olyan tudatos életvitelt takar, amely a felgyorsult világban a jelen pillanat megélésére, a minőségi időtöltésre és a kevesebb, de tudatosabb fogyasztásra összpontosít.

A nagybetűs „Kevesebb”-ben nemcsak a vásárlás mértéke, a túlfogyasztás elkerülése van benne, hanem a közvetlen környezetünkben lévő értékek felfedezése. Például kikapcsolódás gyanánt elmenni a helyi kávézóba, bejárni a közeli túraútvonalakat, sétálni a lakóhelyünk közelében egy kis kört, vagy egyszerűen otthon, a kertben „létezni”, és így tovább.

Ez nem jelenti azt, hogy le „akarunk” mondani egy nagy házibuliról, egy nagy baráti összejövetelről, más országok szépségeinek felfedezéséről, vagy távolabb élő szeretteink meglátogatásáról. Nem. Arról van szó, hogy ezeket az életeseményeket is meg lehet úgy szervezni, tudatosan felkészülni rá, hogy minél kisebb terhet rójunk a környezetünkre, ÉS amikor csak lehet, előnyben részesíteni a helyi, a kisebb, az egyszerűbb megoldásokat.

3. Írj listát!

„Vásárlás előtt írd össze, mire van szükséged! A nagy üzletek profi módszerekkel csábítanak felesleges pénzköltésre. Ne hagyatkozz ‘polctrükkökre’!”

Itt is érvényes, hogy a legegyszerűbb praktikák tudnak a leghatékonyabbak lenni. A céltudatos és időhatékony vásárlás „ősi” alapeszköze a bevásárlólista (a formája már mindegy, hogy papírra feljegyezve, telefon jegyzetébe írva, vagy az okoshűtő által összeállítva készül el a lista). De rengeteg időt, felesleges köröket és költségeket megspórolunk magunknak, ha előre végiggondoljuk, milyen céllal megyünk az üzletbe. Nem utolsó előnye, hogy kisebb eséllyel felejtünk el valamit megvenni.

Fogyasszunk kevesebb, de minőségi hús- és tejtermékeket!
Fogyasszunk kevesebb, de minőségi hús- és tejtermékeket!

4. Helyben, helyit

„Vásárolj közvetlenül a gazdától, piacon vagy helyi kisboltban! Kutasd fel a jó helyeket! Támogasd a helyi termelőket, kisiparosokat, gyártókat! Válaszd a szezonális élelmiszert!”

Csak ebből az egy pontból születtek százával tanulmányok, ismertetőanyagok, hogy nemcsak a környezetünk, de saját egészégünk szempontjából is kulcsfontosságú, hogy törekedjünk a hazai, szezonális élelmiszerek vásárlására, és a helyben feldolgozott termékeket részesítsük előnyben azokkal szemben, amelyek tartósítóanyagokkal utaznak több száz, több ezer kilométert! Ez nemcsak az élelmiszerekre vonatkozik, sokkal nagyobb öröm például egy kézműves, magyar alkotótól vásárolt ajándék, mint egy másik kontinensről származó, ismeretlen eredetű „még egy porfogó”.

5. Mondj nemet a csomagolásra!

„Vigyél magaddal táskát/szatyrot, ne fogadj el zacskót! Válaszd a csomagolásmentes vagy fenntarthatóan csomagolt árut, a visszaváltható, illetve újrahasznosított csomagolást!”

Engedjen meg a Kedves Olvasó egy nagyon gyors és egyszerű számolást: ha nem viszünk a heti élelmiszervásárlásainkhoz otthonról többször használatos zacskót, vagy vászonzsákot, esetleg méhviaszos kendőt a pékáruknak, zöldségeknek és gyümölcsöknek, hanem minden alkalommal egyszer használatosat kérünk, akkor:

  • heti 2 alkalommal friss pékáru (pl. 1 kg kenyér és 6-8 db zsömle) vásárlásához egy év alatt 52×2=104 db műanyag zacskóra van szükségünk csak az alap pékáruk megvásárlásához;
  • heti 3 különböző fajta gyümölcshöz 3 db, egy év alatt 52×3=156 db műanyag zacskóra van szükségünk csak a gyümölcsvásárláshoz;
  • heti 4 különböző fajta zöldséghez 4 db, egy év alatt 52×4=208 db műanyag zacskóra van szükségünk csak a zöldségvásárláshoz.

Összeadva ez 468 db műanyag, egyszer használatos zacskó, amely ebben a kisarkított példában egy év alatt keletkezne egy háztartásban, amely a fenti mennyiségeket fogyasztja.

Egy csomagolásmentes boltban
Egy csomagolásmentes boltban

A műanyagmentes vásárlás egyik nagy próbatétele a műanyagmentes július, amit érdemes kipróbálni, majd szépen lassan átvinni az akkor bevezetett szokásokat egész évre.

6. Egyél klímabarát módon!

„A hús és tejtermékek lényegesen jobban terhelik bolygónkat a növényi élelmiszereknél. Egyél több zöldséget, kevesebb húst, iktass be hetente vega vagy vegán napokat!”

Őszintén bevallom, ebben én magam sem értem el nagy eredményeket, mert végtelenül szeretem a tejtermékeket és a húst is. Én tudom magamról, hogy képtelen lennék áttérni egy szigorú, ezeket a termékköröket nélkülöző étrendre. Viszont, ha ilyen mértékben nem is vállalom ezt, de igyekszem beiktatni minden héten egy húsmentes napot, és minél több helyi termelésből, vagy a kertünkből származó zöldséget és gyümölcsöt enni.

Itt ezen a ponton hadd hangsúlyozzam ki, hogy nagyon fontos, hogy mindenki a körülményeihez mérten kell, hogy nézze a saját lehetőségeit és a vállalásait! Ne érezzük magunkat rosszul, mert nem tudunk egyszerre annyira klímabarátok lenni, mint a 30 éve bejáratott permakultúrás kerttel rendelkező, önellátásra berendezkedett család! Mindenki a maga szintjén próbálkozik. Amikor a fővárosban, panellakásban éltünk albérletben, a legtöbb, amit tehettem a heti bevásárlásoknál, az az volt, hogy a legközelebbi piacra ellátogattam, és hazai termelőktől vásároltam, és szüleinktől is hoztunk otthon termett finomságokat. Egy családi házas övezetben már van lehetőségem kertben termeszteni saját felhasználásra, nagyobb eséllyel szerzek az utcából háztáji tojást, és így tovább, sorolhatnám a végtelenségig. Szóval, a lényeg, vállaljunk, próbálkozzunk!

7. Láss tisztán!

„Tanuld meg, hogyan hatnak a reklámok! Ne dőlj be a vonzó külsőnek, láss át a szitán, ha túlfogyasztásra ösztönöznek! Így tudsz majd tényleg ellenállni.”

Sajnos már nem is az 1-et fizet, 2-t vihet, hanem a 3-at fizet 4-et vagy 5-öt vihet akciókat éljük. Minél többet vegyél, ez a lényeg. Ha kell, ha nem. És ha az ember nem lassít le egy pillanatra, és végig nem gondolja, hogy valóban szüksége van-e egyáltalán egy termékre is, nemhogy négyre, akkor könnyen beleeshet a csábító ajánlatokba. Ugyanilyen, amikor nem mennyiségi kedvezmények szerepelnek a hirdetésben, hanem pl. egy termék mellé kapunk ajándékba egy támogató/kiegészítő kelléket, de gyanúsan alacsony áron. Legyünk gyanakvók, és gondoljuk végig, hogy szükségünk van-e egyáltalán a termékre vagy szolgáltatásra!

A termelői piacok friss kínálata
A termelői piacok friss kínálata

8. Olvasd el a címkét!

„Keresd a fenntartható és etikus termékeket tanúsító címkéket! Ne tévesszen meg a zöld szín és a sok kamu logó! Csak a hiteles minősítéseknek higgy, hogy tudd, mit vásárolsz!”

Ehhez érdemes előzetesen utánajárni annak, hogy mit takarnak a hazai és nemzetközi védjegyek és tanúsítványok. Szerencsére ezekből egyre több van, mert világszinten fontosnak tartják ezt a fajta hozzáadott értéket a gyártók és a kereskedők is, de ezzel párhuzamosan egyre nehezebb kiigazodni is a sok címke és logó között. Érdemes rászánni az időt, és megismerni, mit rejtenek az egyes védjegyek.

9. Erőszakmentes jólét

„Válassz olyan termékeket, amelyeket állatkínzás nélkül tesztelnek, amelyeket természetes élőhelyeik károsítása nélkül készítenek el!”

A kozmetikumok megvásárlásakor még ritkábban olvassuk el, hogy mit tartalmaznak, milyen tanúsítványokkal rendelkeznek, és mit árul el a címkéjük a gyártási folyamatokról. Ne szaladjunk túl ezeken, mert a kozmetikaiparban is lényeges különbségek vannak gyártó és gyártó között a fenntartható és értékteremtő termékek előállítását tekintve!

10. Használd, amíg bírja!

„Kerüld az eldobható dolgokat, ezek tömeges előállítása és kidobása energiapazarlással és környezetszennyezéssel jár! Vegyél használtat, ha elromlott, javíttasd!”

Az egyszer használatos és eldobható fogalmak előtt elképzelhetetlen volt, hogy egy műszaki cikk javíttatása/megjavítása helyett azonnal megszabaduljunk tőle, hogy egy mobiltelefont ne addig használjunk, amíg funkcionálisan tönkre nem ment (és nem az új típusának piacra dobásáig), hogy egy ruha kicsi hibájával ne varrónőhöz forduljunk, hanem rögtön a szemetes felé.

Az a legnagyobb baj, hogy a gondolkodásunk alapvetően változott meg ebben. Ha már nem jó, szabadulj meg tőle, megérdemled az újat, csak fogyassz, fogyassz minél többet! Akkor miért ne érdemelhetnénk meg, hogy jobb minőségűt vegyünk, ami tovább bírja? Amire van garancia. Aminek van megbízható szervizhálózata. Ami tartós, és érték. Azt érdemelnénk csak meg igazán.

A tudatos vásárlás nem merül ki a minőségi élelmiszerek vásárlásában
A tudatos vásárlás nem merül ki a minőségi élelmiszerek vásárlásában

11. Nem mindegy!

„Ha nincs is tökéletes megoldás, keresd mindig a jobbat! Jelezd a cégeknek: fontos a fenntartható és etikus működés! Ha többen mondjuk, komolyan veszik.”

Ez a pont nekem a visszajelzések fontosságáról szól. Ma már számos lehetőségünk van reagálni a termék vagy szolgáltatás minőségével kapcsolatban a gyártó vagy a kereskedő felé. Érdemes a felajánlott lehetőségekkel élni, és az eladó vagy szolgáltató (pl. futárcég, szaküzlet, kreatív alkotó) kérésére értékelést írni számukra. Minél többször hangsúlyozzuk, mennyire fontosnak tartjuk a társadalmi felelősségvállalást, etikus működést és a fenntarthatóságra való törekvést (pl. újrahasznosított csomagolóanyag, elektronikus autó, szállításszervezés, helyi termelők támogatása stb.), annál hamarabb választják ezeket a megoldásokat.

12. Közösen könnyebb

„Sose gondold, hogy céljaiddal egyedül vagy! Csatlakozz zöldülő közösségekhez, mert együtt, kis lépésekkel nagyot tudunk változtatni!”

Ennél a pontnál és ennek a hosszú cikknek a végén még egyszer kihangsúlyoznám, hogy az igyekezet, a tapasztalatszerzés, a nyitottság, a törekvés a legfontosabb ebben az egészben. El kell dönteni, mennyit tudunk a kezdetekben változtatni, aztán idővel sikerülhet egyre több vállalást is tenni. Legyünk mindig türelmesek magunkkal, mert mindenki jó úton halad, aki már egyáltalán elkezdte!

Nem tudom pontosan idézni, de rendkívül tetszett az a gondolat, aminek üzenete, hogy a bolygónknak nem klímabajnokokra van szüksége, hanem 8 milliárd próbálkozó emberre.

Kapcsolódó cikkek:

A vadvirág vetőmagok ideális vetési ideje

2026. szeptember 24. 05:40

A vetési idő a kertben helyet kapó vadvirágok esetében is közvetlenül befolyásolja a csírázás és a virágzás sikerességét.

Inváziós csípőszúnyogfajok

2026. szeptember 14. 05:40

Ez az összefoglalónk a Magyarországon már bizonyítottan jelen lévő inváziós, számos betegséget terjesztő csípőszúnyogfajokról szól.

Fontosabb hazai csípőszúnyogfajok II.

2026. szeptember 11. 05:40

Hazánkban általánosan elterjedt szúnyogfajok a mocsári szúnyog, a dalos szúnyog, a gyűrűs szúnyog és a házi szúnyog, jelen cikkben ezek a fajok kerülnek bemutatásra.

Iskolakezdés és élelmiszer-biztonság – jótanácsok a Nébih-től

2026. szeptember 8. 05:40

A Nébih felhívja a figyelmet az élelmiszer-biztonság legfontosabb szempontjaira, hogy a gyerekek biztonságos, minőségi és elegendő tápanyagot tartalmazó élelmiszert egyenek.

A magyar mézet itthon kellene palackozni

2018. július 11. 09:01

Európában mézhiány van, miközben a magyar termelés évente 15-20 ezer tonnával meghaladja a belföldi fogyasztást.

Meghökkentő: nitrogént töltenek a chipses zacskókba

2024. március 18. 11:10

Sokan csóválják a fejüket, amikor megvásárolnak egy nagy zacskó chipset, és csak az alján zörög valamennyi a sós finomságból. Pedig éppen a fogyasztó érdekeit szolgálja ez a fajta csomagolás.

Innováció a csomagolásban: így maradhat tovább eladható a saláta

2026. április 26. 11:10

A gyorsan romló leveles zöldségek eltarthatóságának növelése kulcskérdés az ellátási láncban. Egy új csomagolási megoldás most ebben hozhat áttörést.

Változott az élelmiszerek csomagolását befolyásoló rendelet

2019. január 18. 08:46

A rendelet hatálybalépése előtt a 10/2011/EU rendelet alkalmazandó rendelkezéseinek megfelelő műanyagok és műanyag tárgyak 2020. január 31-ig forgalomba hozhatók, és a készletek kimerüléséig forgalomban maradhatnak.