A mezőgazdaság beruházási teljesítményei 2021- harmadik negyedéve előtt visszaestek, majd a 160 milliárdos szint fölé emelkedett az összeg, a szektor ezt a tavalyi utolsó negyedévben is tudta tartani – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) beruházásokról szóló gyorstájékoztatójából.
A tavalyi esztendő negyedik negyedévében 165,78 milliárd forint volt a beruházások összértéke a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat együttes kategóriában. Egy évvel korábban ebben a negyedévben ez az összeg 136,09 milliárd forint volt.
A 2021-es egész éves, halmozott, kumulált beruházási összérték a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat együttes kategóriában 541,94 milliárd forint volt. 2020-ban ugyanez ez adat 486,97 milliárd forintot mutatott.
A nemzetgazdasági beruházások 2021. IV. negyedévi szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévihez mérten 1,6%-kal csökkent. Ezen belül az építési beruházások szezonálisan kiigazított volumene 0,4, a gép- és berendezésberuházásoké 4,9%-kal lett kisebb.
2021 IV. negyedévében az előző év azonos időszakához képest a beruházási tevékenység volumene 0,2%-kal nőtt, ezen belül a teljesítményérték 64%-át képviselő építési beruházásoké 3,3%-kal nagyobb, a 35%-át kitevő gép- és berendezésberuházásoké 4,6%-kal kisebb lett. Az utóbbi esetében a visszaesést főleg az importgépekbe történő beruházások csökkenése okozta.
A beruházási teljesítmény több mint felét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene 6,0%-kal emelkedett, amiben meghatározó szerepet játszott, hogy a külföldi érdekeltségű vállalkozások tovább növelték fejlesztéseiket. Ugyanakkor a beruházások 14%-át realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések 16%-kal visszaestek, amiben szerepet játszott a pótlólagos költségvetésitartalék-képzés is az év végén.
2021-ben az előző évhez képest a nemzetgazdasági beruházások volumene 4,2, ezen belül az építési beruházásoké 3,7, a gép- és berendezésberuházásoké 5,3%-kal bővült. A beruházási árak növekedése (+9,8%) az 1998 óta mért legmagasabb szintre emelkedett. A beruházások 55%-át jelentő, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 8,0%-kal nőtt, a költségvetési szerveknél 7,6%-kal csökkent a beruházási teljesítmény.
Az év egészét tekintve a nemzetgazdasági ágak döntő többségében emelkedtek a beruházások. A legjelentősebb beruházó ágak közül a teljesítményérték több mint negyedét realizáló feldolgozóiparban 9,5, a szállítás, raktározásban 14%-kal bővült a beruházások volumene, ezzel szemben a nemzetgazdasági beruházások közel ötödét jelentő ingatlanügyletek területén 6,1%-kal csökkent. Ebben a három nemzetgazdasági ágban realizálódott a beruházások közel hattizede.