Agrárközélet
Agrárközélet

Agrometeorológia: újabb jelentős csapadék érkezhet

Agrometeorológia: újabb jelentős csapadék érkezhet

Országos Meteorológiai Szolgálat

A 2018-as január általában 3-4 fokkal enyhébb volt az átlagosnál, és a szokásosnál 10-15 mm-rel kevesebb csapadékot hozott, ettől több csak a déli határszélen hullott.

Az esős ősz és december után viszont nem is volt szükség többre. Az elmúlt hét első felét is száraz idő jellemezte, majd csütörtöktől egyre többfelé kezdődött csapadékhullás: eleinte eső, majd péntektől már havas eső, hó is esett.

A több hullámban érkezett, kiterjedt csapadékzóna szombaton hagyta el északkelet felé a Kárpát-medencét, de vasárnap estétől északkeleten már ismét havazott. Hétfő reggel inkább csak Bács-Kiskun és Borsod megyében, ill. az Északi-középhegységben volt számottevő hóréteg, az ország döntő része hómentes. A csütörtöktől hétfő reggelig lehullott csapadék mennyisége északnyugaton 5, a Dunántúl nagyobb részén 10-20, másfelé jellemzően 20 mm körül alakult. Északkeleten ugyanakkor 30 mm-t meghaladó mennyiség is előfordult. Az enyhe idő és a sok csapadék hatására folyóinkon, főleg a Tiszán és mellékfolyóin kisebb-nagyobb árhullámok indultak el.

A csaknem teljesen telített talajokra hullott csapadék sokfelé már nem tudott beszivárogni, ezért egyre többfelé vannak belvízfoltok is. Az átlagosnál egész héten jóval enyhébb volt az idő, a hét első felében sokfelé 10 fok fölötti maximumok voltak a jellemzők. A növényeket szinte csak a reggeli fagyok figyelmeztették, hogy még nincs itt a tavasz, még várni lenne jó a fejlődés megindulásával. A talaj hőmérséklete 5, 10 és 20 cm mélyen többnyire +1 és +3 fok között alakul az országban, azaz továbbra sincs számottevő talajfagy.

Az őszi vetések eddig jól telelnek, de a túl enyhe idő nem tesz jót a növényeknek. A nappalok intenzíven hosszabbodnak, az előttünk álló hét során újabb 22 perc világosságot nyerünk, a hét végére pedig már bő másfél órával lesz hosszabb a nappal, mint a legsötétebb időszakban volt.

Kedden a száraz, fagyos reggel után viszonylag enyhe nappal következik, majd szerdától újabb légörvény érkezik. Így sok lesz a felhő és újabb jelentős csapadék várható: eső, ónos eső, havas eső, hó egyaránt előfordulhat. Pénteken megszűnik a csapadék és a hét végén már szárazabb idő következik.

A heti összcsapadék (hétfő reggelig) az országban általában 10 és 20 mm között valószínű, de helyenként ettől több is hullhat. A Dunántúlon akár vastagabb hóréteg is kialakulhat. A csapadékos időben mérséklődik majd az éjszakai lehűlés, de a hét végére komolyabb fagyok (-10 fok körül) is előfordulhatnak majd. A nappali órákban jellemzően kevéssel fagypont fölé emelkedik a hőmérő higanyszála.

A talaj hőmérséklete kedden még csökken, majd péntekig emelkedik, aztán a hét végétől ismét csökken. Számottevő talajfagy azonban nem valószínű. Összességében tartós, nagyon enyhe idő nem várható, az éjszakai fagyok jelzik a növényeknek, hogy még nincs itt a tavasz. A sok csapadék miatt a belvizes területek kiterjedése valószínűleg nőni fog, csapadékra jelenleg nem lenne szükség.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Érdekességek az őszi falevelekről

2023. október 1. 12:40

Az őszt sokan az elmúlással azonosítják, de egy naturkertész szemében, aki a természettel együtt veszi a levegőt - vagy legalábbis próbálja -, annak az ősz egy mesés utazás az évszakok között.

Kalászosok élettani eredetű károsodásai

2022. április 4. 06:04

A kalászos gabonák lombozatát a vegetációs időszak kezdetén megvizsgálva számos olyan elváltozást lehet megfigyelni, amelyek nem éppen előnyösek a növény számára. Az egyre szélsőségesebbé váló időjárási viszonyok, mint pl. a rendkívül nagy napi hőingadozás, az eddigi csapadék hiány kedvezőtlen élettani folyamatokat indíthatnak el, amelyek esetleg a növényállomány létét is veszélyeztethetik, de a vegetatív felület károsítása útján esetleg jelentős terméskiesés okozói lehetnek.

Miként lehet átteleltetni a szabad kertben a banánfát?

2023. április 4. 10:36

Lehetséges, illetve érdemes a házikertbe ültetni banánfát? Hogyan lehet átteleltetni a szabad kertben?

Tovább csökken a hőmérséklet, fagyos idővel érkezik a március

2018. február 25. 16:57

Folytatódik a lehűlés, csütörtökön, a tavasz első napján néhol mínusz 20 Celsius-foknál is hidegebb lehet.