Agrárközélet

Folytatódhatnak a Roundup-perek

Kép: media.bayer.com/baynews

A San Franciscó-i bíróság döntése alapján folytatódhatnak a Bayer elleni Roundup-perek, mivel a bíróság által megszabott határidőig nem sikerült peren kívül megegyezni.

A jogi eljárás január 25-én indulhat újra. A hír negatív a Bayer számára, ugyanis ezzel ismét emelkedtek a jogi kockázatok a Roundup növényvédőszerhez kapcsolódóan – hívta fel a figyelmet az Erste Befektetési Zrt.

A Bayer árfolyama ennek ellenére 2,7 százalékkal a 47,69 eurós szintig emelkedett kedden a frankfurti értéktőzsdén. Heti szinten 9,5 százalékkal lőtt ki a kurzus, az elmúlt hónapban pedig 2,9 százalékos pluszt mutat a jelenlegi részvényárfolyam, amely idén még így is 34,5 százalékos zuhanást mutat.

A Bayer a Monsanto 2018-as felvásárlásával örökölte meg a pereket és negatív bírósági döntések esetén több tíz milliárd dolláros is lehet a teljes jóvátételként fizetendő összeg. A Roundup legfőbb összetevője a glifozát, amelyet az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) nemzetközi rákkutató ügynöksége 2015-ben emberre káros és nagy valószínűséggel rákkeltő hatású vegyszernek minősített. A Bayer két évvel ezelőtt 60 milliárd dollárért vásárolta fel a gyomirtóiról és génmódosított vetőmagjairól ismert Monsanto vállalatot. A Roundup gyomirtó szerrel kapcsolatos fejlemények miatt sokszor kerül a hírekbe a német vegyipari óriáscég.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

Rugalmas és stabil élelmiszer-ellátó rendszer

2020. október 20. 11:13

Az elmúlt évtizedekben a globális élelmiszer-ellátó rendszer fejlesztése során elsődleges szempontként a költséghatékonyság és kereskedelmi szempontok optimalizálása állt. A COVID-19 megjelenése alapvető változást hozott, a jövőben megkerülhetetlen, új kritériumoknak kell megfelelni: a rugalmasság és a megfelelő szintű alkalmazkodóképesség kialakítása szintén prioritássá vált.

A Bayer mezőgazdasági üzletága jól kezdte az évet

2022. május 12. 08:04

2022 egészében a Bayer továbbra is arra számít, hogy a csoport árbevétele körülbelül 5 százalékkal, közel 46 milliárd euróra nő.

Regeneratív szemléletű üzleti modell a mezőgazdaságban?

2024. június 23. 10:10

A Bayer igazgatója a regeneratív mezőgazdaságot támogatja. Ehhez szerinte új, eredményközpontú üzleti szemléletre és digitalizációra van szükség.

Bayer: a gazdálkodók előre felvásárolják a vetőmagokat

2021. október 27. 05:47

Az amerikai gazdák arra készülnek, hogy jelentősen drágul majd jövőre a kukorica- és szójabab-termesztésük.