Agrárközélet

A Bunge profitja felülmúlta a várakozásokat

Agrofórum Online

Az amerikai mezőgazdasági árukereskedő vállalat, a Bunge a vártnál erősebb nyereséget ért el a 2020-as év negyedik negyedévében. Kijelentették, hogy az egész évre kiigazított nyereség a legmagasabb várakozást éri el az erős kereslet és a csökkenő árukészletek miatt.

A Bunge részvények árfolyama a gyorsjelentés hatására három éves legmagasabb értékre emelkedett. A Bunge negyedik negyedéves eredménye, amelyet az erős olajosmag-feldolgozási árréseknek és az erőteljes észak-amerikai exportnak volt köszönhető, utólag mutatja meg, hogy a koronavírus-járvány hogyan hatott a világ legnagyobb gabonakereskedőire.

A vállalat közölte, hogy 2021-re részvényenként legalább 6 dolláros nyereségre számítanak, amely magasabb, mint a részvényenként 5,53 dolláros előzetes elemzői becslés, de elmarad a 2020-ban megszerzett részvényenkénti 8,30 dollártól.

Annak ellenére, hogy az élelmiszerek és az üzemanyagok iránti kereslet jelentősen átalakult, miközben a fogyasztók visszafogták az utazásaikat, és az éttermi étkezésről az otthoni ételkészítésre tértek át, a gabonakereskedelmi óriások váratlanul jó időszakot zártak. A Bunge mellett az ADM, a Cargill és Louis Dreyfus, azaz az ABCD-cégeknek nevezett csoportnál is ezek a tendenciák figyelhetők meg.

A gabonakereskedők azzal is jól jártak, hogy a globális ellátás csökkenése megnövelte a világjárvány közepette az élelmiszert készletező, importáló országok keresletét – számolt be a brit Thomson Reuters  hírügynökség.

Greg Heckman, a Bunge vezérigazgatója „kivételesnek” nevezte a vállalat 2020-as teljesítményét, és szerinte ez a lendület 2021-ben folytatódhat. A feszesebb terményellátás és a magasabb árak azonban bizonytalanságok okoznak a 2021 végére vonatkozó előrejelzéseknél. „Nehéz lenne megismételni az előző év eredményeit, de optimisták vagyunk” -tette hozzá.

A Bunge nettó jövedelme 551 millió dollárt, azaz részvényenként 3,74 dollárt tett ki a december 31-én véget ért negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 51 millió dolláros, vagyis részvényenként 48 centes veszteséggel. A bevételek közel 17 százalékkal, 12,61 milliárd dollárra ugrottak.

A Bunge a világot behálózó, a termőföldtől a kiskereskedelmi ellátásig terjedő integrált tevékenységeket folytató, vezető nagyüzemi mezőgazdasági és élelmiszergyártó vállalat. A társaság öt szegmenssel tevékenykedik: mezőgazdaság, étkezési olajtermékek, malomipar, cukor és bioenergia, valamint műtrágya. A magyarországi Bunge Zrt. legrégebbi és legismertebb márkája a Vénusz, mely 1952 óta elérhető a hazai üzletekben. A Bunge agrárüzletága globális szinten több tízmillió tonna árut állít elő és szállít évente.

Kiemelt kép: bunge.com

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megvan a terv, az évtized végére megszüntethető az éhezés

2024. december 18. 16:10

Az éhezés elleni harcban világszerte kulcsszerepet kaphat a mesterséges intelligencia.

Uniós vetőmagrendelet: több jogot akarnak a gazdálkodók

2024. december 18. 13:10

Az uniós vetőmagrendelet módosítása miatt 139 szervezet nyílt levélben követel több jogot a gazdáknak a nemesítésben és forgalmazásban.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Kinek és mire jó a kisüzemek támogatása pályázat, mire érdemes figyelni a megvalósítás során?

2022. október 21. 10:36

Idén utoljára 2022. november 17. – 2022. november 30. között lesz lehetőség mezőgazdasági termelőknek ezen a pályázaton indulni, így akik hezitálnak az induláson, azoknak nyújtunk segítséget a döntésben.

Újabb rekord árbevételt ért el a Väderstad

2023. január 24. 11:32

A Väderstad a 2022-es pénzügyi évben újabb rekord árbevételt ért el.

Az időjárás és a kereskedelmi konfliktus miatt csökkent a BASF agrárrészlegének eredménye

2019. augusztus 11. 05:36

Az üzletág romló eredményét az időjárás miatti visszaesés és a globális kereskedelmi konfliktus miatt feszültségekkel magyarázta a BASF. Emellett a megszerzett vállalkozások integrációja is jelentősen rombolta az üzemi eredményt.

Óvatosan tekint a jövőbe a Caterpillar

2020. február 1. 05:38

A Caterpillar árbevételei 14 százalékkal csökkentek az erőforrás-igényes iparágak szegmensben, amelybe az agrárgépek is tartoznak.