Agrárgazdaság

Megemelték a francia terménybecslést

Agrofórum Online

A francia mezőgazdasági minisztérium 35,5 millió tonnára emelte az Európai Unió legnagyobb gabonatermesztőjének 2021-es búza-termelésére vonatkozó becslését, a múlt hónapban ez az adat még 35,2 millió tonna volt.

Ez 21,5 százalékkal haladja meg a tavalyi rossz termést és 6,2 százalékkal az ötéves átlagot – áll a minisztérium havi termésjelentésében. A szaktárca emellett 14,5 millió tonnára emelte a francia kukorica termésére vonatkozó előrejelzését a múlt havi 13,9 millióról. A vetőmaggal együtt a termés 14,85 millió tonna lenne, ami 2014 óta a legmagasabb mennyiség.

A másik tavaszi növény, a napraforgó esetében a becslést rekordszintre, 2 millió tonnára emelték, szemben az októberben előre jelzett 1,9 millió tonnával. A jó időjárási körülményeknek köszönhetően a termés csaknem 45 százalékkal haladja meg az ötéves átlagot. A még betakarítás alatt álló cukorrépa-termést most 34,1 millió tonnára becsülik, ami némileg meghaladja az októberben várt 34 milliót.

„A legtöbb gabonaféle, olajos mag és fehérjenövény termelési becsléseit felfelé módosították. A kukorica, a napraforgó és a cukorrépa betakarítása szempontjából is jók voltak a nyári esőzések, és a becslések jelentősen nőnek a mennyiségek 2020-hoz képest” – közölte a minisztérium.

Az árpatermés becslése szinte változatlan, 11,4 millió tonnával, míg a repcetermés továbbra is 3,3 millió tonnát mutatott.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Uniós tárgyalások: sorsdöntő évek jönnek

2025. augusztus 29. 12:10

A csökkenő uniós támogatások új pénzügyi kihívást jelentenek a magyar agrárium számára – a likviditás és versenyképesség is veszélybe kerülhet.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Jó mostanság szőlésznek lenni!

2018. november 15. 05:38

A francia mezőgazdasági tárca friss jelentése szerint a burgundi és a beaujolais régióban a termés 21 százalékos növekedést mutat az előző évhez képest, és az újbor várható mennyisége megközelíti a 2,7 millió hektolitert.

Franciaország az élelmiszerek árának esését ígéri

2023. június 13. 08:03

Míg a legtöbb országban a kiskereskedők és az élelmiszergyártók gyakran módosítják a termékek árát, Franciaország törvényben három hónapos határidőt szabott meg az ilyen tárgyalások lefolytatására.

Franciaország szerint a növényvédőszer-tilalom nem érinti a gabonaexportot

2023. április 12. 10:24

Az ANSES engedélyezte a kártevők fertőtlenítéssel történő elpusztítására használt foszfintabletták használatát, de kijelentette, hogy nem kerülhetnek „közvetlen kapcsolatba a gabonafélékkel”.

125,7 millió tonna lehet az uniós búzatermés

2022. július 11. 05:36

A Reuters felmérése szerint az EU várhatóan 125,7 millió tonna közönséges búzát termel majd 2022-ben, ami 3,4%-kal kevesebb a tavalyi termésnél.