Agrárgazdaság

Hamarosan közzéteszik a 2024 végéig várható pályázatok menetrendjét

Agrárminisztérium / MATE

Ez is elhangzott a KÁN Egyetemi Napokon, melyre közel 35 ezren látogattak ki. A szeptember 29.-október 1. között zajló KÁN Egyetemi Napok ebben az évben helyt adott az állattenyésztők ünnepének, a III. Állattenyésztők Napjának is.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Magyar Mezőgazdaság Kft. szervezésében megvalósuló kiállítás szakmai rendezvényei mellett ezúttal is nagy hangsúlyt kaptak a közönségprogramok, amelyek rengeteg családot vonzottak a kiállítás három napján.

A megnyitón Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, hogy a versenyben a legjobbak maradnak talpon és azok, akik jelen vannak a kaposvári seregszemlén, a szakma legfelkészültebb és legelkötelezettebb tagjai közé tartoznak az országban.

Dr. Gyuricza Csaba, a házigazda MATE rektora köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az élelmiszer-önellátás és a mezőgazdaság a globális figyelem centrumába került. A MATE éppen ezért alapoz olyan vidéki tudásbázisokra, mint Kaposvár, ahol sikerült szintet lépni a felsőoktatás és a szakképzés összekapcsolásában is.

Az egyik legnépszerűbb helyszín idén is a MATE Udvar volt, ahol az egyetem intézetei interaktív játékokkal várták az érdeklődőket, köztük a Szakiskolai Nap keretében mintegy ezer diákot. Ebben az évben is versenyeztek az intézetek standjai, a legimpozánsabb címet ezúttal a Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet érdemelte ki, míg a leginnovatívabb stand a Neveléstudományi Intézeté lett.

A kiállítás idén is élvezte a Magyar Állattenyésztők Szövetségének támogatását. Együttműködésükkel színvonalas tenyészállat-bírálatok valósultak meg, valamint bemutatóikkal is gazdagították a programot, melyek nemcsak a szakmát, hanem a közönséget is vonzották.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége és a MATE kapcsolata kezdetektől kiváló, amire jó példa a két kiemelkedő országos rendezvény, a KÁN Egyetemi Napok és a III. Állattenyésztők Napja közös szervezése. Kaposváron a fajták és a tenyésztési eredmények bemutatása, az állattenyésztő szakma népszerűsítése állt a középpontban.

A III. Állattenyésztők Napján Feldmann Zsolt államtitkár kiemelte, ősszel tervezik közzétenni a 2024 végéig várható pályázatok menetrendjét, annak érdekében, hogy a mostani nehéz gazdasági-piaci-finanszírozási környezetben tervezhetővé tegyék a közeljövőt.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége tenyésztőszervezeti nagydíját a Brit Húsmarhafajtákat Tenyésztők Egyesülete kapta, a rendkívül színvonalas tenyészállat-bemutatók és szakmai programok szervezéséért. A MÁSZ Tenyésztési Nagydíját idén Pekár László perekedi hidegvérű-lótenyésztő kapta, magyar hidegvérű ménje, illetve a négyes kancafogatának bemutatásáért.

Hagyományokhoz híven idén is számos szakmai konferenciát rendeztek az érdeklődő szakemberek részére. A kiállítás 0. napján sikerrel valósult meg a 34. Nyúltenyésztési Tudományos Nap, a Halászati Kerekasztal, a Hazai Precíziós Állattartás a gyakorlati megoldások tükrében, valamint a Roncsolásmentes képalkotó technológiák a növénytermesztésben: legújabb eredmények és alkalmazási lehetőségek.

A kiállítás ideje alatt kutatás-fejlesztési szerződést írt alá a fenntartható állatitermék-előállítás keretrendszerének kidolgozásáról a KOMÉTA 99 Zrt. képviseletében Giacomo Pedranzini elnök-vezérigazgató és Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora.

Az Agrár-felsőoktatási Intézmények Országos Gazdászversenyének gyakorlati fordulója a közönség számára is izgalmasnak bizonyult. A bronzvilla nyertese a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar csapata lett. Az ezüstvillát a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar csapata érdemelte ki.

Az aranyvilla pedig Gödöllőre került, a MATE Szent István Campus csapatát illette meg, melynek tagjai Hoffmann Flóra, Magyar László és Sebők Mihály. A három ötödéves hallgató felkészítő tanára Balláné dr. Erdélyi Márta egyetemi docens volt.

A közönségprogramok nélkülözhetetlen elemei a KÁN Egyetemi Napoknak, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy több ezer család látogatott ki a kiállításra.  Idén is volt Helyi Ízek Utcája, ahol helyi és környékbeli őstermelők, kézművesek kínálták portékáikat.

Nagy sikere volt az Élményligetnek, ahol különféle hagyományőrző bemutatókkal és játékokkal várták a látogatókat. A gyerekek idén is a Mesetérkép segítségével barangolhatták végig a kiállítást. A programsorozat elmaradhatatlan eleme a kisállat-simogató és a Gazdaudvar, amely a MATE új szervezeti egységének, a MATE Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumának segítségével valósult meg.

A hagyományos állattenyésztéshez kapcsolódó bemutatók mellet a Fedeles Lovardában a közönségprogramhoz az idén a MÁSZ segítségével az állatok genetikai sokszínűségét bemutató program is csatlakozott.

Az elmúlt évek nagysikerű, külön belépőjeggyel látogatható koncertjeit követően ebben az évben is nagyszabású zenei koncerttel készültek a szervezők: péntek este Majka adott teltházas koncertet a Fedeles Lovardában.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

1300 embert küldenek el: nagy bajban a bajor agrárcég

2024. december 16. 12:40

A mezőgazdasági és építőanyagokkal foglalkozó BayWa mezőgazdasági csoport 1300 állás megszüntetését tervezi a következő három évben.

Rekordmagasra emelkedett egyes európai műtrágyák ára

2024. december 16. 11:10

A műtrágyagyártók a magas gázárak miatt kényszerülnek a pétisó árának emelésére. A karbamid és az UAN-oldat árai egyelőre nem változtak.

Emelkedhetnek a közeljövőben a sertéshúsárak az EU-ban

2024. december 9. 12:10

A termelési költségek nőnek, és betegségek is terhelik a sertéságazatot. Emiatt várhatóan csökken az állatlétszám és nő a hús ára.

Novemberben kilőtt a Deere & Company árfolyama

2024. december 6. 15:40

A három legjobban teljesítő papír közé került 10,1 százalékos drágulással a Case, Steyr és New Holland márkákkal fémjelzett globális traktorgyártó CNH Industrial NV.

Charolais marhák látványos bírálatával is várnak az állattenyésztési napokon

2022. május 2. 14:36

Látványos showbírálattal, gasztrodélutánnal és charolais bállal is várja az érdeklődőket a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete a májusi hódmezővásárhelyi gazdanapokon.

Az Agrárminisztérium új állattenyésztési törvényt fog megalkotni

2018. május 30. 12:54

Az agrárminiszter hangsúlyozta: "erős magyar mezőgazdaság nincs erős, szuverén magyar állattenyésztés és fejlett tenyészállat-előállítás nélkül".

Oszlassuk el az állattenyésztéssel és húsfogyasztással kapcsolatos tévhiteket!

2023. szeptember 27. 13:10

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége kiemelt feladatának tekinti az állattenyésztési ágazat körüli viták kiegyensúlyozottságának megteremtését, valamint az ágazatban tevékenykedő gazdálkodók, termék-előállítók megbecsülésének helyreállítását.

Minőségi javulás szükséges a hazai húsmarhaállományban

2018. július 4. 07:02

A gyepterület a jelenlegi húsmarha- és kiskérődző-állomány dupláját lenne képes eltartani, ha szakszerű lenne a gyepgazdálkodás és a legeltetés.