11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Agrárgazdaság

Letört az agrárcégek innovációs kedve

K&H Bank Zrt.

Az elmúlt egy évben erőteljesen visszafogták innovációs fejlesztéseiket a mezőgazdasági cégek – derül ki a K&H innovációs kutatásából.

A vállalkozások több mint fele az átlagosnál kevésbé tartja magát innovatívnak, és közel 85 százalékuknál semmilyen termékfejlesztés nem történt az elmúlt két évben. Ennek legfőbb oka, hogy az eddig bevezetett és alkalmazott innovációk véleményük szerint még megfelelőek.

A fenntarthatósági szemlélet viszont ennek ellenére is jelen van a szektorban: a cégek több mint kétharmadánál történt olyan fejlesztés az elmúlt két évben, amely kedvező környezeti hatással bír, és további 41 százalék készül erre a következő egy évben is.

A következő egy évben nem várható innovációs hullám a mezőgazdaságban.

A cégek eddig megvalósult, illetve a jövőben tervezett innovációs tevékenységét félévente vizsgáló K&H innovációs indexük az elmúlt egy évben 9 pontos csökkenést követően jelenleg 19 ponton áll.

„A mostani érték mindössze 1 ponttal haladja meg az előző félévi, az index történetében eddigi legalacsonyabb eredményt. A jelenlegi elmozdulás mögött az áll, hogy ugyan több fejlesztést terveznek a jövőben, de kevesebb megvalósult innováció történt az elmúlt két évben, valamint a digitalizációs folyamatok és az innovációs stratégia fontossága egyaránt tovább csökkent, ami részben érthető és magyarázható az elmúlt évek megnövekedett makrogazdasági kihívásaival” – mondta el Demeter Zoltán, a K&H, az Év digitális bankja díj nyertese Agrár üzletágának vezetője.

Innovációra kevesebbet, fenntarthatóságra többet költenek

A kutatás adatai alapján a cégek mindössze 38 százaléka tartja magát az átlagosnál innovatívabbnak, míg a többség kevésbé tartja magát újítónak (60%). Így nem meglepő, hogy az elmúlt két évben csupán közel minden hetedik (16%) vállalkozás rukkolt elő új vagy jelentősen javított termékkel.

„Aki újított, elsősorban a költségek optimalizálása, a jogszabályi előírások szigorodása, a versenyelőnyhöz jutás, illetve a fogyasztói igényeknek való megfelelés érdekében tette. Az innováció elmaradásának legfőbb oka pedig, hogy a cégek véleménye szerint a korábbi innovációk még megfelelőek és nincs szükség további újításra. Ezt tízből közel 8 vállalkozás említette (78%)” – részletezte az eredményeket Demeter Zoltán.

A fenntarthatósági szemlélet viszont már erőteljesen jelen van az ágazatban. A vállalatok több mint kétharmadánál (69%) volt olyan újítás, fejlesztés az elmúlt 2 évben, amely valamilyen kedvező környezeti hatással járt.

„Ezek főként energiamegtakarításra, illetve a környezeti terhelés csökkentésére irányuló fejlesztések voltak. Ez a fókusz a jövőre nézve is hangsúlyos lesz, ugyanis a következő egy évben a cégek 41 százaléka tervez ilyen jellegű beruházást” – mondta el a szakértő. 

(Vezérkép: chaiyananuwatmongkolchai/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

A Massey Ferguson bemutatta új okosgépeit és szolgáltatásait

2021. szeptember 17. 07:45

A Massey Ferguson globális törekvése, hogy az új okosgépeket és digitális szolgáltatásokat eljuttassák a rendkívül nagyszámú vásárlói rétegekhez az egész világon, mivel az ügyfelek véleménye alapján végezték a mostani fejlesztéseket.

Túlnépesedés: mi lehet a kulcsa a fenntartható élelmezésnek?

2019. november 19. 05:24

A világ népessége az előrejelzések alapján 2050-re 9 milliárd fő fölé emelkedhet és az életszínvonal javulása miatt az egy főre jutó kalóriabevitel is mintegy 20 százalékkal nőhet.

Afrikát is meghódítja a magyar innováció

2019. május 30. 08:17

Megkapta a forgalmazási engedélyt Kenyában a magyar Water&Soil Kft. készítménye, amely öntözés nélküli mezőgazdasági művelésben 6-20 százalékos terméshozam-többletet, öntözéses gazdálkodásban pedig 50 százalékos vízmegtakarítást tesz lehetővé.

Kihirdették a Nemzeti Agrártehetségek versenye nyerteseit

2020. január 10. 12:33

A társadalmi és történelmi kihívásokra az agrártudományok területének is reagálnia kell, sikeres válaszokat pedig kizárólag az innovációk útján leszünk képesek találni.