Agrárközélet

Moszkva aggódik az erős élelmiszer-export miatt

Agrofórum Online

Az orosz gazdasági minisztérium tanulmányozza az erőteljes élelmiszer-export kérdésének kezelésével kapcsolatos lehetséges intézkedéseket. Az élelmiszer- és árucikkek világszerte magasabb árai aggasztják a moszkvai vezetést.

Oroszország, amely a világ egyik legnagyobb búzaexportőrének számít, az idén néhány gabonaexport-korlátozást vetett be, hogy megkísérelje visszafogni a belföldi élelmiszer-inflációt.

A gazdasági tárca most megvizsgálja a meglévő korlátok megváltoztatásának szükségességét, tekintettel arra, hogy a globális infláció felgyorsult – mondta a Maxim Resetnyikov gazdasági miniszter. „Ami igazán foglalkoztat bennünket, az az, hogy a globális élelmiszer- és nyersanyagárak áprilisban folytatták növekedésüket” – mondta a tárcavezető.

Oroszország áprilisban továbbra is exportált élelmiszereket, annak ellenére, hogy „jelentősen megemelték” az exportvámokat. A moszkvai gazdasági minisztérium ragaszkodik az év végi előrejelzéséhez, miszerint Oroszország inflációja 4,3 százalék legyen. Ez elmarad a jegybank 4,7-5,2 százalékos előrejelzésétől.

A rubel gyengülése miatt fellendülő infláció arra késztette a jegybankot, hogy állítsa meg a monetáris lazítási ciklusát és idén kétszer emelje a jegybanki kamatokat, miközben jelezte, hogy a monetáris szigorítással járó kockázatok ellenére további emelések következhetnek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Moszkva szerint a fekete-tengeri gabonamegállapodás majdnem véget ért

2023. április 14. 07:36

A követelések közé tartozik a kikötőkhöz való hozzáférés, a Togliatti-Odessza ammóniavezeték újraindítása, amely lehetővé teszi, hogy Oroszország a vegyszert Ukrajna kikötőjébe juttassa.

Moszkva csökkenti a búza exportadóját

2021. július 22. 09:31

Oroszország meghatározta a gabonaexport-adókat július 21-27-ig - közölte a mezőgazdasági minisztérium. Az érintett időszakban az adó tonnánként a búza esetében 35,2 dollár, az árpára vonatkozóan 37,5 dollár, míg a kukorica után 51,6 dollár.

Robot segítségével ellenőrzik a növénybetegségeket

2021. február 6. 10:39

Az új robot fejlesztésének legfőbb célja a növénybetegségek ellenőrzésének optimalizálása, amely 10-30 százalékkal növelheti a termést.

Gépinfo Videó

Oroszország folyami kikötőre és gabonasilóra csapott le Ukrajnában

2023. augusztus 3. 07:10

Olekszandr Kubrakov ukrán miniszterelnök-helyettes szerint az orosz támadások csaknem 40 ezer tonna gabonát károsítottak meg.