Agrárközélet

45 százalékkal drágultak egy év alatt a gyümölcsök

Agrofórum Online

Az előző év júliusához viszonyítva az élelmiszerek 7,8 százalékkal drágultak, ugyanúgy, mint júniusban. A három leginkább dráguló termék vagy termékcsoport a friss hazai és a déligyümölcsök, a sertészsiradék, illetve a párizsi felvágott és kolbász volt. A friss hazai és a déligyümölcsök ára összesítve 44,9 százalékkal lőtt ki, a sertészsiradék 16,4 százalékkal, a párizsi felvágott és kolbász pedig 16,1 százalékkal drágult.

Kiugrónak számít még a szalonna, a cukor, a zöldség, a gyümölcs, a burgonya, a húskonzerv, a sertéshús, a szalámi, a szárazkolbász, a sonka, illetve a hús- és halkészítmények árának emelkedése – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójában.

A friss zöldség, a burgonya és a száraztészta ára viszont csökkent. A friss zöldség 5,9 százalékkal, a burgonya 3,4 százalékkal, a száraztészta ára pedig 0,8 százalékkal éves összevetésben. A gyümölcs-, zöldséglé, a tartósított hústalan ételek, a dió, mák, mogyoró, az édesipari lisztesáru és a bolti kávé ára nem nőtt jelentősen, míg a margarin és a bor átlagára stagnált.

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 6,3 százalékkal drágultak, ezen belül a dohányáruk 9,7 százalékkal.

Ha az egy hónapos drágulást, azaz a júniushoz képest bekövetkezett változást nézzük, akkor a fogyasztói árak átlagosan 1,1 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal emelkedett, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) árának 2,2 százalékkal mérséklődése csak részben ellensúlyozta a nem idényáras élelmiszerek árának 0,4 százalékkal növekedését. Az idényáras élelmiszereken belül a friss hazai és déligyümölcsök – a korábbi évek júliusában megszokott árcsökkenésük helyett – 3,3 százalékkal drágultak, a szezonalitástól eltérő árváltozást a kedvezőtlen időjárás miatti, a szokásosnál alacsonyabb kínálat okozta.

A nem idényáras élelmiszereken belül az étolaj 2,2, a tojás 1,9, a tej 1,3, a kenyér 1,0 százalékkal drágább, a burgonya 6,4, a sertéshús 3,9 százalékkal olcsóbb lett – közölte a KSH. A dohánytermékek jövedéki adója július 1-jétől emelkedett, ami a termékcsoport árának 1,4 százalékos növekedését eredményezte.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

A nap égeti a pénzünket

2022. szeptember 12. 14:37

Az idei év az eddigieknél még égetőbb kérdéseket vetett fel nemcsak a magyar, hanem az európai gazdák számára is.

Az élelmiszerárak emelkedése növelte az inflációt

2019. március 17. 04:37

Az élelmiszerárak emelkedése növelte az inflációt februárban, főleg a szezonális élelmiszerek ára emelkedett, a tejtermékek ára viszont csökkent.

Ravasz trükkel kúsznak egyre feljebb az árak a magyar boltokban

2023. november 5. 07:10

Vajon az áremelésnek számít, ha bizonyos élelmiszertermékeket változatlan áron, de kisebb kiszerelésekben találhatunk meg a boltokban? Bizony az, és nem is a legelegánsabb módja a drágításnak.

Új lehetőségek az agráriumban

2022. december 13. 06:34

Akadozó ellátási láncok, természeti kihívások, infláció és még hosszan sorolhatnánk, hogy 2022 miért a kihívások éve az agráriumban.