COVID-Agrár

A koronavírus a legendás Stilton sajtot is bajba sodorta

Agrofórum Online

Az Egyesült Királyságban egyre többen beszélnek már arról, hogy meg kell menteni a Stilton sajtot. A kocsmák és éttermek bezárásával a híres kék sajt készítői már a túlélésért küzdenek.

Mindössze hat olyan társaság működik még az Egyesült Királyságban, amely készíti a híres Stilton sajtot. A koronavírus megjelenése után bezártak a kocsmák és az éttermek, ekkor az egyik, a sajtot még készítő cégnél, a Hartington Creamery vállalkozásnál először a telefonok némultak el, majd a megrendelő e-mailek maradtak el. Robert Gosling, a Hartington Creamery többségi tulajdonosa akkor tudta, hogy nagyon nagy a baj, amikor az egyik legnagyobb vevő már azt mondta: nem csak nem ad le új rendelést, hanem vissza is küldene a korábban megrendelt áruból. A Derbyshireben működő cégnél udvariasan azt mondták, hogy ezt nem igazán lehet megtenni – számolt be a The New York Times a brit sajtpiaci problémáról. Az idegenforgalmi és vendéglátóipari egységek bezárásával a gazdaságot szinte szabad esésbe kezdett, amit a brit mezőgazdaság is megérzett.

A gazdálkodóknak több ezer liter tejet kellett kiönteniük, és az élelmiszer-ipari vállalkozások azért küzdenek, hogy a nem eladható marhahúst és a burgonyahegyeket felhasználják valahogy. Ezeket éttermeknek vagy gyorséttermeknek szántak. A legtöbb termékek piaca stabilizálódott a pandémia enyhülésével, de a speciális termékek sok beszállítója még mindig komoly bajban van. A Stilton különösen sérülékenynek számít. Mindössze fél tucat cég készíti még a különleges, morzsás kék sajtot, és a pandémia több céget is a szakadék szélére sodort.

Az értékesítés átlag harmadával csökkent, de a Hartington Creamery megrendelései 80 százalékkal zuhantak. A gyártók most arra kérik a fogyasztókat, hogy mentsék meg a brit sajtokat, köztük a Stiltont is. A kontinensről származó sajtok helyett javasolják ezek fogyasztását, például hamburgerekbe is. A kampányban a nemzeti érzelmekre építenek, azt hangsúlyozva, hogy ha nem mentik meg a brit sajtokat, akkor sok generációs sajtkészítés hagyományai tűnhetnek el véglegesen. A Stiltonhoz különösen kötődnek a britek, ez az Egyesült Királyság egyik legismertebb élelmiszere, amelyet 1785 óta készítik. Csak a Derbyshire, Leicestershire vagy Nottinghamshire területén készült kék sajtot lehet Stiltonnak hívni. Érdekes, hogy Stilton község egyébként nem ennek a három területnek az egyikén, hanem délebbre Cambridgeshire-ben található.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A rágcsálnivalókat és a macskaeledeleket keresik a koronavírus miatt a britek

2022. február 14. 07:03

A teljes brit kiskereskedelmi szektorra vonatkozó felmérések azt mutatták, hogy a fogyasztói kiadások megemelkedtek.

A koronavírus veszélyezteti a sertéstartó cégeket

2022. január 25. 08:17

Az ágazat számos szereplője szerint sok állattenyésztő gazdaságra nehezedik nyomás a koronavírus miatt kialakult helyzetben késedelmesen folyósított segély miatt Németországban.

A koronavírus állíthatja meg a szarvasmarha-árak szárnyalását

2022. január 2. 05:36

Az új koronavírus-változat miatti szigorúbb követelmények és korlátozások végső soron további árnyomást is eredményezhetnek.

Rekordszinten a teafogyasztás a koronavírus miatt

2021. október 29. 05:47

Különösen a gyógyteák és a gyümölcsteák örvendnek egyre nagyobb népszerűségnek, és négy százalékos értékesítési növekedést értek el.

Sajttal csaltak ötmilliárd forint áfát

2023. január 27. 12:36

Több mint 5 milliárd forint áfát csalt el egy sajtkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, a 15 emberből álló bandával és az azt segítő 14 emberrel szemben vádat emeltek.

Ez lenne a siker titka? A hagyomány és az innováció találkozása a román mezőgazdaságban

2019. október 1. 11:10

Sok hasonlóságot fedezhetünk fel a román és volt szocialista országok mezőgazdaságában, hiszen ugyanazokkal problémákkal küzdenek: kiöregedő gazdatársadalom, előnytelen birtokszerkezet, a multinacionális vállalatok térhódítási kísérletei és a fogyasztói passzívitás a hazai, illetve a helyben termelt termékek irányába. A problémákra adott válaszok azonban sokszor eltérnek a keleti blokk megoldásaitól, és az uniós források ésszerű felhasználásával Romániának jó esélye van arra, hogy a közeli jövőben a térség meghatározó mezőgazdasági szereplőjévé váljon.

Életmód Képgaléria

A magyar sajtfogyasztóknál verhetetlen a trappista

2023. október 31. 09:10

Pár nappal ezelőtt egy norvég kékpenészes sajtot hirdetett ki a szakmai zsűri a világ legjobbikának az idei World Cheese Awards-on. Magyar sikerről is beszámolhatunk, hiszen a versenyről Szabolcs Elek (Breier Farm) két arannyal, több magyar kézműves sajtműhely pedig ezüst-, illetve bronzéremmel térhetett haza.

Havi 6000 forintot költenek sajtra a magyarok, a trappista a kedvenc

2024. szeptember 4. 13:10

A sajtfélék közül a trappista ismertsége 95 százalékos, a sajt típusok közül a füstölt, a tömlős, a lapka, a félkemény sajt és a sajtkrém áll az élen.