Agrárközélet
Fizetett tartalom

Hárommilliárdos beruházási program a Sága Foods-nál

Sága Foods Zrt. (X)

Tízmillió eurós beruházási tervet hagyott jóvá a Sága Foodsnál az új tulajdonos. Az idén induló program eredményeként a hazai piac vezető szárnyashús-márkája tovább fejleszti a termelését, és a virsli után a baromfisonka piacon is az élre akar törni.

Erős évet zárt a magyar piac legnagyobb szárnyaskésztermék-gyártója, a sárvári Sága Foods Zrt., amely 2017-ben 8,8 milliárdról 9,2 milliárd forintra növelte a forgalmát. A Füstli márkájával a baromfivirsli-piac éllovasának számító sárvári cég profitálni tudott a lakossági fogyasztás bővüléséből. A 312 dolgozót foglalkoztató társaság adózás előtti profitja 69 millió forintot tett ki, ami 111 milliós növekedést jelent az előző évihez képest.

Lezárult az elmúlt évek átalakítási folyamata, amelyből a sárvári Sága Foods Zrt. megerősödve került ki, és új tulajdonosának támogatásával a folyamatos termékfejlesztések mellett újra jelentős technológiai beruházásokba kezdhet – mondta Keleti Zsolt vezérigazgató. Ennek a folyamatnak a nyitányaként a Sága megújította a hitelkeret-szerződését. Az erre kiírt tenderén az eddigi finanszírozó partnerét, a CIB Bankot választotta, de már a korábbinál jóval kedvezőbb feltételekkel, ami a vezérigazgató szerint bizonyítja, hogy a Sága maga mögött hagyta a nehéz éveket, és bankok ismét a baromfipiac meghatározó és stabil lábakon álló szereplőjeként tekintenek rá. Az új hitelmegállapodással a Sága jelentősen csökkenteni tudta a finanszírozási költségeit, miközben a forgóeszközhitel mellett jelentős szabadfelhasználású hitelkeret is rendelkezésére áll.

Keleti Zsolt

A Sága a tulajdonosa által elfogadott hároméves beruházási programjában megújítja a két sárvári üzemegységének egyikét. A Füstli virsliket előállító modernebb részleg mellett ezt is olyan csúcsüzemmé akarják fejleszteni, amellyel a szárnyas sonkák piacán is az élre törnek. A hárommilliárd forintos beruházási program részeként olyan sonkagyártást valósítanak meg, amely a fogyasztók és a kereskedelmi láncok minden igényét ki tudja elégíteni a sonkákból.

A Sága a baromfivirsli-piacot vezető márkáját, a Füstlit is új termékekkel bővíti még a tavasszal, a beruházások nyomán pedig további újdonságokat kínálhat majd. A cég a világ legnagyobb élelmiszeripari kiállításának, a SIAL-nak a termékversenyén díjat nyert Snacki & Go! poharas pulykavirslijével új kategóriát hozott létre a hazai piacon, és a sikeres fogadtatás nyomán újabb szárnyashús-snack meglepetéssel készül.

A hároméves beruházási program Keleti Zsolt szerint annak a bizonyítéka, hogy az új tulajdonos bízik a Ságában, és lehetőséget lát a fejlesztésében. A sárvári cég tulajdonosát, az angol Bernard Matthews csoportot 2016 őszén vásárolta meg az angol Boparan Holdings. Az élelmiszer- és vendéglátóiparban érdekelt Boparan tulajdonában van a legnagyobb brit csirkés cég, a 2 Sisters Food Group, és a Bernard Matthews megszerzésével a pulykapiacon is az élre tört.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

OMÉK 2025: agrárinnováció és hagyomány a Hungexpón

2025. szeptember 9. 09:10

Modern gépek, őshonos állatok, kézműves ételek és exportpiacokat nyitó üzleti találkozók – szeptemberben ismét megnyílik az OMÉK.

Sztereotípiák helyett teljesítmény: női vezetők az állattenyésztésből

2025. szeptember 7. 08:10

A FarmerExpón először ültek egy asztalhoz női vezetők, hogy őszintén beszéljenek pályájukról, kihívásaikról és sikereikről.

Fiatalok nélkül elapad a vidéki élet – mit léphet az EU?

2025. augusztus 21. 16:10

Az EU agráriuma munkaerőhiánnyal küzd: sürgősen vonzóbbá kell tenni a gazdálkodást a fiatalok számára a jövő élelmiszerbiztonságáért.

Mit hozhat az új KAP ciklus? + podcast

2025. július 15. 16:10

A KAP átalakítása számos kérdést vet fel, ugyanakkor nehéz konkrétumokról beszélni. A BASF és NAK olyan platformot hoztak létre, ahol a témával kapcsolatos kérdéseket vitatták meg a meghívottak.

Gombatermesztő üzem épül Tiszapüspökiben

2018. február 19. 15:08

Az üzemben, teljes kapacitásának elérésekor, mintegy 2 ezer 500 tonna gombát termesztenek majd évente a Tiszapüspöki és Törökszentmiklós közötti ipari övezet 5 ezer 600 négyzetméterén.

OTP Agrár: új konstrukcióval segítik a gazdákat

2019. augusztus 30. 11:21

Az agrárium tartós fejlődésének, jövedelmezősége növekedésének alapfeltétele a termelékenység javulása, ennek kialakításában pedig kulcsfontosságú szerepet játszik az elmúlt években felpörgött agrárhitelezés.

MATE: biohulladék-kezelés a fenntarthatóbb jövőért

2022. június 7. 15:46

A MATE új biohulladék-kezelési technológiák fejlesztésével segíti hozzá térségünket egy fenntarthatóbb jövőhöz.

Gyengülő pénzügyi teljesítmény a mezőgazdaságban

2018. március 14. 08:24

Folyamatosan gyengül a hazai mezőgazdaság jövedelem termelése, és középtávon nem is várható, hogy ez a folyamat megforduljon.