COVID-Agrár

Félmillió sertés vár vágásra a koronavírus miatt

Agrofórum Online

Júniusban az új típusú koronavírus okozta fertőzés miatt bezárt a Tönnies húsipari holding rheda-wiedenbrückeni központi vágóhídja. A leállás miatt már félmillió sertést nem vágtak le Németországban.

Egyre súlyosabb a helyzet a vágóhíd leállása miatt, de Matthias Quaing, a németországi sertéstenyésztők érdekcsoportjának (ISN) piaci tanácsadója szerint nem szabad sürgős vágást végrehajtani. A szakember erről a német rbb Inforadio-nak nyilatkozott.

A sertések nagy részét más vágóhidakon osztják el, még akkor is, ha a piaci szereplők elismerik, hogy ezt nem lehet teljes mértékben kivitelezni. A sertéstenyésztőknek szükségük van valamilyen megoldásra és egyre nagyobb nyomás nehezedik rájuk, mert elérték a kapacitásaik korlátait. Az állatok etetése és elhelyezése egyre komolyabb problémákat okoz. Egy másik kellemetlen mellékhatás, hogy a sertések a növekedésük miatt több takarmányt fogyasztanak és túl nehezek lesznek. Ez azzal jár, hogy szignifikánsan kevesebbet fizetnek értük a gazdáknak. Azzal, hogy az állatok túl kövérek lesznek csökken az értékük, ugyanis a vevők nem a zsíros, hanem a sovány húsú sertésekért fizetnek többet.

Kép: toennies.de

Julia Klöckner szövetségi mezőgazdasági miniszter megoldást sürget annak érdekében, hogy az állatokat elszállítsák az istállókból, még a koronaválság idején is. A húsipar képviselői ígéretet tettek arra egy online konferencián, hogy a lehetőségeikhez képest minél előbb próbálnak megnyugtató megoldást találni. A német szaktárca adati szerint az országban a tejes vágóhídi kapacitás 14 százaléka esett ki a koronavírus miatt.

Németországban a 360 ezer lakosú Gütersloh-ban és a 280 ezer lakosú szomszédos Warendorf járásban június végén visszaállították a járvány eddigi legsúlyosabb, március-áprilisi szakaszában megismert korlátozásokat, miután tömeges fertőzés történt a térség egyik legnagyobb vállalata, a Tönnies húsipari holding rheda-wiedenbrückeni központi üzemében. A 7000 dolgozó közül 1553-nál mutatták ki az új típusú koronavírust (Sars-Cov-2). Az üzemet leállították, a dolgozókat és a velük együtt élőket kéthetes karanténra kötelezték.

A hideg hőmérsékleten működő, zsúfolt vágóhidak ideális körülményt jelentenek a koronavírusnak. Néhány helyen a vendégmunkások eleve már a sűrűn kerülnek elszállásolásra, de magán a vágóhídon is egymáshoz közel dolgoznak. Emellett a koronavírus a 25 Celsius fok alatti hőmérsékleten sokkal könnyebben terjed, mint afölött. Ez a hús romlásának megakadályozása miatt még alacsonyabb hőmérsékleten üzemelő vágóhidakon azt jelenti, hogy szinte a legideálisabb környezetet biztosítja a koronavírusnak a terjedéshez.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A rágcsálnivalókat és a macskaeledeleket keresik a koronavírus miatt a britek

2022. február 14. 07:03

A teljes brit kiskereskedelmi szektorra vonatkozó felmérések azt mutatták, hogy a fogyasztói kiadások megemelkedtek.

A koronavírus veszélyezteti a sertéstartó cégeket

2022. január 25. 08:17

Az ágazat számos szereplője szerint sok állattenyésztő gazdaságra nehezedik nyomás a koronavírus miatt kialakult helyzetben késedelmesen folyósított segély miatt Németországban.

A koronavírus állíthatja meg a szarvasmarha-árak szárnyalását

2022. január 2. 05:36

Az új koronavírus-változat miatti szigorúbb követelmények és korlátozások végső soron további árnyomást is eredményezhetnek.

Rekordszinten a teafogyasztás a koronavírus miatt

2021. október 29. 05:47

Különösen a gyógyteák és a gyümölcsteák örvendnek egyre nagyobb népszerűségnek, és négy százalékos értékesítési növekedést értek el.

Beleremeghet a német húsipar a koronavírusba

2020. június 30. 09:47

Az autókkal ellentétben a húsiparban nem olyan egyszerű a leállás. Itt kilenc hónapot is igénybe vehet egy üzem leállítása.

Újraindulhatott a német sertéshús exportja a sertéspestis után

2023. május 26. 07:36

Újraindítja a német sertéshús behozatalát Dél-Korea, miután több mint két évre felfüggesztette azt az afrikai sertéspestis miatt.

Az elmúlt 7 év legrosszabb almatermése várható Németországban

2024. augusztus 27. 15:10

A gyümölcstermesztők jóval az átlag alatti, 734 ezer tonnás mennyiségre számítanak, ez mintegy 22 százalékkal kevesebb, mint az előző évben.

A farkasok védettségének lazítását kérik a német gazdák

2023. április 29. 11:17

Németországban annyira gyakorivá váltak a tenyészállatok elleni farkastámadások, hogy a helyi gazdák azt szeretnék, hogy a hatóságok lazítsanak a kilövési szabályokon.