Jellemző kép most a kukoricásokban a penészedő csővég, ami miatt a betakarított termés mikotoxinokkal szennyeződhet.
A toxinszennyeződés mind a kalászos gabonákban, mind a kukoricában egyre hangsúlyosabb kérdéssé válik, annak megléte, mértéke gyakran meghatározza a tétel értékesítésének lehetőségét.
Az országban jelenleg sok helyen tapasztalható erős rovarkártétel a kukoricásokban, amelyek nyomán nagyon nagy számban található olyan cső, amelyen máris vastag micéliumtömeg alakult ki (1. kép). Azt tudni kell, hogy bár a fertőzés megléte, annak erőssége nem jelent automatikusan határérték feletti mikotoxin-tartalmat, azonban megteremti annak lehetőségét. Nagy kérdés, hogy most, a betakarításra készülődve van-e még lehetőségünk a szemesként betárolt kukoricában mérsékelni a toxinszennyeződés veszélyét. Röviden, igen, van!
A toxintermelő gombafajokkal (2. kép) sokan, sok helyen foglalkoztak már, így azok részletezésére most nem térnék ki. Jelen pillanatban az a legfontosabb kérdés, hogy hol történik a kórokozó toxintermelése, mert ennek megfelelően kell megterveznünk a teendőket. Ez a Fuzárium-fajok esetében főként a szántóföld, az Aszpergillusz-fajok esetében a szántóföld és a tárolótér egyaránt, a Penicillium-fajok esetében pedig a tárolótér.
A védekezés során van teendőnk a raktárakban, a szárítótelepen és a szántóföldön is. A betárolt tételekben történő toxintermelődés megakadályozásának első lépése a tárolótér és annak tágabb környékének alapos takarítása. Ez nemcsak a raktári kártevők elleni védekezést segíti, de egyben megakadályozza, hogy az esetleg fertőzött terménymaradványokról, raktársöpredékről a kórokozók megfertőzzék a betárol új termést. Mivel a raktárban lévő termény nedvességtartalma alapvető fontosságú a kórokozók felszaporodása szempontjából, igyekezzünk megakadályozni, hogy akár a padozat felől (aláfolyó csapadékvíz), akár a födém felől (beázás) az nedvességhez jusson.
A szántóföldi teendők közül az első lépés a területek felmérése, hol, melyik táblán, milyen erős fertőzés tapasztalható (3.–4. kép). Azokat a területeket, amelyeken súlyosnak ítéljük meg a helyzetet, a betakarításban előre kell venni. A toxintermelődés sok esetben a szemek természetes száradása során kezdődik meg, így érdemes akár a magasabb szárítási költséget is bevállalva, 25 %-os szemnedvességnél elkezdeni a betakarítást. Az ilyen táblákat külön kell vágni, az onnan származó termést pedig külön tárolni, megakadályozva a keveredést más, kevésbé fertőzött táblákról bekerülő terménnyel. A kombájn beállításánál törekedjünk arra, hogy minél tisztább legyen a termény, a megbetegített, többnyire könnyebb fajsúlyú magok már ott kikerüljenek belőle (ezek általában egyébként is sérülékenyebbek, így a későbbiekben több tört szemet eredményeznek).
Arra kell törekednünk, hogy a telepre bekerülő kukorica szárítása mielőbb megtörténjen, legkésőbb 48 órán belül. A 15 %-nál magasabb szemnedvességgel, vastag rétegben, esetleg napokig történő tárolás a szárítóplaccon komolyan megnöveli a toxintermelődés kockázatát. A szárítás lehetőleg legyen gyors, történjen magas hőmérsékleten, ugyanis az alacsonyabb hőfokon történő vízelvonás kevésbé hatékony a későbbi toxintermelődés szempontjából. Sajnos a hőkezelés csupán arra alkalmas, hogy a bekerülő kórokozókat elpusztítsa, de a magok toxintartalmát az nem befolyásolja. A szemnedvességet ezeknél a tételeknél mindenképpen 13 % alá kell levinnünk, ennél ugyanis már nincsenek meg a kórokozók számára szükséges életfeltételek. A szárítóüzemi tisztítás során is arra kell törekednünk, hogy minél tisztább legyen a betárolt tétel, valamint ezt az alkalmat is használjuk ki arra, hogy a beteg szemeket eltávolítsuk. A kellő tisztaság azért lesz fontos a későbbiekben, mert a poros, törmelékkel teli, rosszul átszellőző garmada az oxigénhiányos állapot kialakulása miatt fokozza a raktárban történő toxintermelődés veszélyét.
A csöveket fertőző, mikotoxinokat termelő kórokozók elleni védekezés természetesen nem a betakarítást közvetlenül megelőző, vagy követő időszak feladata, erre agrotechnikai és növényvédelmi lehetőségek egyaránt a rendelkezésünkre állnak már a vetést megelőzően is, de a tenyészidőszak során is. Agrotechnikai szempontból a fajtaválasztás, a vetésforgó alakítása (a monokultúra elkerülése), valamint a talajművelés terén vannak lehetőségeink, a növényvédelem esetében pedig a kukoricacső rovarkártételtől való megóvása a legfontosabb feladat, amellyel a csőfertőzés, valamint az esetleges toxintermelődés kockázatát mérsékelhetjük.