Agrárközélet

Újraindulnak az USA és az EU kereskedelmi kapcsolatai?

MTI

Újraindíthatók Washington és az Európai Unió kereskedelmi kapcsolatai - jelentette ki Phil Hogan, az Európai Unió (EU) kereskedelmi biztosa csütörtökön Washingtonban újságíróknak.

Phil Hogan – aki kereskedelmi biztosként először tárgyalt az Egyesült Államokban – sajtókonferenciáján kifejtette, hogy jó hangulatú és gyümölcsöző megbeszéléseket folytatott az amerikai kongresszus és a kormányzat tagjaival, köztük Steve Mnuchin pénzügy- és Wilbur Ross kereskedelmi miniszterrel, valamint Robert Lighthizerrel, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalójával.

„Ez jó kezdet volt kereskedelmi kapcsolataink újraindításához” – fogalmazott az európai uniós politikus. Leszögezte ugyanakkor, hogy a kapcsolatok lényeges javításához „még sok a teendő”.

Az uniós biztos kiemelte, hogy Brüsszel szeretne megvitatni Washingtonnal egy sor nyitott kérdést, és szeretné elkerülni a „szemet szemért” elv alapján hozott vámokat. Kiemelte azt is, hogy az Európai Unió mezőgazdasági kérdésekről jelenleg nem akar szélesebb körű tárgyalásokat folytatni, de az agráriumra érvényes egészségügyi szabványok terén kész engedményekre annak érdekében, hogy – mint fogalmazott – kijuthassanak a zsákutcából.

Elemzők ezzel kapcsolatban emlékeztettek arra, hogy a Trump-kormányzat és az Európai Unió közötti kereskedelmi vita egyik sarkalatos kérdése az, hogy az unió nem kívánja megnyitni piacát a nagy arányú amerikai agrárimport előtt.

Hogan elmondta, hogy amerikai tárgyalópartnereinek felvetette a 2018-ban Washington által az Európai Unió acél- és alumíniumtermékeire kivetett vámok ügyét is. Az amerikai válaszról nem adott tájékoztatást. Viszont leszögezte, hogy amennyiben Washington – korábbi ígéretéhez híven – megadóztatna egyes francia árucikkeket, az Európai Unió Franciaország mellé áll, és válaszlépéseket tesz.

Wilbur Ross, az amerikai kereskedelmi tárca irányítója csütörtökön a Fox televíziónak adott interjújában a többi között azt hangoztatta, hogy az észak-amerikai kereskedelmi egyezmény és a Kínával aláírt részleges kereskedelmi egyezmény után Washingtonnak a korábbiaknál jóval erősebbek a tárgyalási pozíciói Európával.

Elemzők szerint Hogan éppen akkor látogatott az amerikai fővárosba, amikor Washingtonban többen is arra számítanak, hogy a NAFTA-t felváltó észak-amerikai kereskedelmi egyezmény (USMCA) megkötése, illetve a szerdán a Fehér Házban aláírt amerikai-kínai részleges kereskedelmi megállapodás után az amerikai kormányzat figyelme Brüsszel felé fordul.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Sajnálatos, de ez az élelmiszeripar jövője

2024. december 28. 14:10

Az ipari mezőgazdaság jövője lehetőségeket és egyben komoly kihívásokat teremt az élelmiszer-termelés és a klímavédelem metszéspontjában.

Az ünnepi hangulat közben új helyzet alakult ki

2020. január 4. 10:17

Összességében az látható, hogy az év végi gazdaság-politikai események pozitív hatását erősíthetik a fundamentális tényezők is, melyek közül a legnagyobb bizonytalanság a kukorica árának emelkedésében lehet, bár ma az amerikai elemzők még a kukorica jegyzésénél is a vételt ajánlják.

Sok a bizonytalanság a Peking és Washington közti konfliktus miatt

2020. június 2. 08:02

Párizsban vegyesen alakult a kereskedés a gabonapiacokon. A repce és a kukorica drágult a következő határidőre, ám a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa csökkent.

Az amerikai kukorica és szója kondíciói romlottak, Európában kevesebb gabonatermés várható

2023. július 29. 11:10

Az amerikai kukorica és szója terméseredményei csökkentek a héten – jegyzi meg a CRM Agri a legfrissebb amerikai termés-előrejelzési jelentésre hivatkozva.

Környezetbarát raklapokat gyártanak kukorica hulladékából

2021. január 17. 04:37

Egy amerikai vállalat CornBoard néven fa helyettesítőt állít elő olyan növényi részekből, szármaradványokból és levelekből, amelyek általában a kukoricatermés betakarítása után a mezőn maradnak.