Agrárgazdaság

2000 forint is lehet a kenyér kilója jövőre

Sajtóközlemény

Európa-szerte állnak a műtrágyagyárak, ennek következtében jövő tavasszal több százezer tonnányi hiány alakulhat ki nitrogén műtrágyából, ami nélkül viszont lehetetlen szántóföldeken jövedelmezően növényt termeszteni. Farkas Dénes, a Hírös Agrária Kft. műtrágya üzletágának vezetője arról beszélt, hogy hiába csökkent 100 euróra a gáz ára a tőzsdén, az üzemeket nem merik biztonsággal újraindítani az egész térségben. Mint fogalmazott, ennek a hatását a lakosság akár jövő augusztusban a saját bőrén érezheti majd, hiszen ha az ellátási problémák továbbgyűrűznek, akkor addigra kétezer forintra rúghat a kenyér kilónkénti ára.

Az Európai Unióban jellemzően minden kormány arra rendezkedett be az energiaválság küszöbén, hogy a lakosságot védje. A már rendelkezésre álló és folyamatosan növelt készletek ugyanis a lakossági ellátást biztosítják, miközben az ipari vásárlók számára nem nagyon van lehetőség gázvásárlásra.

Farkas Dénes, a Hírös Agrária Kft. műtrágya üzletágának vezetője közölte, hogy ez a feloldhatatlannak tűnő helyzet vezetett oda, hogy szinte az egész kontinensen állnak a műtrágyagyárak. Miközben az alapanyagok beszerzése is bizonytalan számukra, a gázár a 2020 februárjában tapasztalt 8 euróról 324 eurós csúcsot döntött augusztusban a holland tőzsdén, ami azért is kritikus, mert a műtrágya-előállítás költségeinek 70 százalékát a földgáz teszi ki.

Mint mondta, nemcsak itthon, hanem a környező országokban sem merik indítani az üzemeket: a térségben egyedül az ausztriai Linz gyára működik 50 százalékon, illetve Ukrajna hozzánk közelebb eső részén további kettő.

A boldog békeidőkben, júniusban voltak a leállások, majd augusztusban elkezdtek termelni a gyárak. A probléma most hatványozott, hiszen ha ma újra is indítanák az üzemeket, egy hónap kellene, mire a normál termelésre rá tudnának állni, ráadásul a nagy hőkülönbség miatt ezek a rendszerek télen az ammónia hatására lefagynak, így egyébként is kevesebb műtrágyát lehet előállítani, mint egy optimálisabb hőmérsékletű nyári hónapban

– magyarázta.

Farkas Dénes kijelentette, hogy 350-400 ezer tonna műtrágya nem került eddig legyártásra augusztustól csak Péten, miközben a korábban jól bevett osztrák, román, szerb és horvát importforrások is elapadtak. Minden termelő abban reménykedett, hogy a 150 eurós gázár alatt a gyárak újraindulnak, de ezt még mindig nem merik meglépni a szegmensben.

Most pecsételődhet meg a kenyér jövő évi ára

A Hírös Agrária Kft. műtrágya üzletágának vezetője megjegyezte, hogy azok jártak jól, akik májusban és júniusban tudtak és akartak is bekészletezni műtrágyát, akkor ugyanis még nem volt ilyen magasan a gázár. Hozzátette: azt vizionálják, hogy tavasszal több százezer tonna műtrágya nem áll majd rendelkezésre.

300-400 ezer tonna letéti készletnél is komoly fennakadást jelentett, hogy eljuttassák a végterméket a felhasználókhoz, most pedig végképp az lesz, hogy 400 ezer forintos tonnaáron lehet csak hozzájutni a műtrágyához. Enélkül viszont gazdaságosan növényt termeszteni lehetetlen

– tudatta.

Kérdésre válaszolva szót ejtett arról is, hogy rengeteg termelő még mindig rajta ül az idei terményeken, és néhányan kezdenek átmenni „tőzsdeügynökbe”. Ők arra spekulálnak, hogy akár 30-40 ezer forintos áremelkedés is lesz még, ami nem feltétlenül reális, hiszen a malmok előszeretettel vásárolják az olcsóbb ukrán gabonát.

Ettől függetlenül ma már nem az a kérdés, hogy lesz-e ezer forint a kenyér, hanem az, hogy mikor lesz kétezer a kilója.

Ha Magyarországon nem tudunk jövedelmezően szántóföldi növényeket előállítani, akkor azt a hétköznapokban az átlagemberek is meg fogják érezni a pénztárcájukon, még a mostaninál is jobban. Konkrétan, ha jövő júniusban és júliusban nem lesz elfogadható a terméshozam, akkor nyár végén, legkésőbb ősz elején találkozhatunk a kétezer forintos kenyérárakkal

– jelentette ki a Hírös Agrária Kft. szakértője.

Végezetül elmondta, hogy most még vannak olyan cégek, amelyektől raktárról be lehet szerezni a megfelelő mennyiségű műtrágyát. Aki ezt halogatja, az csúnyán pórul járhat, ugyanis ha csak jövő év elején kezdik majd el a beszerzést az érintettek, nagyon könnyen megeshet, hogy nem találnak a piacon szabad készletet.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Felrobbant a Black Friday, egy nap alatt annyit költöttek a románok, mint a magyarok egész évben

2025. november 14. 09:10

Itt a november, és elkezdődött a Black Friday szezon szerte a világban. Magyarországon takaréklángon költenek a fogyasztók, a szomszédos Romániában viszont minden rekordot megdöntöttek.

Fényévekre húzott el tőlünk a lengyel mezőgazdaság, sosem érjük utol őket

2025. november 11. 09:10

Más „pályán” játszik a lengyel agrárium a magyarhoz képest, háromszor akkora földterületet művelnek, és van, amiben éllovasok az Európai Unióban.

Óriási katasztrófa lesz, ha összekötik a Dunát és a Tiszát a félsivatagos Homokhátságon

2025. november 7. 13:10

Két évtizede nyilvánították félsivatagos övezetté a Homokhátságot, amelyet a politikusok folyton a Duna–Tisza-csatornával akarnak megmenteni.

Kína valami hatalmas építésébe fogott, a NASA műholdképe leplezte le

2025. november 2. 09:10

Az ázsiai szuperhatalom megint nagyot álmodott, és megpróbál csodát tenni egy mezőgazdasági szempontból értéktelen területen.

FAO: várhatóan emelkedik a súlyosan éhező emberek száma világszerte

2022. szeptember 23. 13:42

Várhatóan emelkedik a súlyosan éhező emberek száma világszerte.

Kisebb lett az élelmiszer kiszerelése? Kötelező lesz a tájékoztatás

2024. január 18. 08:10

A kormány új intézkedést fogadott el, így az 1 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező élelmiszerkereskedőknek figyelemfelhívó tájékoztatót kell kihelyezniük, amennyiben egy termék kiszerelése csökkent.

Biztosított hazánk élelmiszerellátása

2020. április 8. 09:33

A magyar mezőgazdasági termelés 2020-ban is megfelelő módon tudja biztosítani az emberek élelmiszerellátását.

Korszakalkotó technológiák fejlesztésére koncentrál a Corteva

2024. április 4. 10:10

Az új befektetési és partnerségi platform felgyorsítja a következő generációs agrár-technológiai innovációt.