Agrárközélet

Változások az aranykalászos gazda képzésben

DEKRA Sajtóközlemény

Mezőgazdasági munkát, saját gazdaság indítását és földterület vásárlását tervezőknek nyújt segítséget a DEKRA Akademie képzése.

Az agrárium a hazai gazdaság stratégiai fontosságú eleme: az ágazat kibocsátása 2021-ben elérte a 3378 milliárd forintot, benne több 202 ezer embernek biztosítanak megélhetést a vállalkozások. Ennek ellenére a szektorban több területen is folyamatosan komoly munkaerő-hiány tapasztalható, amelyet képzésekkel és átképzésekkel lehet enyhíteni

– hangsúlyozta Tornyi Lajos, a DEKRA Akademie értékesítési igazgatója.

Ilyen mezőgazdasági alapképzés az aranykalászos gazda, amely egyrészt lehetőséget teremt arra, hogy a képzés sikeres elvégzése után mezőgazdasági munkát végezhessen, másrészt azok számára fontos, akik saját gazdaság indításában, földterület vásárlásában gondolkodnak.

Az aranykalászos gazda képzés célja, hogy a résztvevő megtanulja az általános mezőgazdasági szakismereteket, és a képzés után a mezőgazdasági munkák végzéséhez elengedhetetlen elméleti, fizikai és gyakorlati felkészültséggel, valamint a vállalkozói tevékenységhez szükséges alapismeretekkel rendelkezzen. A cég tapasztalatai szerint a többség földműves igazolványt vált ki a tanfolyam elvégzését követően, amivel földterületet tudnak vásárolni, illetve örökölni

– mondta Tornyi Lajos.

A DEKRA szervezésében indított aranykalászos gazda képzések résztvevőinek száma folyamatosan emelkedett. 2020-ban összesen 488-an végeztek országszerte, míg a tanulási kedv 2021-es évben érte el a csúcsát, ekkor mintegy 700-an szereztek sikeresen végzettséget aranykalászos gazda tanfolyamon. A legfiatalabb résztvevő 18, a legidősebb 76 éves volt. A legnagyobb arányban a 30 és 60 éves korosztály jelentkezett a tanfolyamokra.

Idén a korábbi létszám kétharmadára, körülbelül 400 résztvevőre számítottunk. Ennek oka egyértelműen az OKJ-s képzések kivezetése volt, azonban ezt a létszámot már augusztusban sikerült elérni. A legfontosabb változás, hogy az új rendszerű képzések esetében a tanulóknak független vizsgaközpontokban kell majd vizsgát tenniük. Ezen kívül fontos tudnivaló az új tanfolyamok esetében, hogy amíg az OKJ-s képzéshez szükséges volt a „B” kategóriás jogosítvány, addig az új típusú programkövetelményes tanfolyamnál ez már nem előírás

– ismertette Tornyi Lajos.

A DEKRA Akademie hazánk legnagyobb felnőttképzési intézeteként az aranykalászos gazdán kívül további közel harminc, különféle agrárterületekhez kapcsolódó tanfolyamot – például biogazdálkodó, méhész, kertész – indított.

*

A DEKRA-ról

A DEKRA közel 100 éve aktív a biztonság területén. Az 1925-ben Berlinben alapított cég Deutscher Kraftfahrzeug-Überwachungs-Verein e.V. néven vált napjaink egyik vezető szakértői szervezetévé. A DEKRA SE a DEKRA e.V. leányvállalata, amely irányítja a csoport üzleti tevékenységét. 2021-ben a DEKRA összesen több mint 3,5 milliárd euró árbevételt realizált. A társaság jelenleg mintegy 44.000 embert foglalkoztat több mint 60 országban, mind a hat kontinensen, akik minősített és független szakértői szolgáltatásaikkal a közúti, munkahelyi és otthoni biztonság érdekében dolgoznak. Ezek a szolgáltatások a járműellenőrzéstől és a szakértői értékeléstől a kárigény-szolgáltatásig, az ipari- és épületellenőrzésekig, a biztonsági tanácsadásig, a termékek és rendszerek teszteléséig és tanúsításáig terjednek, és magukba foglalják az ideiglenes munkaerő kölcsönzést és a tanfolyamokat is. A vállalat elhivatott amellett, hogy 2025-re, fennállásának 100. évfordulójára a biztonságos világ globális partnere legyen. Törekvéseivel 2022-ben ismét elnyerte az EcoVadis platina minősítést, amellyel jelenleg 155 ország 55.000 minősített vállalatának 1%-a rendelkezik. Ebbe a rangos 1%-ba tartozik a DEKRA is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

A tagállamoknak is ösztönözniük kell a generációváltást

2019. november 19. 06:18

A tagállamoknak növelniük kellene a fiatal mezőgazdasági termelők oktatására és képzésére, illetve a nekik nyújtott tanácsadásra szánt összegeket.

Továbbtanulna? Itt a 25 legjobb agráregyetem listája

2018. március 27. 15:13

Svéd, norvég, svájci, kanadai intézmény is van a TOP25-ben, de vajon hol végeztek a magyar agrárkarok?

Mezőgazdasági vontató az úton: a traktorvezetés szabályai

2025. szeptember 3. 14:10

A mezőgazdasági vontató biztonságos és szabályos kezelése nélkülözhetetlen a hatékony munkavégzéshez és a balesetek megelőzéséhez.

Ingyenes állategészségügyi és járványvédelmi képzést indított a kamara

2019. március 18. 08:03

Az oktatók gyakorlati szakemberek közül kerülnek ki, praktizáló állatorvosok, nagy tapasztalattal rendelkező tenyésztők, járványvédelmi, állathigiéniai szakemberek.