Ház, táj blog

Árnyéktűrő és árnyékkedvelő díszcserjék és páfrányok

Agrofórum Online

Hála az árnyékot elviselő, vagy egyenesen kedvelő dísznövényeknek, színt vihetünk kertünk mellőzött sarkaiba is. Vegyük sorra (a teljesség igénye nélkül), mely dísznövények jöhetnek szóba! A cikk első részében a díszcserjéké és páfrányoké a porond.

Nemsokára itt a tavasz, az újrakezdések és újragondolások időszaka. Nemcsak saját magunkat, környezetünket is jó érzés kicsit „gatyába rázni”: új színt, új formát vinni a házba és a kertbe is. Miért ne próbálkozhatnánk meg azoknak a kerti zugoknak a beültetésével is, ahol csak kevés növény érzi jól magát?

Természetesen a feladat nem könnyű, hiszen nagy különbség van az árnyéktűrő és az árnyékkedvelő növények közt: előbbinek nem okoz gondot bizonyos mértékű árnyék, utóbbi kifejezetten igényli a napsütésből kieső területeket. Ám ha ez még nem lenne elég, különbség van a kissé árnyékos zug és sötét kertsarok közt is, éppen ezért az ültetés céljára kiszemelt területet pár napig, a nap különböző szakaszaiban érdemes megfigyelni. A teljes árnyék azt jelenti, hogy a kertrészt soha nem éri közvetlenül a természetes fény. A félárnyékos helyet naponta maximum 3-4 órán át éri közvetlen napfény.

A legtisztább megoldás az, ha már a kertészetben érdeklődünk a növény fényigényéről, vagy utánanézünk, hogy szívünk választott növénye vajon mennyire jól fogja tűrni kertünk adott, megváltoztathatatlan környezeti viszonyait.

Díszcserjék

A hortenzia nevelése figyelmet igénylő feladat, de abszolút megéri. Keresve sem találhatnánk az árnyékba nála szebb és hálásabb díszcserjét. Elviseli a kevés napfényt, főként, ha nem a meleg késő délutáni napsütésnek tesszük ki.

A csodálatos hortenzia

Ez a lombhullató, hatalmas virágokat nevelő cserje a savanyú talajt kedveli, ezért ültetésekor érdemes az ültetőgödörbe rododendron-földdel megteremteni a kedvező talajfeltételeket. Igényli az öntözést (lehetőleg esővízzel, ha nincs rá lehetőség, egy napig hagyjuk állni a csapvizet), a szárazabb időszakokban semmiképp se feledkezzünk meg róla!

Ősszel terítsünk a töve köré fenyőkérget, komposztot vagy tőzeget, így védhetjük a fagyoktól. Tavasszal két fontos feladatunk van: távolítsuk el az elfagyott ágrészeket és virágokat róla, ezen kívül csak apró alakító metszésre lehet szüksége, valamint óvatosan keverjünk a földjéhez szerves trágyát.

Az amerikai kontinensről származó, ősszel és nyáron virágzó golgotavirág erőteljes növekedésű, örökzöld évelő kúszócserje. Nyáron félárnyékos, szellős helyet igényel. A laza, jó vízelvezetésű, tápanyagban gazdag, közel semleges pH-jú talajt kedveli. Hazánkban teleltetni szükséges, tavasszal kissé visszavághatjuk. Gondoskodjunk támasztékról a számára, hogy kacsaival biztos kapaszkodóhelyeket találjon!

A páratlan golgotavirág

A gyöngyvessző sűrű bokrot, egységes sövényt alkot, és nem igényel túl sok törődést. Kiemelkedő a hidegtűrő képessége is, és elviseli a részben napos fekvést is. Ma már nemcsak fehér virágú gyöngyvesszőt lehet kapni nálunk, az újabb fajták között élénkebb virágszínű és kisebb méretű is van.

A gyönyörű gyöngyvessző

A júlia-borbolya árnyékban és napos helyen is jól érzi magát, kedvelt örökzöld dísznövénye a kerteknek. Sárga virágait tavasszal hozza, bogyói kékesfeketék, levelei ősszel pirosas-bordó árnyalatokat vesznek fel. Jól tűri a szárazságot, talajban sem válogatós. Sövénynövénynek és magában is mutatós, akár 3 méterre is megnőhet. Sövényként a nyírását a virágzás utánra időzítsük!

Páfrányok

Ezek a külön törzset (harasztok) alkotó, különleges növények szívósabbak, mint azt gondolnánk. Még a legkeményebb telek után is kihajtanak a kertünkben. Kifejezetten árnyékkedvelő. A mérsékelten nyirkos talajjal a legtöbb fajtánál nem lövünk mellé, de érdemes tudni, hogy a többéves, jól meggyökeresedett egyedei jól tűrik a szárazságot. A kertészetekben ma már széles körű választék áll belőlük rendelkezésre. Kedvelt fajok a gímpáfrány, királypáfrány, japán hölgypáfrány és struccpáfrány is.

A hazánk erdős, nyirkos talajú területein előforduló, védett gímpáfrány azonnal felismerhető fényes, hullámos szélű, fél méteres leveleiről. Tépett szélű és fodros levelű változatait kombinálva egyedi látványt nyújtanak a kertben. Fagytűrése mellett a teljes árnyékos helyek lakójaként is becsüljük. A többi páfrányhoz hasonlóan kedveli a humuszban gazdag, mindig kissé nyirkos talajt. Egyedül a túlöntözését kell elkerülni, károsítók nem veszélyeztetik. Tavasszal tőosztással szaporítható.

A királypáfrány hatalmas, tagolt levelei akár 2 méterre is megnőhetnek. Félárnyékos helyen érzi legjobban magát, de napos helyen is fejlődik folyamatos nedvesség mellett. Mivel természetes élőhelye a mocsaras vidékek, a többi páfránnyal ellentétben képes fejlődni pangó vizes területen is. A tűző nap megperzselheti a leveleit, amelyek színe fiatal és idősebb korukban eltérő. Madárbarát kertekbe előszeretettel telepítik, mivel tökéletes búvóhelye a hazánkban honos madaraknak, de még a mókusoknak is.

Üdezöld páfrány

A japán hölgypáfrányt más néven szivárványharasztnak is nevezik, egyik tarka változata joggal érdemelte ki ezt a címet, különleges díszes, kecsesen lehajló leveléért. Lombhullató fáink árnyékában kiváló helyet találunk neki, talajtakaró funkciót is betölthet. Leveleinek színe félárnyékos helyen teljesedik ki, de árnyékban is jól érzi magát. Talajigénye a legtöbb páfrányéval megegyezik, ezen kívül kedveli a gyengén savas vagy semleges kémhatású talajt. A levélkomposztot meghálálja. Elegendő nedvesség mellett akár a homokos vagy agyagos talajon is kitart. Télálló faj, de az ország hidegebb térségeiben a biztonság kedvéért le lehet takarni.

A struccpáfrány a királypáfrányhoz hasonlóan hazánkban fokozottan védett növény. Méretét tekintve a király- és a gímpáfrány közötti, de sűrűn be tudja nőni a kert árnyékos zugait. A tápdús, humuszban gazdag talaj biztosítása mellett csak az öntözésére kell figyelnünk. Forró nyári napokon ne engedjük a talaját kiszáradni! Sziklakertekben is jól mutat, de díszfák árnyékában is tökéletesen érzi magát. Míg a gímpáfrány méreténél fogva jól illeszkedik más növények szomszédságába, addig a struccpáfránynál fontoljuk meg az ültetésnél, hogy nagy helyre van szüksége, gyorsan szaporodik, és akár másfél méteres leveleket is növeszthet.

Növényfelismerő applikációk – mit érdemes tudni a használatukról?

2025. május 27. 05:40

Kézenfekvő megoldás, hogy a mindig nálunk lévő mobiltelefonokra letöltsünk egy növényfelismerő applikációt, hiszen gyorsan elővesszük, készítünk egy fényképet a kérdéses növényről, és várjuk az alkalmazás segítségét: a fajmeghatározást.

Kincsek, amiket az erdőben kell hagyni

2025. május 3. 05:40

Az erdőlátogatások során könnyen elragadhatja az embert a lelkesedés, ha valami nem mindennapi „kincsre” bukkan az avarban. Tudnunk kell azonban, hogy mi az, ami semmiképpen nem jöhet haza velünk az erdőből!

Elődeink tudása II. – köhögés és gyógynövények

2025. április 30. 05:40

A leggyakoribb „lábon kihordott” betegségeknek a különböző súlyosságú megfázások számítanak, amik miatt nem feltétlenül maradunk ki az iskolából vagy a munkából. A gyógyulásunkat, sőt még a betegség megelőzését is sok növény teája segítheti.

Gyűjtsük össze a konyhában a húsvéti tojásfestéshez a színezőanyagokat!

2025. április 18. 05:40

A természetes színezőanyagokkal elképesztően változatos húsvéti tojásokat festhetünk az ünnepre.

Kutyáink és macskáink tiltólistája – ezek ne szerepeljenek az étrendjükben!

2022. március 15. 08:36

Sok háztartásban napi szinten előfordul, hogy az ebédből, a vacsorából vagy a főzésből megmaradt ételmaradék vagy „potyadék” válogatás nélkül a macska vagy kutya táljában landol. Ez alapvetően nem probléma, hiszen ezeknek az élelmeknek a jelentős része alkalmas kedvenceink táplálására, de nem szabad mindent és minden mennyiségben eléjük tennünk! Lássuk a legfontosabb tudnivalókat!

Talajszenzorral a tudatos talajhasználatért és élelmiszer-termelésért

2018. december 10. 13:58

Pár héttel ezelőtt egyik kedves egyetemi kutatótársam bemutatott nekem egy egyszerűen telepíthető és nyomon követhető talaj-monitoring rendszert. Kapva kaptam az ajánlaton, és kihelyeztem a rendelkezésemre bocsátott 4 darab talajszenzort abba a térségbe, ahol az egyetemi kísérletemet is végeztem.

Legyen saját fűszerkertünk - 5. rész

2020. április 4. 06:36

Hogyan nevelhetünk egészséges fűszernövényeket a saját kertünkben? Milyen környezeti igényei vannak a különleges ételek nem mindennapi fűszernövényeinek? Íme a koriander és a zamatos turbolya!

Az erdőgazdálkodás módjai és az élőhely-megőrzés fontossága

2022. február 28. 04:36

Milyen módjai léteznek az erdőgazdálkodásnak? Mit jelent a vágásforduló és a száradéktermelés? Hogyan kapcsolódik mindez az erdei élőhelyek megőrzéséhez?