31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás
Állattenyésztés

Megkezdődtek a balatoni haltelepítések

AM Sajtóiroda

Az idei haltelepítések is megkezdődtek, csak pontyból például már több mint 3 tonna került a Balatonba. A tervek szerint ezt további 7 tonna követi még tavasszal, azonban a saját termelésű hal zöme a telepítés fő időszakában, ősszel kerül a tóba.

Szentpéteri Sándor részt vett a fonyódi haltelepítésen, ahol ezúttal 5 tonna ponty került a vízbe. Az erdőkért felelős helyettes államtitkár elmondta: a társaság kifogástalanul végzi a tó horgászati hasznosítását, a horgászigények teljes kiszolgálását. Ezt alátámasztja az értékesített területi jegyek száma és árbevétele, valamint a horgászfogások és a haltelepítések adatai. Felhívta a figyelmet: a horgászfogások megmutatják, hogy a kereskedelmi halászat beszüntetésével halban mennyire gazdaggá vált a „magyar tenger”. A fogási naplók összesítése szerint 2019-ben több mint 750 tonna halat fogtak ki a horgászok a Balatonból. A szakszerű halgazdálkodásnak köszönhetően pedig már a nagytestű halak sem számítanak ritkaságnak, tavaly például 111 darab 20 kg feletti ponty fogását jelentették be a balatoni horgászok, 2020 novemberben pedig egy balatonszepezdi 32,22 kg-os egyeddel megdőlt a hivatalos balatoni pontyrekord is.

Fotó: Fekete István

Szári Zsolt a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója ismertette: a Társaság horgászjegy-bevétele 2020-ban már a milliárd forintos értéket közelítette, és idén ennek már mintegy harmada megvalósult. Fontos fejlesztés, hogy az idei évtől a balatoni területi horgászjegyek a MOHOSZ által üzemeltetett horgaszjegy.huoldalon érhetőek el, ezt a horgászok saját maguk is beszerezhetik online, de az ilyen szolgáltatást nyújtó horgászboltok segítségével is hozzájuthatnak (offline).

Németh István a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke hangsúlyozta, hogy fontos felhívni a figyelmet a halfogyasztás fontosságára. A hal nemcsak finom és könnyű fogás, nagyon egészséges, csökkenti a szívroham kockázatát, sokat segíthet például a stressz leküzdésében, vagy a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, csökkenti az időskori szellemi leépülés kockázatát, sőt az allergiás megbetegedések megelőzésében is segíthet. A tavaszi és nyári időszakra a halellátás biztosított.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Juhhimlő Romániában: mi következik?

2025. június 19. 14:10

Romániában először azonosították a juhhimlő vírusát. A betegség gyorsan terjed, és komoly gazdasági károkat okozhat az állattartóknak.

Drágulás jöhet a mézpiacon: súlyos kiesést jelentettek

2025. június 11. 11:10

Az ukrán méhészek gyenge évre és mézdrágulásra számítanak – az akácot elvitte a fagy, a napraforgó sem ígér sokat.

Modern állatmenedékek: miért hódít a plexi és a polikarbonát?

2025. június 4. 13:10

A plexi és a polikarbonát egyre népszerűbb választás az állattartók körében – nem véletlenül. Ezek a korszerű anyagok biztonságot, tartósságot és esztétikus megjelenést nyújtanak a kutyák, macskák, madarak vagy kisállatok számára kialakított otthonokban.

A kolosztrumos edények tisztítása sorsdöntő lehet

2025. május 21. 16:10

A kolosztrum életmentő lehet a borjak számára, de csak akkor, ha az itatáshoz használt eszközök megfelelően tiszták.

Szőlőbirtok a dél-balatoni borvidéken

2022. augusztus 30. 13:38

A Rádpuszta Szőlőbirtokot 1998-ban egy szőlész-borász szakmai-baráti társaság alapította.

Balatonnál szántóföld eladó

2020. május 15. 09:44

Balatonfőkajár és két szomszéd település (Csajág, és Lepsény) határában, szántóföldi művelés alatt álló terület ELADÓ.

Inváziós kagyló szaporodik a Balatonban

2023. szeptember 22. 17:10

A tihanyi HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (HUN-REN BLKI) munkatársai növekedési és testösszetétel-vizsgálatokkal igazolták, hogy a szénhidrát helyett a zsírraktározásra való átállás képessége lehet az oka az inváziós kvagga kagyló sikeres elterjedésének a Balaton táplálékszegény keleti (Siófoki-) medencéjében.

Jó permetszerből kevesebb is elég a szőlőnek: IKR Agrár növényvédő szerek a Bujdosó családi birtokon

2021. június 30. 10:17

Bujdosó Ferenc szerint, ha mérlegre kell tenni a dolgokat, akkor a kiváló borhoz sokkal inkább egészséges szőlőszemekre lesz szükségünk, mint technikai zsonglőrködésre. Közepes vagy rossz alapanyagból ugyanis nincs mit feltárni egy borban, még a legjobb borásznak sem. A Balatoni borrégió egyik legkedveltebb pincészeténél ezért kiemelt hangsúlyt fektetnek a növényvédelemre, illetve azokra a modern fitotechnikai megoldásokra, amelyek kíméletesebb szerekkel a megelőzésre helyezik a hangsúlyt az ültetvényekben. A permetezéshez egy régi partner, az IKR Agrár Kft. szaktanácsai alapján választanak termékeket.