31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás
Agrárgazdaság

Az Unilever további áremelésekre figyelmeztet

Agrofórum Online

Az élelmiszeriparban is jelentős pozíciókkal rendelkező Unilever több mint 8%-kal emelte az árakat az első negyedévben, és figyelmeztetett, hogy további emelések várhatók, mivel a vállalat megemelte költséginflációs előrejelzését a második negyedévre az ukrajnai konfliktus miatt.

A vállalat azt közölte, hogy a költség növekedés várhatóan eléri a 2,7 milliárd eurót július-decemberben, ami meredeken meghaladja a korábbi 1,5 milliárdos becslést. Az élelmiszereket és fogyasztási cikkek gyártók világszerte emelik az árakat, hogy kiegyenlítsék a megugró energia-, nyersanyag-, munkaerő- és szállítási költségeket, miközben az ukrajnai konfliktus súlyosbítja az inflációs nyomást, amely már a világjárványból való kilábalás során is fokozódik.

Kép: Unilever

Az Unilever 1%-os visszaesésről számolt be az első negyedéves értékesítési volumenben, és egyes elemzők aggódnak, ez annak a korai jele, hogy a pénzszűkében lévő fogyasztók olcsóbb termékekre, a kereskedők saját márkáira váltanak.

„Az árakat és a mennyiséget illetően úgy gondolom, hogy ismeretlen területen vagyunk” – mondta Alan Jope vezérigazgató egy bevételi felhíváson. „Bár tisztában vagyunk a fogyasztókra nehezedő nyomással, úgy gondoljuk, hogy az árak emelése a rendkívüli nyersanyagköltség-nyomás hatására a helyes lépés.” Elemzők szerint az árak csak emelkedni fognak a jövőben – írta a Reuters.

A riválisok, így a Nestle is szintén erős költségnövekedésről számolt be az elmúlt napokban az árak emelését követően.

Az Unileverhez tartozik a világ egyik vezető fogyasztási cikkeket gyártó és forgalmazó vállalata. Összesen csaknem 400 márka termékeit értékesítik több mint 190 országban. Napról napra 2,5 milliárd ember használja a cég termékeit. A világ 50 legnagyobb márkája közül 13 az Unilever termék portfóliójába tartozik. A cég árbevételének csaknem negyven százaléka az élelmiszeriparból származik. Főleg a főzéshez használatos termékeket gyártanak, például szószokat, olajokat és margarinokat, de fagylaltok és italok is szerepelnek a cég portfóliójában. Többek között a Bertolli, a Rama, a Magnum, a Carte d’Or, a Solero, a Lipton, a Hellmann’s és a Ben & Jerry’s márkák is a céghez tartoznak. Az Unilever globális bevételeinek hatvan százaléka a higiéniai és tisztítószerekből származik.

Az Unilever árbevétele az első negyedévben 14 milliárd euró volt, ami 7%-os növekedést jelent 2021 azonos időszakához képest. A Nestlé bevétele 22 milliárd svájci frank (23 milliárd dollár) volt, organikusan 7,6%-kal nőtt az előző évhez képest. A Danone nettó árbevétele 6 milliárd euró volt, ami 7%-os növekedést jelent 2021-hez képest.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Csaknem húsz százalék felett erősödött az élelmiszeripar

2024. június 20. 14:40

Az ipari termelés volumene összességében enyhén csökkent. Az élelmiszeripari eredmények viszont nagymértékben javultak.

Hazai élelmiszer megfizethető áron?

2023. március 3. 12:12

Kiemelt cél, hogy a hazai friss és magas minőségű élelmiszerek megfizethető áron legyenek elérhetők mindenki számára – jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a Zsendülés VIII. Kertészeti Konferencián tartott előadásában Szegeden.

Élelmiszerpazarlás visszaszorítása: az EU kötelező célokat vezetne be

2023. október 9. 14:10

A fenntarthatóság része mindennapjainknak, a témában megfogalmazott keretek és konkrét intézkedések a teljes élelmiszerláncra hatással vannak. Szükséges a kapcsolódó folyamatok nyomon követése és minden érintett szereplő bevonása a döntések előkészítésébe és adaptálásába – mondta Felkai Beáta Olga Tapolcán, a Business Days 2023 Konferencián tartott előadásán.

Teaüzlet a láthatáron

2020. június 29. 08:03

A vállalat teljes bevételének mindegy 2,4 százaléka származott teák értékesítéséből a 2019-es pénzügyi évben.