Az élelmiszerek ára 3,9 százalékkal nőtt tavaly januárhoz viszonyítva a decemberi éves alapú 4,9 százalékot követően. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából kiderül, hogy az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben.
2020. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 3,9 százalékkal, ezen belül az étolajé 16,3 százalékkal, a cukoré 11,7 százalékkal, a munkahelyi étkezésé 8,9 százalékkal, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 8,0 százalékkal, a liszté 7,1 százalékkal, a párizsié, a kolbászé 6,6 százalékkal, a kenyéré 6,0 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban. A sertéshús ára 6,3 százalékkal, a baromfihúsé 0,7 százalékkal csökkent. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 9,9 százalékkal, ezen belül a dohányáruk 16,5 százalékkal drágultak. A tartós fogyasztási cikkekért 3,1 százalékkal többet, a járműüzemanyagokért 3,5 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.
2021. januárban a fogyasztói árak összességében átlagosan 2,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,9 százalékkal nőttek.
Egy hónap alatt, 2020. decemberéhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,9 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek 1,0 százalékkal drágultak, ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 4,3 százalékkal, az étolaj 3,2 százalékkal, a csokoládé és kakaó 2,4 százalékkal, a száraztészta 2,0 százalékkal, a cukor 1,9 százalékkal, a baromfihús 0,9 százalékkal százalékkal többe, a tej 0,7%-kal kevesebbe került. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 2,3, ezen belül a dohányáruké – jövedéki adójuk emelése következtében – 3,0%-kal nőtt. A járműüzemanyagokért 3,9 százalékkal százalékkal kellett többet fizetni. A tartós fogyasztási cikkek ára átlagosan 0,6 százalékkal, ezen belül az új személygépkocsiké 2,4%-kal emelkedett. A szolgáltatások 0,5 százalékkal, ezen belül a postai szolgáltatások 5,6 százalékkal százalékkal drágultak, az autópálya, gépkocsikölcsönzés, parkolás díja – az autópályadíjak emelésének hatására – 2,7 százalékkal százalékkal nőtt. A szezon végi kiárusítások következtében a ruházkodási cikkek 2,8 százalékkal százalékkal kevesebbe kerültek.