Életmód

Rekordok születtek a 17. Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjében

Agrofórum Online

Nagy érdeklődés mellett a 31. Bábolnai Gazdanapok adott otthont az idei STIHL Országos Fakitermelő Versenysorozat szeptember 8-i döntőjének. A megmérettetésre idén kvalifikálták magukat a legtöbben, így összesen negyven 4 fős csapat részvételével zajlott a finálé. A dobogó legfelső fokára kiemelkedő teljesítménnyel a Vértesi Erdő Zrt. Tatabányai Erdészetének csapata állhatott fel, akik 30 ponttal előzték meg a második helyen végző Ritrovi Kft. – Mecsekerdő Zrt. válogatottját. A harmadik helyet a Gyöngyösi Fanyűvők szerezték meg. A pontozás során az ügyesség és a gyorsaság mellett az erdészeti munkabiztonsági szabályok betartása volt a legfontosabb értékelési szempont.

A múlt hétvégi versenyre a tavasz óta tartó regionális elődöntőkön keresztül kerülhettek be a csapatok. Rajtuk kívül a BME Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának döntőbe jutott versenyzői vettek még részt a fináléban. Az indulók palettája nagyon széles volt: állami erdőgazdaságok, fakitermelő vállalkozók, oktatási intézmények csapatai küzdöttek az ország minden részéről. A résztvevők az erdőben végzett leggyakoribb munkaműveleteket utánzó döntés, kombinált darabolás, gallyazás, választékolás, hasítás, sarangolás fő számokban, illetve a motoros láncfűrész vezetőlemez-szerelésben mérték össze tudásukat. A versenyzők saját STIHL gépeiket használták, többek között az MS 661 extrém erős motorfűrészt és az MS 461-es modellt. A szerelés versenyszámban pedig próbára tehették a STIHL új, MS 462 motorfűrészét, amely a legkönnyebb nagy teljesítményű gép a 70 cm3 lökettérfogatú motorfűrészek osztályában, és amelyet a STIHL hazai központja biztosított számukra.

A legérdekesebb versenyszám kétségkívül az idei év új kategóriája, az imitált döntés volt. Itt a bírók a pontozás során lézeres eszközzel mérték meg, hogy az adott célkaróhoz képest mennyivel tért volna el a fa, ha az erdőben vágják ki.

„A csapatok minden évben egyre felkészültebbek és profibbak, de ami még ennél is fontosabb, hogy egyre biztonságosabban hajtják végre a munkaműveleteket. A kötelező munkavédelmi felszerelések közé tartozik a saját munkavédelmi bakancs, valamint a sisak, a fülvédő tok, a kesztyű és a vágásbiztos nadrág, amelyeket mi biztosítunk a résztvevők számára. Az idei döntő is balesetmentesen zajlott, így jó úton haladunk afelé, hogy az erdészeti munkaműveletek egyre biztonságosabbá váljanak” – mondta Bakon Gábor, a STIHL magyarországi képviseletének ügyvezetője.

Az első nyolc csapat idén is megszerezte az indulási jogot a 2019-es Bajnokok Bajnoka fakitermelő kupára, amelyen így az alábbi csapatok vehetnek részt:

  1. Vértesi Erdő Zrt. – Tatabányai Erdészet
  2. Ritrovi Kft. – Mecsekerdő Zrt.
  3. Gyöngyösi Fanyűvők
  4. Gemenc Zrt.
  5. Hanyi Hódok
  6. Dalerd Zrt. – Nagy István csapata
  7. Silvanus 2001 Kft. – Robert Holz Kft.
  8. Agrogold – STIHL Császár

A rendezvény STIHL Timbersports bemutatóval zárult, amelyen a 2018. október 18-20. közötti liverpooli STIHL Timbersports világbajnokságra készülő magyar csapat tagjai mutattak be lélegzetelállító favágó show-t.

A 17. Országos Fakitermelő Bajnokság eredményei innen tölthetők le.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gyűjtsük össze a tobozokat, áldani fogjuk magunkat érte!

2024. december 15. 10:10

Tudja, mi az a life hack? Olyan ötletes megoldás, amely megkönnyíti az életet otthon és a ház körül. Mutatunk néhányat a karácsonyi szezonra.

Alternatív fűtési megoldások: mikor érdemes faaprítékkal fűteni?

2024. december 13. 09:40

Ha valaki alternatív fűtési rendszerre szavaz, már a fatüzelésen belül is többféle megoldást választhat. Kinek ajánlott faaprítékot használni?

Aki spórol, miért költ hatezer forintot egy dubaji csokira?

2024. december 11. 13:10

Egyszerűen emelni az árakat, de semmi újat nem kínálni kockázatos stratégia, amely jogosan büntetendő a vásárlók részéről.

Milyen szobanövényekkel helyettesíthetjük a karácsonyfát?

2024. december 9. 08:10

A karácsonyfa helyettesíthető más növényekkel is. Hiszen feldíszíteni akár más növényt is lehet anélkül, hogy kivágnánk, így elpusztítva azt.

Így vásárolj tűzifát - Hasznos tippek a téli tüzelő beszerzéséhez

2018. november 29. 10:18

Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor, hol, kitől és milyen tűzifát vásárolunk, és persze az sem, hogy mennyiért. A tűzifa ugyanis hiánycikk.

Milyen üzem- és kenőanyagot használjunk motorfűrészünkhöz?

2020. május 30. 07:49

A STIHL kínálatának valamennyi benzines gépéhez alkalmas az újfajta összetételű üzemanyag, és az eddigiekben megszokott módon jól működik a jelenleg kapható, jó minőségű 95-ös, 98-as vagy 100-as oktánszámú benzinnel.

Amit az akkus kerti gépek tárolásáról tudni érdemes

2020. február 4. 09:33

A lítium-ionos akkumulátorok tárolás közben alig veszítenek a töltöttségükből, 0 fok alatti hőmérséklet esetén azonban hamar lemerülnek.

Mire érdemes odafigyelni, ha télen használjuk motorfűrészünket?

2021. január 21. 04:36

A STIHL szakértője egy csokorba gyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat a téli motorfűrész-használatról.