11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Megújuló energia

Szántóföldön is lehetne napelemet telepíteni

Magyar Nemzet

A Magyar Napelem Iparági Egyesület is támogatná a szántóföldi napelemprogram újraélesztését, amennyiben az nem a jelenlegi, kiszámítható rendszer felborítását eredményezné. A kormánynak az év végéig kell felülvizsgálnia a 2017 végén visszavont kormányhatározatot és elkülöníteni az infrastruktúra kiépítéséhez szükséges négymilliárd forintot - írja a Magyar Nemzet.

A kormány az év végéig felülvizsgálja a kis teljesítményű (0,5 MW-ot el nem érő) napelemek termőföldeken való telepítését szabályozó jogszabályi környezetet – derült ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból, amely szerint a feladatot az agrárminiszternek, valamint az innovációs és technológiai miniszternek kell elvégeznie.

Szintén december 31-ig kell felülvizsgálniuk a kormánytagoknak ezen napelemek hálózati csatlakozásának jogszabályi hátterét. Erről a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek kell gondoskodnia úgy, hogy egyeztet az átviteli és az elosztóhálózati fejlesztések megvalósításáról a közvetlen vagy közvetett tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságokkal. Ez praktikusan a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.-t és az NKM Nemzeti Közművek Zrt.-t jelenti.

A kormányhatározat rendelkezik arról is, hogy a fejlesztéseket a költségvetésben erre a célra elkülönített – a napelemes fejlesztések hálózati csatlakozásának támogatása – jogcímcsoporton rendelkezésre álló összeg terhére lehet megvalósítani. A forrás négymil­liárd forint lesz, amelynek rendelkezésre állásáról a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek és a pénzügyminiszternek kell gondoskodnia a 2020. évi központi költségvetés kialakításakor.

A szántóföldi napelemprogram eredeti, azóta visszavont formájában az újonnan a gazdák által a művelésből kivont területekre telepített áramtermelők hálózati csatlakozását a helyileg illetékes elosztóhálózati társaságoknak kellett volna biztosítaniuk. Egy 2018. már­ciusi jogszabály alapján kellett volna az igénybejelentés utáni három éven belül kivitelezniük a vállalatoknak az infrastruktúrát, vállalva annak költségeit is. A szántóföldi napelemek telepítését ösztönző, 2017. decemberi kormányrendeletet egy évvel később helyezte hatályon kívül a kabinet, de a szakma támogatását sem élvezte.

Szolnoki Ádám, a Magyar Napelem Iparági Egyesület elnöke a jogszabály frissítéséről a Magyar Nemzetnek azt mondta, ha a végeredmény hozzáad majd a jelenlegi ösztönzőrendszerhez és segít az agráriumnak, akkor az szakmailag is támogatandó. Ugyanakkor – tette hozzá a szakember – nem kívánatos, hogy túlságosan nagyléptékű, a mostani hosszú távú és kiszámítható környezetet felborító jogszabály lépjen életbe. Vagyis Szolnoki Ádám szerint a jelenlegi rendszer kiegészítése, és nem a lecserélése volna észszerű.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Lehetséges egy kisgazdaságban saját műtrágyát előállítani?

2025. február 3. 09:40

A válasz egyértelmű igen, bár a német gazdának jól jön a biogázüzemben keletkező fermentációs maradék. Így lesz a hulladékból értékes műtrágya.

A világ legnagyobb fából készült szélturbinája épül Svédországban

2024. december 4. 09:40

Svédország egy forradalmian új, fából készült szélturbinát helyez üzembe. Ez sokkal fenntarthatóbb, mint a hagyományos szélturbinák.

A 7 legfontosabb, bioüzemanyag előállítására használt növény

2024. november 23. 08:10

A termesztett növények izgalmas alternatívát jelentenek a bioüzemanyagok között. Felhasználásuk új távlatokat nyit az energiaiparban.

Így működik a világ legnagyobb szén-dioxid-leválasztója

2024. november 20. 11:10

Évi 36 ezer tonna végleges kapacitású a már néhány hónapja működő, Mammuth nevű szén-dioxid-leválasztó létesítmény.

Megújuló energiák az agráriumban

2018. május 21. 04:45

Egyre gyakrabban láthatunk napelemtől roskadozó háztetőket, ahol a használati meleg víz „terem”, és impozáns szélgépeket, amelyek szorgalmasan állítják elő az energiarendszerbe visszatáplálható kilowattokat.

Meglepő dologra szövetkezett Németország és Brazília

2023. december 11. 08:10

Németország és Brazília intenzívebbé teszi a mezőgazdasági együttműködést, amelynek egy energetikai kérdés, méghozzá a hidrogén áll a középpontjában.

Napelemekkel látják el az afrikai sörfőzdéket

2020. január 17. 13:36

A világ legnagyobb sörfőzője kiemelte, hogy 2025-ig el szeretnék érni, hogy globálisan az összes energiafelhasználásokat megújuló energiaforrásokból tudják biztosítani.

Megújuló energiával a gazdák szolgálatában

2021. október 20. 05:36

Egy GINOP pályázat keretein belül az Agrofil-SZMI Kft. székhelyén megvalósult egy 22,13 kW névleges teljesítményű napelemes rendszer kiépítése.