13℃ 2℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Agrárközélet

Erdészek a fenntarthatóságért – Erdei Vándortáborok és örökerdő gazdálkodás a Bakonyerdő Zrt.-nél

Bakonyerdő Zrt.

A fenntartható erdőgazdálkodással és az örökerdő fogalmával is megismerkedhet az a csaknem 4000 diák és pedagógus, aki idén nyáron az Erdei Vándortáborok hét előre kialakított útvonalának valamelyikén vándorol. Az egyhetes Erdei Vándortáborok célja, hogy a felsőtagozatos és középiskolás diákok megszeressék a természetjárást és elsajátítsák a környezettudatos gondolkodás alapjait. A Program lehetőséget ad arra is, hogy a táborozók közelebb kerüljenek hazánk erdeihez, valamint megismerkedhessenek az erdészek sokrétű munkájával. Az Erdei Vándortáborok az Országos Erdészeti Egyesület és a Bakonyerdő Zrt. által szervezett sajtótúrán mutatkoztak be a nagyközönségnek.

Az ország több más erdőgazdaságához hasonlóan a Bakonyerdő Zrt. is kiemelten fontos feladatának tartja a környezettudatos nevelést, amelynek az erdei iskolák mellett az Erdei Vándortáborok is fontos eszközei. Ez utóbbiak szervezését az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja, az útvonalak kialakítása és a táboroztatás azonban minden esetben a helyi erdészetek és erdőgazdaságok bevonásával történik. A Bakonyerdő Zrt. munkatársai úgy látják, hogy a vándortáborozó diákok nyitottak a természetjárás szépségei és a környezettudatos gondolkodás iránt.

Forrás: Ruzsovics Dorina / Dívány

„Az Erdei Vándortáborok szervezése során meglepően jó tapasztalatokra tettünk szert: rájöttünk, hogy a gyermekek közelebb vannak a természethez, mint gondolnánk. A diákok még fogékonyak az erdőkre, itt megszeretik a túrázást, így később nagyobb eséllyel hozzák el kirándulni a családjukat és a barátaikat is” – mondta dr. Szekrényes Tamás, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgató-helyettese az Erdei Vándortáborokat bemutató sajtótúrán a bakonyi Kőris-hegyen.

Forrás: Ruzsovics Dorina / Dívány

A szervezők törekszenek a fenntartható és környezettudatos szemlélet érvényesítésére, ezért a táborokban keletkező hulladék mennyiségét minimálisra csökkentik.

„Az étkeztetéshez újrahasznosítható és tartós csomagolóanyagokat használunk, nagy hangsúlyt fektetünk a szelektív hulladékgyűjtésre, valamint tudatos energia- és mobiltelefonhasználatra buzdítjuk a gyerekeket. Bátran állíthatjuk, hogy a vándortáborozók ökológiai lábnyoma az évnek ebben a szakaszában a legkisebb, így számukra ez az év legzöldebb hete” – magyarázta Elmer Tamás, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára, az Erdei Vándortáborok projektfelelőse.

Forrás: Ruzsovics Dorina / Dívány

A táborok szervezői nemcsak az adott térség természeti értékeinek és kulturális nevezetességeinek bemutatását tartják fontosnak, hanem szeretnék megismertetni a gyerekeket hazánk erdeivel és az erdészek munkájával. A Bakonyerdő Zrt. munkatársai jelenleg azon dolgoznak, hogy minél nagyobb területen bevezethessék az örökerdő gazdálkodást. A fenntartható és természetközeli erdőgazdálkodásnak különösen nagy jelentősége van most, amikor a forró, aszályos napok száma egyre növekszik, és a szélsőséges csapadékeloszlás is nagyon megviseli a hazai erdőállományt.

Forrás: Ruzsovics Dorina / Dívány

„A klímaváltozással járó kihívásokra a hagyományos természetes erdőfelújítási módszerek mellett az örökerdő gazdálkodás a megfelelő válasz. Ennek során minél több fafajból álló elegyes, több korosztályú erdőt hozunk létre, így a fagyedek a kártevőkkel (gombák, rovarok) szemben is ellenállóbbá válnak. Nagyon fontos mindemellett a tudatos erdőtelepítés is, így a következő ültetési idényben a Bakonyerdő Zrt. közel 300 ezer facsemetét és makkot ültet majd el, amelynek köszönhetően az erdőterület tovább nő” – tette hozzá dr. Szekrényes Tamás.

Forrás: Ruzsovics Dorina / Dívány

Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztosság által kezdeményezett Erdei, Bringás és Vízi Vándortáborok célja, hogy a 12-18 éves diákok megismerkedjenek a természetjárás szépségeivel, valamint hazánk fontosabb természeti és kulturális értékeivel. A vándortáborok népszerűségét az is bizonyítja, hogy a tavalyi évhez képest idén 4 ezerrel több gyermek vesz részt a programban. Idén duplájára nőtt az Erdei Vándortáborok résztvevőinek száma is, így összesen 138 csoport, mintegy 4 ezer táborozó túrázik a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek és a Pilis, valamint az idén új útvonalként bekapcsolódó Zemplén és Vasi-hegyhát előre kialakított útvonalain.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

Kincset rejtő erdő - új tanösvény nyílt a Mecsekben

2020. június 14. 07:37

Az 1,4 millió forintból kialakított 2,4 kilométeres, Kincset rejtő erdő elnevezésű tanösvény a Hetvehelyről Sás-völgybe vezető útról indul, és egy erdei tornapálya útvonalán keresztül a Bakonyához tartozó Erdő házáig vezet.

Közel 700 madárodút helyeztek ki az erdőkben

2019. május 11. 08:32

Az odútelepek sokszor madárbarát tanösvények vagy kertek kialakításához kapcsolódnak, és így ismeretterjesztési célokat is szolgálnak, de vannak rejtetten elhelyezett, például a baglyok fészkelését segítő odúk is.

Indul a szavazás Magyarország legszebb erdejére

2023. február 12. 06:38

Keresik Magyarország legkedveltebb erdei helyét, természeti kincsét. A 22 héten át zajló szavazás résztvevői nyereményjátékban vehetnek részt.

Erdészeti támogatások: elindult a kifizetés

2025. május 22. 12:10

Erdőtelepítésre, károk helyreállítására és Natura 2000 területekre is milliárdos támogatások érkeznek a következő hónapokban.