-6℃ -9℃
január 12. Ernő, Erneszta, Tatjána
Terményárak

A kukorica kínálatának csökkenése nyomja felfelé az árakat

Agrofórum Online

Újabb rekordárszintet ért el a kukorica jegyzése Chicagóban valamint Európában is és május első hetében ez volt ami meghatározta a többi termény áralakulását is.

Immár hetek óta a leginkább követett időjárás-jelentés a terménypiaci elemzők és kereskedők részéről a brazíliai csapadék-helyzet. Már korábban is aggodalomra adott okot, hogy kevés volt a csapadék és a Brazíliában jellemző ú.n. második vetésű (Safrinha) kukorica kedvezőtlen körülmények között került elvetésre, de később az elemzések 105-110 millió tonnás mennyiséget vártak.

Ez változott meg az elmúlt napokban és az egyik terménypiaci elemző cég immár 100 millió tonna alatti termésmennyiséget vár Braziliában.

Ezzel párhuzamosan az USA-ban növekedett a belső kereslet az etanol gyártás részéről és továbbra is jelentősen emelkedik Kína igénye is.

A globális kereslet-kínálati helyzetben a 2020/21-es szezonban a már eddig is mínuszos helyzet további romlása várható. A termés mennyiségének növekedése az USA-ban kb. 14-15 millió tonna volt ugyan, de Kína önmagában a 2019/20-as 7,5 millió tonnás importja után eddig legalább 24 millió tonna kukoricát vásárolt. A szezon végén, május-augusztus között Brazília az egyik fő kukorica forrás a világban, így az itteni termés 10-15 millió tonnás csökkenése az exportálható többletet csökkenti. A belső felhasználás az elmúlt években 67-ről 70 millió tonnára emelkedett, nem reális várakozás, hogy ennek rovására maradjon fenn a közel 40 millió tonnás exportjuk.

A héten szerdán lesz megint USDA becslés, ami hozhat új számokat, de számításom szerint a globális kukorica mérleg deficitje az eddigi 20 millió tonnás hiányt követően akár 40 millió tonnás is lehet. Ez a szezon végi zárókészletet is 80 millió tonna alá nyomhatja le, ami az emlékezetesen tragikusan száraz 2012/13-as szezont követő évben is magasabb volt.

Az elmúlt évek kereslet-kínálati helyzetét és most a zárókészleteket kiemelve mutatja az alábbi ábra az USDA alapján, de a 2021. szeptember végi készlethelyzet nem az USDA, hanem az általam várt adatot tartalmazza:

A zöld oszlopok évek óta tartó csökkenése ad magyarázatot arra, miért emelkedett a kukorica ára is.

Az árak alakulását a MATIF jegyzéseinek 15 éves alakulása is előrevetíti immár a 2021/22-es szezonra is. A mostani csúcsárak nem ismeretlenek, de a következő hónapokban tartósak lehetnek. A FAO egy elemzése csütörtökön már megkongatta a vészharangot, az élelmiszerárak globális emelkedése egy év alatt 26 % volt áprilisig és ami ezen belül is jelentős súllyal szerepel, a cukor, aminek ára átmeneti márciusi csökkenés után ismételten emelkedett és egy év alatt 60 (!) %-ot ért el. A kukorica jegyzésének alakulását mutatja a barchart.com ábrája is, egyúttal arra is figyelmeztetve, hogy a mostani felfutást követően jöhet az árak korrekciója:

A fizikai kereskedelmi adatok is alátámasztják a következő 2021/22-es szezon tartósan magas árait. A piaci jelentések alapján állítottam össze szokásos táblázatunkat is és az áremelkedés mértékét a két héttel ezelőtti, április 19-ei árakhoz viszonyítottam. Minden piacon bekövetkezett a felfutás, az ó- és az új-termés között korábbi 40-50 USD/to-s különbség eltűnt, gyakorlatilag az új termésre vonatkozó jegyzések emelkedtek az ó-termésű piaci árakhoz.

A hazai piaci helyzetben is emelkedtek az új-termésre vonatkozó árelképzelések, de ami igazán számottevő, az az ó-kukorica árának piaci, tőzsdei emelkedése: az április 12-ei 74.000,-Ft/to-ról a múlt hét péntekjére 85.000,-Ft/to-ra emelkedett júliusi szállítással kikötőbe vagy vasútállomásra szállítva.

Az új búza ára a BÉT Áruszekciójában még nem jelent meg – ott a piaci hírek már 65.000,-Ft/to fölötti árakat említenek, gyakorlatilag 15.000,- – 20.000,-Ft/to-val az egy évvel ezelőtti szintek fölé téve a betakarítási idő kezdetének árszintjét.

Az olajosmagvak közül a BÉT Áruszekciójában az októberi napraforgóár 168.000,-Ft/to-t ért el, repcére nem volt tőzsdei jegyzés, a piac hírek ennél a terméknél 180.000,-Ft/to fölötti árakat említenek.

A kalkulált árak alapján ezek az árak nem meglepőek, de tartósságukat továbbra is kérdésesnek tartom, ezért 2021/22-ben nem szabad arra számítani, hogy ugyanolyan emelkedés következik be, mint amit 2020/21-ben tapasztaltunk.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Nyugodt szombat a pénteki becslés izgalma után

2021. április 12. 06:52

A terménypiacokon sokat vártunk a pénteki USDA becsléstől, vártuk, lesznek majd olyan új információk, amelyek meghatározhatják a következő időszak áralakulását.

Az olajosmagvak ára szárnyal az év végéhez közeledve

2020. december 21. 08:02

Továbbra is erősen emelkedett a szójabab ára, aminek hátterében változatlanul a dél-amerikai terméssel kapcsolatos félelmek állnak.

Terményárak: betakarítás előtt itthon is javultak a kilátások

2020. június 16. 09:10

Június második hete továbbra sem hozott áttörést, a piac hezitál a COVID-19 hatása és az időjárás befolyása között.

Terménypiac: emelkedő árak kérdőjelekkel

2020. július 14. 08:33

Július első hete az északi féltekén a betakarítás kezdete, sok találgatás, előrejelzés ekkor válik ténnyé. Idén ez nem mindenütt jelentett jó hírt, így a piacok inkább vételi oldalról kaptak támogatást.