Növényvédelmi előrejelzés

Levéltetű, darázs és bolha is károsít az alig kikelt repcében

Agrofórum Online

Az elmúlt héten tovább folytatódott a csendes, nyárvégét idéző időjárás. A nappali hőmérséklet időnként elérte a 28-30 Celsius fokot, éjszakánként viszont akár 10 fok alá is csökkent a hőmérséklet, a mély fekvésű területeken megközelítette a 0 fokot. Eső az országban sehol sem esett, így semmi sem akadályozta az őszi betakarítási munkákat, viszont a csapadék hiánya gátolja az őszi káposztarepce egyöntetű kelését és fejlődését.

A napraforgó aratása és az azt követő talajmunkák nagy ütemben folytatódnak, bár még sok helyütt még majdnem talpig zöld napraforgót is lehet látni az országban. Ezzel párhuzamosan folyik a korai érésű kukorica hibridek betakarítása is. A fejlettebb mezőgazdasági üzemekben az aratással együtt a betakarító gépek elvégzik a szár zúzását is, így lehetővé válik a hatékonyabb kukoricamoly elleni védekezés, mert a szár teljes mértékű szecskázása sok áttelelésre készülő hernyót képes elpusztítani.

Persze e nélkül is bőven van a kártevőből, hiszen a kukorica szárfertőzöttsége országszerte igen magas, emellett pedig a fény- és feromon csapdák fogási adatai alapján még az utóbbi napokban is erőteljesen rajzik a kukoricamoly. Tojásrakásra a kártevőnek így is bőven akad tápnövény, hiszen a kukoricamoly más növényeken is megél, így ott van számára még a csemege kukorica, a kender, a fűszer-és étkezési paprika, valamint számos más gyomnövény.

Az őszi vetésű növények közül a káposztarepce zömében már kikelt, bár a növényállomány meglehetősen egyenetlen. A késői nyár egyaránt kedvez minden korai kártevőnek, így tömeges az áttelepedés az árvakelésű növényekről a fiatal vetésekre. Bőven találni szárnyas levéltetű egyedeket, keresztes virágú- és más bolhaféléket, valamint tömegesen repked a repcedarázs imágója a vetések felett. A kártevő repkedése legintenzívebben a délutáni- alkonyati órákban figyelhető meg. Ebben a kritikus helyzetben a repce területeket állandóan szemlézni kell, mert a vontatott kelés és fejlődés a károsítók malmára hajtja a vizet.

A kukorica állományok érése ellenére a gyapottok bagolylepke hernyók még intenzíven károsítják a kukorica csöveket, és más növényeket. Már unalomig ismételhető, hogy mekkora károkat okoz a hernyó a zöldségfélék többségében vagy a dísznövényeken. A további kártételeket csak kémiai növényvédelemmel úszhatjuk meg a fagyos időszak kezdetéig.

Az invazív zöld vándorpoloska és az ázsiai márványos poloska a kertészeti kultúrák mellett az utóbbi időben egyre nagyobb tömegben jelenik meg a szántóföldi növényeken is. Több jelzés érkezett, hogy lárvák és imágók együttesen szívogatnak még zöld csuhéleveles kukoricát. Bár a károsítás ebben az időszakban már nem okoz terméskiesést, de komoly figyelmeztetés a jövőre nézve, hogy miként bővül a két kártevő gazdanövény köre, és korábbi megjelenés esetén érzékeny károkat idézhetnek elő szántóföldön is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Hatástalan gyomirtások napraforgóban, kukoricában

2020. május 11. 15:12

Az elmúlt időszakban folytatódott a késő tavaszias, kellemesen meleg időjárás, melyet időnként egy-egy betörő hidegfront szakított meg. A nappalok az évszaknak megfelelően alakultak, míg éjszakánként több alkalommal is 5 Celsius fok körülire csökkent a hőmérséklet. Jelentősebb mennyiségű csapadék továbbra sem esett, így maradt az országos szárazság. A tartós csapadékhiány jelei mind több növényen mutatkoznak, az alsó levelek sárgulása, egyenetlen és vontatott kelés, növényfejlődés formájában.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés - március 16.

2022. március 16. 12:18

A mögöttünk álló héten nem történt gyökeres változás az időjárásban. Március közepén továbbra is az ilyenkor megszokottnál hidegebb az időjárás. Az éjszakai fagyok még mindig rendszeresek, csupán a nappali hőmérsékletben van némi javulás. Napsütötte időszakokban a hőmérő akár 10-15 C0-ot is mutat, de mihelyt beborul, alaposan csökken a hőmérséklet.

Támadnak a levéltetvek

2021. június 8. 14:32

Június első hetét a várva-várt kora nyári időjárás jellemezte. A nappali maximumok időnként megközelítették a 30 Celsius fokot, éjszakánként azonban csupán 10-12 fok volt, emiatt a harmatképződés igen erős volt. Kisebb szórványos csapadék csupán a hét végén hullott, helyenként zápor, zivatar formájában. A melegedő idő hatására a fejlődésben lemaradt növények, különösen a kukorica gyorsabban növekszik, bár országszerte még most is jellemző a növények lilulása.

Ne feledjék a szőlőszüret utáni lemosó permetezéseket! – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2023. szeptember 20. 15:10

Tart még a szőlőszüret, de a lisztharmat áttelelését biztosító kazmotéciumok képződése felgyorsult, így a fürtök leszedése után el kell végezni a lemosó permetezéseket, főként az érzékeny fajtákban.