Agrárközélet

Mindenkinél lehet egy igazi „biológiai fegyver” a legyek és szúnyogok ellen

Agrofórum Online

Legyek és szúnyogok. Ezek azok a rovarok, amelyek garantáltan megkeserítik a nyári nappalokat és éjszakákat. Az ellenük bevethető készítményekről elmondható, hogy amelyik valóban hatásos, azt nem szívesen alkalmazzuk a nap 24 órájában a közvetlen környezetünkben.

A kertes házban élők számára azonban, bár sokan nem tudják közülük, egy igazi „biológiai fegyver” is elérhető, ez pedig nem más, mint a fecske. Aki eddig nem tette, de alkalmazni szeretné a jövőben a fecskék „szupererejét”, az az idei évre már lekésett erről, de ne adja fel, jövőre lesz lehetősége.

A számuk évről évre aggasztóan fogy

Ennek oka egyrészt az ház körüli állattartás eltűnése, amely magával hozza az fecskék táplálékának és a fészkek építőanyagának is a megszűnését. Abban az esetben, ha mégis sikerül fészket építeni, azt sajnos mind a mai napig gyakran leverik a tiltó jogszabályok ellenére is.

Ennek következménye jól szemléltethető azzal az esettel, amikor egy igen felkapott kertvárosi részt gyakorlatilag elleptek a legyek, mivel a közelben lévő lovarda tulajdonosa úgy döntött, hogy az istálló felújítása során eltávolítja a fecskefészkeket. A lovak és minden más, amely tökéletes közeg a legyeknek, böglyöknek, maradtak, csak a fecskék tűntek el. Pedig a füstifecske a testsúlyával megegyező, 15–22 gramm rovart fogyaszt el naponta, a fészekrakást követően pedig gondoskodnia kell a folyton éhes 4-5 fiókájáról. Ezek után könnyen elképzelhető az a rovarmennység, amely rázúdult a környékre. A fecskék nem tértek vissza, viszont a háztartásokban jelentősen megemelkedett a légy- és szúnyogirtók arzenálja.

Íme a választék, amelyből válogathat

A füsti fecske (Hirundo rustica) régebben a leggyakoribb és legismertebb madaraink közé tartozott, a múlt században falusi porta elképzelhetetlen volt nélkülük, hiszen ott minden adottság rendelkezésre állt a költéshez, fészeképítéshez, táplálkozáshoz.    

A füsti fecskének jellemzői a hosszú szélső faroktollai, farka pedig mélyen villás. A legbizalmasabb fecskefajként tartják számon, nem zavarja az ember jelenléte. Épületeken költ. Vonuló, az európai állomány a telet Afrikában tölti. Szinte minden repülő rovart képes elejteni, melyek nem túl nagy méretűek.

A molnárfecske (Delichon urbica) szintén kötődik az emberi építményekhez, az állattartáshoz viszont nem. Fészkét a házak külső homlokzatára építi. Zömökebb alkatú, felül acélkék, alsó fele fehér, faroktollai rövidek, enyhén villásak, felülről nézve a farok tövén fehér folt látható.

A partifecske (Riparia riparia) állománya nagyon hektikusan alakul hazánkban. Eredeti fészkelőhelyei a folyók által kialakított függőleges partfalak, ezek mellett gyakran megtelepszik homokbányákban is. Barnás színezetű, alsó része fehér, a nyak környékén egy barna szalaggal.

Amire szükségük van

A sár hiánya erősen korlátozhatja a fecskék megtelepedését, hiszen ez szükséges a fészek építéséhez. Ezt pótolhatják a műfészkek, amelyeket célszerű csoportosan kihelyezni. Ez történhet eresz alá, de akár mi magunk is készíthetünk a fészkek fölé esővédő féltetőt, és így akár a falra is fel tudjuk tenni. Műfecskefészket magunk is készíthetünk gipszből, de készen is megvásárolhatjuk az MME boltjaiban. A fészkelő helyet fecskepelenkával célszerű kiegészíteni, hogy az ürülék ne szennyezze, piszkítsa össze a környezetet.

(Fotó: Susanne Edele/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Sajnálatos, de ez az élelmiszeripar jövője

2024. december 28. 14:10

Az ipari mezőgazdaság jövője lehetőségeket és egyben komoly kihívásokat teremt az élelmiszer-termelés és a klímavédelem metszéspontjában.

Hazánkban is támad a nyugat-nílusi láz

2023. szeptember 19. 09:10

A vírus természetes gazdái a vadmadarak, terjesztésében a fő szerepet a belőlük vért szívó szúnyogok játsszák.

Illóolajok a szúnyogok ellen, akár a kertben is!

2022. június 29. 11:38

Az illóolajokat gyakran használom a kertben, lassan 10 éve kísérletezem az alkalmazásukkal, így a szúnyogok ellen is bátran próbálkozom.

Szúnyogriasztó növények a ház körül

2023. július 29. 05:40

A szúnyogok mindenkit piszkálnak a nyári időszakban. Bosszantóak és mindenféle praktikát vetünk már be ellenük, hogy békén hagyjanak minket. Íme a saját tippjeim és bevált módszereim.

Szúnyogtávoltartó kencék házilag, hogy nyugodt legyen a kirándulás

2023. szeptember 4. 11:40

Akár magunknak, akár állataink számára kell megoldást találjunk, gyakran fordulunk a növényekhez, a szúnyogokat elűző évelőkhöz és természetesen az illóolajokhoz.