Agrárgazdaság

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

KSH

Mi köti össze a tojást, az UHT-tejet és a tejfölt, azon kívül, hogy mindegyik élelmiszer? Például az is, hogy négy év alatt, a koronavírus-járvány óta megduplázódott a fogyasztói áruk Magyarországon.

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, míg egy hónap alatt átlagosan 1,5%-kal emelkedtek. Az élelmiszerek terén ennél is nagyobb emelkedést tapasztalhattunk, márpedig ezek azok a termékek, amelyek árváltozásait egyik napról a másikra, közvetlenül érezhetjük a bőrünkön.

2024. decemberhez viszonyítva az élelmiszerek átlagosan 1,9%-kal drágultak, ezen belül a tej 5,8, az étolaj 5,1, a kávé 4,9, a csokoládé, kakaó 4,7, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 4,4, a liszt 3,8, a száraztészta 3,0, a tejtermékek 2,9, a margarin 2,8%-kal került többe – olvasható a KSH legfrissebb jelentésében.

Éves alapon nézve, 2024. januárhoz viszonyítva még szembetűnőbb a drágulás, hiszen az élelmiszerek ára 6,0%-kal nőtt, ezen belül a liszté 43,2, a tejé 25,0, a tojásé 23,8, az étolajé 21,5, a gyümölcs- és zöldségléé 16,0, a vaj, vajkrémé 15,5, a csokoládé és kakaóé 12,9, a tejtermékeké 9,1, a kávéé 8,1%-kal.

Talán nem haszontalan összevetni a mai bolti árakat a 2021. évivel, bár a koronavírus-járvány idején sem azért vásároltuk halomra az élelmiszertermékeket, mert annyira olcsók voltak. Emlékeztetőül néhány termék árának alakulása (forintban) az utóbbi négy évben:

Termék2021. január2025. januárKülönbség
Rövidkaraj, kg16602630+58%
Csirkemellfilé, kg13602310+70%
Téliszalámi, kg916010 890+19%
Párizsi felvágott, kg18902750+46%
Virsli, kg20703030+46%
Tojás, 10 darab442930+110%
UHT tej, 2,8%, liter258524+103%
Sajt, trappista, kg19403440+77%
Tejföl, 20%, 175 g168387+130%
Napraforgó-étolaj, l590793+34%
Kristálycukor, kg254386+52%
Finomliszt, kg181272+50%
Forrás: KSH
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Itt a nagy terv az uniós műtrágyagyártás helyreállítására

2025. február 10. 11:10

Az elmúlt két hónapban az alapvető nitrogénműtrágyák (karbamid és ammónium-nitrát) árai minden piacon több mint 20%-kal ugrottak meg.

Csökkent a mezőgazdaság hozzáadott értéke

2022. augusztus 24. 05:33

2021-ben a hazai GDP 7,1 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 3,6, az ipar 1,9, az építőipar 0,7 százalékponttal járult hozzá.

Fordulat: augusztusra csökkent az átlagos agrárbér Magyarországon

2024. november 5. 12:10

A január–augusztus időszakra kumulált átlagbér 478 562 forint volt a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában.

68 millió forint hektáronként: a világ legdrágább termőföldjei Magyarország közelében vannak

2025. január 3. 09:10

A KSH adatai szerint 2023-ban 2 266 800 forintba került a szántók hektárja Magyarországon, az átlagár 15 év alatt a négyszeresére emelkedett.

Indul a KSH mezőgazdasági adatgyűjtésének összeírói szakasza

2023. június 20. 07:34

Összeírói szakasszal folytatódik hazánk második legnagyobb mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírása, az Agrárium 2023, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2023. június 1. és július 15. között hajt végre.