23℃ 18℃
szeptember 11. Teodóra, Jácint, Igor, Helga
Gépészet

Új irányzat: termőhely-specifikus talajművelés

Agrofórum Online

Az Egyesült Államokban a termőhelyi feltételek (nagyobb termés - több tarlómaradvány) változásának következtében a talajművelés új irányzata jelent meg, amelynek az alábbi változatai figyelhetők meg: a vertikális talajművelés, a gyorsművelés és az új kompakt tárcsás művelés.

Great Plains kompakt tárcsa

Az új irányzatot termőhely-specifikus talajművelésnek nevezhetjük. Joe Sampson, az Osmudson cég elnökhelyettese (AMC Engineering Conference) szerint a műholdas, számítógépeket, szenzorokat használó technológiák lehetővé tették a változó tőszámú vetést és a változó adagú növényvédelmet. Véleménye szerint ez a lehetőség a talajművelésben is meg fog jelenni. „Például, ha a tárcsás borona a tábla olyan részéhez ér, amelyről tudni lehet, hogy jó víztartó képességű, akkor a jövőben a tárcsa ennek ismeretében nem fog mélyen dolgozni, hanem csak sekély mulcsréteget fog kialakítani. Ennek technológiájával már rendelkezünk, csupán a megfelelő talajművelő eszközt kell megalkotni.”

Az Autonomous Tractor Corporation által kifejlesztett „Implement Management System(munkagép működtető rendszer) rendelkezik az összes elektronikai eszközzel, amellyel a talajművelőgép önműködővé tehető. Ezek különféle szenzorok, hidraulikus szelepek, mechanikus aktuátorok és összekötő kábelek, amelyek egy traktor szabályozó rendszerébe beépítve lehetővé teszik az automatikus működést. A jövőben olyan paraméterek, mint a tárcsatagok szögállása, a munkamélység vagy a tárcsalevél osztás mind szabályozható lesz hidraulikusan.

A gyorsművelő kompakt tárcsák, az egyedi tárcsalap rögzítéssel, csapágyazással, hidraulikusan állítható munkamélységükkel és szögállásukkal lehetővé teszik a precíz művelést. Egyetlen hátrányuk a magas költség, és míg Európában népszerűek, addig az USA területén még nincs elég tapasztalat. Sampson szerint a nagysebességű kompakt tárcsák fényes jövő előtt állnak, és ki fogják szorítani a hagyományos tárcsás boronákat.

A vertikális talajművelésben sík tárcsás csoroszlyát alkalmaznak, amely a szármaradványt átvágja, és a talajt függőlegesen mozgatja. A munkasebességük a hagyományos tárcsás boronák kétszerese, aminek következtében szükséges a gép keretszerkezetének áttervezése. A vertikális talajművelőgépek tervezésénél további fejlesztési irányzatot jelent a műveletet lezáró hengerboronák alkalmazása, amely az utóbbi 5-6 év terméke.


Landoll HSL gyorsművelő kompakt tárcsa

Sampson szerint a gyorsművelés vagy kompakt művelés egy új kategóriát jelent. Ezek az európai-hatású eszközök kissé agresszívebben dolgoznak, mint a vertikális tárcsák, mert jobban aprítják és keverik a szármaradványokat a talaj felső rétegébe. Jelentések szerint a műtrágya bekeverésben is hatékonyabbak.

A Landoll cég felhasználói igények alapján szintén kifejlesztett egy gyorsművelő tárcsát (High Speed Landoll (HSL)), amely hatásosan dolgozik nagy mennyiségű szármaradványos területen, akár 16 km/h sebességgel. A gépet úgy tervezték, hogy képes legyen felaprítani, és bekeverni a szármaradványokat, de a talajfelszín egyenletes marad és alkalmas vetésre.

 

A gyorsművelő vagy kompakt tárcsák nagy többsége rendelkezik a művelést lezáró hengerrel vagy hengerboronával.


John Dere 2730 kombinált talajművelő gép

A John Deere 2017-ben egy kompatibilitási szettel kiterjeszti a TruSet rendszer alkalmazását a John Dere 2730 kombinált talajművelő gépre, ami által annak négy részegysége külön-külön állíthatóvá válik. Ennek eredményeként a gép alkalmassá tehető a szármaradvány mennyiség változásának követéséhez 2,5 mm osztással, mindezt menet közben a traktor vezetőfülkéjéből. Ez a képesség lehetővé teszi a gazdálkodók számára azt, hogy különböző szármaradvánnyal borított területeken a szezon közbeni állapotváltozásokra egyaránt tudjanak reagálni, vagyis megvalósítsák a termőhely-specifikus talajművelést.

A TruSet rendszer alkalmazásával egy talajművelőgép-beállítási módosítás 6 másodperc alatt végrehajtható, szemben a kézi állítás 12-20 perces időigényével.

(Dr. Jóri J. István – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fliegl Őszi Akció: több mint 50 termék kedvezményes áron

2025. szeptember 10. 09:10

Kedvezményes Fliegl pótkocsik és adapterek 2025. november 1-ig, több mint 50 termék akciós áron, amíg a készlet tart!

Enyhe élénkülés a magyarországi pótkocsipiacon

2025. szeptember 5. 14:10

Augusztusban mélypontra süllyedt a mezőgazdasági pótkocsik piaca, éves szinten viszont enyhe növekedés látszik.

Állattartó telepi pályázathoz gépet keres? Mutatjuk a Massey Ferguson kínálatot!

2025. szeptember 4. 12:10

Széles Massey Ferguson kínálat érhető el az ÁTK támogatással – traktorok, bálázók és takarmánygépek prémium felszereltséggel.

Prémium védelem, határtalan lehetőség – ALPHA TITANIUM LINE

2025. augusztus 29. 16:10

Új szintre lép a precíziós növényvédelem: a Hardi Alpha TITANIUM minden részletében a hatékonyságot és kényelmet szolgálja.

Repcevetést megelőző talajmunkák – Forgatás nélküli talajművelés, magágykészítés

2019. július 26. 04:36

A korábbi évtizedek tévhitei szerint elegendő 5-7 évente lazítani a talajt. Napjainkban már tudjuk, akár évente is szükséges lehet a lazító használata – észszerűen alkalmazva. A lazítókat korábban elmunkáló elem nélkül üzemeltették, így a nyitva hagyott, rögös felszínen keresztül elpárolgott a talajnedvesség.

Talajdegradációs folyamatok: szélerózió (defláció)

2023. szeptember 5. 06:40

Talajpusztulást nemcsak a víz válthat ki, hanem előidézheti a szél is. Ezt deflációnak nevezzük.

„Édesapám úgy gondolta, hogy a legjobb gépeket kell alkalmaznia” - Väderstad mesterhármas a Lajtamag Kft.-nél

2022. szeptember 2. 14:22

Seiwerth Márton ügyvezető-tulajdonossal szakmai beszélgetést folytattunk a svéd gyártó termékeiről, és ehhez kapcsolódva a talaj védelméről.

Ébredő talaj - az okszerű talaj-előkészítés fontossága

2023. március 9. 13:37

Alapvető fontosságú tavasszal is a talaj okszerű művelése, vagyis a műveletek számának a feltétlen szükségesre csökkentése.