18℃ 14℃
július 9. Lukrécia, Veronika, Hajnalka
Agrárközélet

Főként a gyümölcsfélék, a gabona és az élő állat kibocsátása csökkent

Agrofórum Online

A mezőgazdasági számlák előzetes adatai szerint 2020-ban az állattenyésztés volumene 1,3 százalékkal, a növénytermesztésé 3,3 százalékkal mérséklődött. A teljes volumen így összességében 2,2 százalékkal alacsonyabb volt a 2019. évinél.

A növénytermesztési ágazat teljesítményét negatívan befolyásolta többek között tavasszal a fagy, majd az aszály, nyáron pedig a kalászosok betakarítását nehezítő csapadékos időjárás.

A gabonafélék volumene 2,1 százalékkal lett kevesebb a 2019. évi, magas bázishoz képest. A legfontosabb gabonanövényeink közül a búza kibocsátása 7,0 százalékkal csökkent, a kukoricáé 1,3 százalékkal, az árpáé 3,6 százalékkal bővült. Az ipari növények volumene 3,8 százalékkal, a növénycsoport nagy részét kitevő repce terméseredménye 5,8 százalékkal, a napraforgóé 2,3 százalékkal visszaesett.

A kisebb részarányú fehérjenövényekből és szójából is kevesebbet takarítottak be az egy évvel korábbinál. A cukorrépa termesztésének csökkenése folytatódott (7,7 százalék). A kertészeti termékek termésmennyisége 0,6 százalékkal mérséklődött. A takarmánynövények volumene közel azonos volt az előző évivel – derült ki a Helyzetkép a mezőgazdaságról, 2020 című jelentésből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) készített.

A gyümölcsfélék volumene a tavaszi fagyok okozta jelentős virág- és rügykár miatt 18 százalékkal csökkent, a fontosabb gyümölcsfajok mindegyikét érintette a veszteség, az ágazat jelentős részét kitevő alma termesztése 25 százalékkal visszaesett. A szőlő mennyisége 8,0 százalékkal csökkent.

Az állattenyésztés kibocsátását a koronavírus okozta járvány és az állategészségügyi vészhelyzetek – például afrikai sertéspestis, madárinfluenza – miatti kedvezőtlen gazdasági körülmények is befolyásolták.

Az élő állatok volumene 2,4 százalékkal kisebb lett, ezen belül a szarvasmarháé 1,0 százalékkal nőtt, a sertésé 1,0, a baromfié 5,0 százalékkal csökkent, a többi állatfajé nem változott.

Az állati termékek mennyisége összességében 1,3 százalékkal emelkedett. A tejtermelés a tejkvóta 2015. évi kivezetése óta lassú növekedési pályára állt. A 2020-ban felvásárolt tejmennyiség 1575 millió liter volt, 2,7 százalékkal több az előző évinél.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Lassan, de csökken az alma ára

2021. január 22. 08:12

A decemberinél olcsóbb csak tavaly áprilisban volt az alma, amely 2020-ban 42,4 százalékkal drágult.

8 százalékkal elmaradt a mezőgazdasági kibocsátási érték az előző évitől

2025. január 17. 14:10

A mezőgazdaság teljesítménye elsősorban a csapadékhiányos időjárás és a nyári aszály miatt lett kisebb, ezek a tényezők hátráltatták a növénytermesztést.

A mezőgazdaságban átlagon felül emelkedett az átlagbér

2020. július 7. 13:03

A keresetek éves növekedési üteme 2016 decembere óta most volt a leginkább mérsékelt ütemű.

A növénytermesztő gazdaságok száma kevésbé csökkent

2022. február 15. 08:03

A mezőgazdasági területek legnagyobb részét az 5 vagy annál több, de 300-nál kevesebb hektárral rendelkező gazdaságok használták.