Agrárgazdaság

Újra 200 ezer felett a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma

Agrofórum Online

Az idei esztendő harmadik negyedévében 205,2 ezren dolgoztak a mezőgazdaságban Magyarországon, ez mintegy 6300 fővel több mint 2021 második negyedévében. A tavalyi harmadik negyedéves adattól azonban 8600 fővel marad el az idei szám – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Foglalkoztatottság című gyorstájékoztatójából.

A harmadik negyedéves adat így 3,2 százalékos éves alapú növekedést jelent a foglalkoztatottak számában az eredeti idősor alapján.

A KSH szezonálisan kiigazított idősora szerint a mezőgazdaságban 203,8 ezer volt a harmadik negyedéves foglalkoztatotti szám, ami 2,8 százalékos plusz negyedéves alapon. A második negyedévben 198,2 ezer volt ebben az idősorban a foglalkoztatottak száma, tavaly a harmadik negyedévben még 212,3 ezer szerepelt az adatsorban.

Az összes nemzetgazdasági ágban 2021 októberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 688 ezer fő volt. A 2021. augusztus–októberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 677 ezer főt tett ki, ami 53 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában. A hazai elsődleges munkaerőpiacon nőtt a foglalkoztatottság, míg a külföldön dolgozók száma csökkent.

2021. augusztus–októberben az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak létszáma 53 ezer fővel több, 4 millió 677 ezer fő volt. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 75 ezerrel nőtt, addig a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjaié 15 ezerrel csökkent.

A 15–64 évesek közül 4 millió 573 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 73,8% volt. A férfiak esetében a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 2 millió 431 ezer fő volt, míg foglalkoztatási rátájuk – demográfiai okokból – 0,9 százalékponttal, 78,6%-ra nőtt. A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 30 ezerrel, 2 millió 141 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 1,8 százalékponttal, 69,1%-ra emelkedett.

A munkanélküliek száma 2021 októberében 189 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,9% volt. A 2021. augusztus–októberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 184 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,8% volt.

2021. augusztus–októberben az egy évvel korábbihoz képest a 15–74 éves munkanélküliek száma 17 ezer fővel, míg a munkanélküliségi ráta 0,4 százalékponttal csökkent. A férfiak körében a munkanélküliek száma 91 ezer fő volt, a munkanélküliségi rátájuk 0,6 százalékponttal, 3,5%-ra mérséklődött, míg a nőknél érdemi változás nem történt, a munkanélküliek száma 94 ezer főt tett ki, a munkanélküliségi ráta pedig 4,1% volt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Irtózatos aszály közelít, a mostani csak a bemelegítés Európában

2025. október 2. 13:10

Hatalmas termésveszteségek, szállítási nehézségek, a gazdák ellehetetlenülése követi az egyre súlyosbodó aszályokat a kontinensen, aminek Magyarország is egyre jobban megissza a levét.

9 hónapra elegendő táplálékot halmozott fel egy közeli ország, komoly dologra készülnek

2025. október 1. 13:10

Jöhet háború, járvány, kibertámadás, a finnek minden eshetőségre felkészültek. Egész Európában példátlan krízishelyzeti rendszert működtetnek, amelyben az akadálytalan élelmiszerellátás a privilégium – ideje példát venni róluk.

Uniós tárgyalások: sorsdöntő évek jönnek

2025. augusztus 29. 12:10

A csökkenő uniós támogatások új pénzügyi kihívást jelentenek a magyar agrárium számára – a likviditás és versenyképesség is veszélybe kerülhet.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Az élelmiszerek 3,4 százalékkal drágultak februárban

2021. március 11. 04:17

2021. februárban a fogyasztói árak összességében átlagosan 3,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

2,7 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak 2018-ban

2019. február 15. 09:03

Tavaly decemberben a gabonafélék ára 14 százalékkal nőtt, ezen belül a búza ára 23, a kukoricáé 6,3 százalékkal.

Leginkább a hús járult hozzá a külkereskedelmi forgalomnövekedéshez

2021. november 14. 07:36

Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 0,9, a behozataláé 8,9 százalékkal nagyobb lett.

Csökkent a hazai mezőgazdasági kibocsátás volumene

2020. július 16. 09:24

Magyarországon 2019-ben a mezőgazdasági kibocsátás volumene 0,3%-kal mérséklődött 2018-hoz képest. A főbb szántóföldi kultúrák közül kukoricából és a legtöbb kalászosból az előző évinél több termett.