0℃ -3℃
február 3. Balázs, Oszkár, Celerina
Agrárközélet

Magyarország a világ élmezőnyében – Az élelmiszer-termelésünk fenntartható

Index.hu

Az éghajlatváltozás a mezőgazdaságot és ezen keresztül az élelmiszertermelést is érinti, emiatt fontos szemponttá válik, mennyire fenntartható egy ország élelmezése. A CNN Intelligence Unit és a Barilla közös felmérése alapján Magyarország egészen jól áll ebből a szempontból a nemzetközi rangsorban: a 10. helyet szerezte meg 2018-ben a Food Sustainability Indexen.

Az indexet három fő szempont alapján számolják, az első az élelmiszerhulladék keletkezése, a második a mezőgazdasági termelés fenntarthatósága, a harmadik pedig a lakosság táplálkozási kihívásai. Hulladékban elég jók vagyunk, az egyetlen terület, amiben a közepes tartományba csúszik Magyarország, az a végfelhasználókra jellemző ételkidobás, vagyis a lakosság szokásain van még mit javítani.

A fenntartható termelésben eggyel kevésbé impozánsak a számok, itt főleg a termelékenység, az agro-biodiverzitás, és a terménykereskedelem hatásai húzzák le a statisztikát. A táplálkozási adatokban pedig az egyetlen komoly probléma a lakosság elég nagy részére jellemző túltápláltság és túlsúly.

Az index első három helyezettje egyébként sorrendben Franciaország, Hollandia és Kanada, a top 10-be ez utóbbin kívül csak egy nem európai ország, Japán fért be. A harmadik világbeli országok közül Ruanda érte el a legjobb helyezést, csupán kettővel van lemaradva Magyarország mögött.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy évtized alatt az agráriumban is a mindennapok részévé vált a digitalizáció

2026. január 29. 13:10

A PREGA konferencia idén a már bizonyított precíziós technológiákra fókuszál, amelyek mérhető eredményt hoznak a gazdaságokban.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Változott az élelmiszerek csomagolását befolyásoló rendelet

2019. január 18. 08:46

A rendelet hatálybalépése előtt a 10/2011/EU rendelet alkalmazandó rendelkezéseinek megfelelő műanyagok és műanyag tárgyak 2020. január 31-ig forgalomba hozhatók, és a készletek kimerüléséig forgalomban maradhatnak.

Kedvet csinálnak a zöldség- és gyümölcsfogyasztáshoz

2023. június 16. 10:41

A Zöldség- és Gyümölcsnapot idén negyedik alkalommal hirdeti meg az Európai Friss Csapat program, hagyományosan június 17-ére, amikortól a hazai gyümölcsszezon a kezdetét veszi. A kezdeményezés célja kedvet csinálni a zöldség- és gyümölcsfogyasztáshoz, valamint népszerűsíteni a hazai agrárium igazán zamatos, szezonális termékeit.

Hathavi csúcsra ugrottak a világpiaci élelmiszerárak

2020. szeptember 4. 10:02

Augusztusban különösen a cukor árindexe emelkedett, 6,7 százalékkal 81,1 pontra, elsősorban az EU-ban és a világ második legnagyobb cukorexportáló országában, Thaiföldön uralkodó kedvezőtlen időjárási feltételek miatt.

Megszűnik az élelmiszerár-stop, az érintett termékek gyors drágulása várható

2023. július 3. 11:54

A Magyarországon bizonyos alapvető élelmiszerek esetében 2022 elején bevezetett árstop kivezetésére 2023. augusztus 1-jén kerül sor. Vajon mire számíthatnak a vásárlók az érintett termékek kapcsán?