Agrárközélet

A Nádudvari folyamatos beruházásokkal fokozza hatékonyságát

Nádudvari Élelmiszer Kft. – Sajtóközlemény

Közel 35 százalékkal 16,7 milliárd forintra növelte az árbevételét tavaly a Nádudvari Élelmiszer Kft.

A cég az idén több mint 18 milliárd forintos forgalomra számít, pár éven belül pedig 20 milliárd forintot is meghaladó árbevételt tervez. A tejtermékeket, húskészítményeket és fagyasztott élelmiszereket gyártó vállalat szerint az élelmiszerárak csökkenhetnek a következő időszakban. A Nádudvari célja, hogy hosszabb távon európai szinten is versenyképes élelmiszeripari vállalattá váljon, ennek érdekében folyamatos beruházásokkal fokozza a hatékonyságot. A boltláncokban hamarosan megjelenhetnek a magyar tejből készült minőségi, klasszikus gyümölcsjoghurtok, a fagyasztott, panírozott termékekkel pedig a külpiacokon is fokozatosan egyre jelentősebb szereplő kíván lenni a Nádudvari.

Rendkívüli piaci környezetben jelentősen növelte árbevételét a múlt évben a magyar piac egyik meghatározó agrárvállalatához, a NAGISZ Csoporthoz tartozó Nádudvari Élelmiszer Kft. A tavalyi 16,7 milliárd forintos árbevétel közel 35 százalékos növekedésnek felel meg éves összevetésben. A tejtermékeket, húskészítményeket és fagyasztott termékeket előállító vállalat adózás előtti eredménye pedig 435 millió forintot tett ki.

A kanyar felé tartanak az élelmiszerárak

A Nádudvari a nehézségek ellenére is jó eredményt ért el tavaly. Komoly kihívást jelentett, hogy jelentősen nőttek az alapanyag- és az energiaárak: a tej felvásárlási árának emelkedése 1,2 milliárd forint, az áramdíj 850 millió forint, a gáz ára pedig 450 millió forint többletköltséget jelentett. Ugyanakkor a költségemelkedésnek csak egy része épült be az árainkba, jelentős részét a cég magára vállalta. Emiatt mérséklődött a nyereség

– mondta Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója. A szakember azt is elmondta, hogy az élelmiszer-drágulásra a vásárlók is reagáltak, a nem alapvető élelmiszerek egy része átmenetileg kikerült sok fogyasztó kosarából. Nagy Ádám hozzátette, az idei év azonban a tavalyinál már kedvezőbben alakulhat a költségek szempontjából. A tej esetében például csökkent az alapanyagok ára, ez a hatás pedig rövidesen megjelenhet a bolti árakban is, azaz lassan visszafordulhatnak az élelmiszerárak. Az energiakiadások azonban továbbra is bizonytalanságot okozhatnak.

Magyar joghurttal az importfölénnyel szemben

A Nádudvari tavaly év végén jelent meg a gyümölcsjoghurtok piacán a réteges krémjoghurtokkal, amelyek rövid idő alatt népszerűvé váltak a fogyasztók körében. Erre a sikerre alapozva idén bővítik a termékpalettát, a boltok polcain hamarosan megjelenhetnek a minőségi, magyar tejből, magyar gyártásban készülő klasszikus gyümölcsjoghurtok is. Nagy Ádám hozzátette, hogy a gyümölcsjoghurtokban nagy lehetőség rejlik, hiszen jelenleg a több száz vagy akár ezer kilométeres távolságból érkező importtermékek vannak fölényben, a piaci arányuk meghaladja a 80 százalékot. A Nádudvari ezeknek szeretne most versenytársat állítani.

A cég az exportnál is magasabb fokozatra kapcsolna: elsősorban a fagyasztott, panírozott termékek kivitelét növelné fokozatosan. A Nádudvari egyébként 2021-ben jelent meg a külpiacokon, tavaly az exportbevétel pedig meghaladta az 1 millió eurót.

Növelni kell a hatékonyságot

A magyar élelmiszeripar nemzetközi összevetésben jelentős lemaradásban van, ezért komoly hatékonyságnövelést kell végrehajtani, hogy versenyképes legyen az európai feldolgozóiparral. A Nádudvari megítélése szerint Magyarország képes lenne ellátni magát élelmiszerrel és exportra is maradna elég, ám az ágazat csak újabb beruházásokkal fejlődhet, válhat versenyképesebbé, ellenkező esetben az import termékek további térnyerése várható a magyar boltokban.

Nagy Ádám hozzátette, a Nádudvari célja, hogy az idén várható 18 milliárd forintos árbevétel 20 milliárd forint fölé emelkedjen a következő években. Hosszabb távon pedig arra törekednek, hogy magyar tulajdonban lévő élelmiszeripari vállalatként továbbra is minőségi termékeket gyártsanak, olyan hatékonysággal, ami nyugat-európai szinten is megállja a helyét.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Alapítványi Bál

2024. december 2. 09:10

Időpont: 2025. január 24. (péntek), 18:00 óra, Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

A sáskák tehetik tönkre az afrikai Nagy Zöld Fal-projektet?

2024. november 29. 14:10

A biztonsági helyzet is komoly akadályt jelent, mivel több terrorista csoport a projekt által érintett területeken tevékenykedik.

Szingapúrban a legmagasabb szintű az élelmiszerellátás biztonsága

2020. március 25. 08:17

A szupermarketek és élelmiszerüzletek polcai egyre több helyen ürülnek ki teljesen a világban. A nélkülözhetetlen élelmiszerekből sokan táraznak be otthonukban komoly készleteket.

Az óvintézkedések nem zavarhatják az élelmiszer-ellátást

2020. április 26. 15:10

A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő szervezet, a G20 mezőgazdasági miniszterei hangsúlyozták, hogy a koronavírussal kapcsolatos óvintézkedések nem zavarhatják az élelmiszer-ellátást.

Elindult a nyári szezonális ellenőrzés

2019. július 1. 11:15

A szemlét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a kormányhivatalok szakemberei végzik.

Íme a világ legnagyobb tejipari cégei

2020. június 15. 04:36

Az Almarai nevű szaúd-arábiai társaság nemcsak Ázsiában, hanem az egész globális tejipari piacon is az első számú szereplőnek számít