Házikert

Hogyan védjük a növényeket a kemény hideg ellen?

Agrofórum Online

A hidegtűrő és télálló növényfajok egy részét télen védeni kell az igazán nagy fagyoktól, főleg, ha kitett és fagyzúgos területen van a kertünk. Sok cserje és fa fiatal korában vissza is fagyhat kemény teleken. De a jó hír az, hogy mindenre van megoldás!

Talajtakarás szalmával, szénával

A kisebb növényeket védhetjük a fagyoktól, ha a környezetét szalmával vagy szénával vastagon betakarjuk és természetesen jusson a növény alá is közvetlenül. Így a meleg jobban megmarad a talajból és akár teacserjén van, akár fiatal fügebokor, magnólianövendék, így mindig meg tudjuk védeni majd.

Sok esetben a szamócát, rebarbarát és más évelő haszonnövényünket is beszalmázhatjuk télre és tavasszal a szalmatakarást csak a talajmenti fagyok elmenetele után szedjük le.

Szövetzsákok és más takarások

Évek óta még a hirtelen jött májusi fagyoknál is a kisebb fákra virágzás idején szövetzsákot húzunk vagy geotextilt tekerünk. A téli időszakban sincs ez másképp, a növények hajtásait szükség esetén érdemes összekötni és köré szövetből védelmet készíthetünk. A geotextil azért praktikus, mert könnyebb körbetekerni vele az érzékeny növényeket.

A szövetzsákok azért is praktikusak, mert az olyan szélsőséges időjárások esetében is időjárásállók, mint a jégeső, ónoseső. Egy szövetzsák akár 3-5 C fokkal melegebbet tud tartani a növény körül, mint a külső hőmérséklet.

A növények felerősítése

A megfelelő növényvédelemmel és tápanyagozással, tápanyagok utánpótlásával a télállóság is növekszik. Természetesen egy melegkedvelő, üvegházba való növényt sosem fogunk tudni fagyállóvá tenni, de kis átjárás van az egyes tűrési mértékek között. Egy egészséges és életerős növény mindig sokkal jobban fogja bírni a fagyokat is, mint a már legyengült társai.

Mivel a kártevők enyhe tél esetén is problémát okozhatnak és gyengíthetik a fákat, ezért a lemosó permetezés létfontosságú akár kis, akár nagy kertünk van.

Fehérre meszelt kérgek előnye

Egy időben a fák kérgeinek meszelését növényvédelmi okból, a kártevők elleni megoldásként ismerték a hobbikertészek. Ez még talán nagyanyáink idejében is igen elterjedt nézet volt. Viszont ma már tudjuk és gyakran használjuk is, hogy a fehérre meszelt törzseknek más értelme is van. A téli napsütéses időben a fa törzse felmelegszik, majd hirtelen késő délután vissza is hűl. Ez a nagy hőingás a növény ellenállóképességét is csökkenti és a fehérre meszeléssel a fák törzse nem melegszik fel annyira a napsütés hatására. Emellett kora tavasszal is kicsit késlelteti a fa kihajtását, amivel a még tél végi kisebb fagyok okozta fagykárok is elkerülhetők.

Nem mellesleg a permakultúrás kertekben ugyanígy a talaj lassabban melegszik fel és később hajtanak ki a gyümölcsfák, ami a májusi fagyokra nézve szintén jó, mert a fagykár is jóval kevesebb, mert csúsznak az ilyen irányú fenofázisok is. Minél később hajt ki egy fa, minél később pattannak meg a virágbimbók, annál nagyobb eséllyel lesz jó termésünk abban az évben.

Varázslat a nappaliban: egyetlen estére nyílik ki

2025. július 8. 13:10

Az éjkirálynő-kaktusz virágzása ritka és múló pillanat, de a megfelelő gondozással ön is részese lehet ennek az éjszakai csodának.

Így védjük a kertet a hőség ellen!

2025. július 8. 05:40

A kertet a hőség ellen akkor tudjuk hatékonyan védeni, ha komplexen állunk hozzá a feladathoz. Ez a fenntartható kertek egyik alapszemlélete.

Zöldül a kerti tó? Ezekkel állítsa meg az algásodást!

2025. július 7. 13:10

Zöldül a kerti tó? Ne pánikoljon! Mutatjuk, hogyan csökkentse az algásodást természetes módon – hatékonyan.

Szaporítsunk szobanövényeket: így a legpraktikusabb!

2025. július 7. 05:40

A szobanövények szaporítása kreatív és egyszerű folyamat, még a kisgyermekek is örömüket lelhetik benne. Nézzük sorra a lehetőségeket!

Fagyok sújtották a francia gyümölcs- és szőlőültetvényeket áprilisban

2022. április 16. 10:39

Hasonlóan a szinte napra pontosan egy évvel korábbi eseményekhez, Franciaországot ismét komoly hidegbetörés érte el április elején.

Fagyvédelem a házikertben I.

2024. március 12. 05:40

Az éghajlatváltozásnak köszönhetően az elmúlt négy évben különösen szélsőséges tavaszi időjárással kellett számolnunk, amelynek köszönhetően a gyümölcsösökben és a házikertekben is jelentős kár keletkezett. A legnagyobb pusztítást a fagy okozza, amivel szemben igencsak korlátozottak az eszközeink, viszont amink van, azt érdemes bevetni.

Fagyhelyzet az őszibarackosokban

2023. szeptember 25. 10:09

Az őszibarack az egyik legintenzívebben nemesített mérsékelt égövi gyümölcsfaj: minden évben, csupán az Európai Unió piacára mintegy 40-50 új fajta kerül. Zavarbaejtően gazdag a kínálat: közel 1200 őszibarack fajta regisztrált az EU tagállamaiban. 656 őszibarack fajta pedig európai uniós szintű növényfajta oltalomban részesült. Az, hogy a jelen klimatikus körülmények között milyen fajtát érdemes választani, és milyen technológia mellet érdemes termeszteni - nem egyszerű kérdések.

A helikopteres fagyvédelem nem olyan egyszerű

2024. november 30. 09:10

A helikopteres fagyvédelem hazánkban nem elterjedt ültetvényvédelmi eljárás. Ugyanakkor, számos előnyéről számolhatunk be. Soron következő videónkban e technológiát járjuk körbe.