Az azbeszt, ez a természetes formában előforduló ásvány, jó ideje tudjuk, hogy rendkívül veszélyes anyag. Az azbeszttartalmú termékek megsérülésekor apró szálak lélegezhetők be, ami idővel olyan betegségek kialakulásához vezet, mint az azbesztózis, a mezotelióma és a rák más formái.
A WHO adatai szerint manapság a tüdőrák miatt kezeltek csaknem felénél az azbeszt közvetlenül felelős a betegség kialakulásáért. Újabb kutatások azt igyekeznek felderíteni, hogy ivóvizünkben, vízgazdálkodási készletünkben mekkora mértékben van jelen.
Az azbesztről legtöbben egy adott ásványra asszociálnak, pedig az elnevezés gyűjtőfogalom, az egyes szilikátásványok szálas megjelenésű változatait nevezzük így, amelyeknek különféle típusai vannak. Aktinolit; amozit (barna azbeszt); antofillit; krizotil (fehér azbeszt); krokidolit (kék azbeszt) és a tremolit.
Jelenlegi tudásunk szerint a krokidolit és az amozit az azbeszt két legveszélyesebb formája, ezek jelentik a legnagyobb veszélyt a rostszálak belégzésekor. A krokidolitot az 1970-es évek óta nem használják, a régebbi épületekben azonban még sok helyen előfordul. 2005 óta tilos újonnan felhasználni, beépíteni vagy értékesíteni azbeszt termékeket. Az Európai Unió célkitűzése az, hogy a tagállamok 2023. év végére azbesztmentessé váljanak.
Tetőkön
Gergely Zoltán, Torma András, Beke Dóra kutatása az AGROKÉMIA ÉS TALAJTAN c. tudományos folyóiratban a tavalyi évben jelent meg. A cikk emlékeztet arra, hogy a hetvenes években azbesztcement tetőfedéseknek két nagy csoportja volt, a kiselemes, valamint a nagyelemes vagyis a hullámlemezes tetőfedés.
A hullámos kivitelű azbesztcement lemezeket általában mezőgazdasági, kereskedelmi és tárolási, valamint ipari épületeknél használták. Ezek az idő múlásával erodálódhattak, lepattoghattak, pelyhesedhettek is.
Csövekben is
Szintén az idézet cikk számol be arról is, hogy a nemzetközi szinten az azbesztcement csövek gyártásához nagyobb százalékban használtak krokidolit-azbesztet, míg a hazai azbesztcement csöveknél a krizotilt részesítették előnyben. Ezeket a csöveket leginkább nyomóvezetékekként építették be és elsősorban szenny- és esővizek elvezetésére használják napjainkig is.
A mértékre is kitérnek a szerzők „megközelítőleg a magyarországi csőhálózat fele, közel 29 420 km eternit anyagú, ezek kb. fele 40 évnél idősebb lehet, tehát elérte az általánosan elfogadott öregségi határt. Ezt támasztja alá az egy kilométeres szakaszra eső meghibásodások, csőtörések számának növekedése.”
Milyen mértékű az ivóvíz azbesztszennyeződése?
Mivel a kontinensen nem gyakran végeznek olyan méréseket, amely az ivóvizek azbeszttartalmát mérné fel, ezért a vízminőségre vonatkozó jogszabályok sem tartalmaznak határ-vagy irányértékeket. Viszont számos tanulmány készült az ivóvizek ún. háttérszintjének vizsgálatával összefüggésben.
A legmagasabb mért azbesztkoncentrációs érték 107 szál feletti volt 1 liter ivóvízben, amelyet az Egyesült Államokban mutattak ki. Az európai gyakorlattal szemben az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége határértéket szabott meg az ivóvíz azbesztkoncentrációjára vonatkozóan.
Szennyvízben, szennyvíziszapban
1991-ben egy kutatás 39 nagyváros és 19 kisváros települési szennyvíziszapját vizsgálta. Az 51 elemzett mintából 34-ben (66,7%) mutattak ki azbesztet úgy, hogy a szennyezés nagyobb százalékban fordult elő a kisvárosokból származó iszapokban (84,2%), mint a nagyvárosiakban (56,3%).
A kutatók a kapott eredményt követően kiterjesztették a vizsgálatot a szennyvíziszap komposztokban előforduló azbesztek kimutatására is. 10 szennyvíziszap komposzt mintából 9-ben egyértelműen tapasztalható volt a szálak jelenléte. Azonban ebben az esetben sincs rögzítve határérték.
Csapadékgazdálkodás
Az, hogy a klímaváltozás miatt a települési csapadékvíz-gazdálkodás kérdése gyakorlatilag létkérdés, nem kérdéses, hiszen az esővíz gyűjtése az egyik legjobb elérhető módszer. A begyűjtött esővíz minősége azonban érthető módon függvénye, a tető típusának és helyi éghajlatnak, a légszennyezettség mértékének.
Ezentúl az sem szabad figyelmen kívül hagyni – figyelmeztet a tanulmány-, hogy az esővíz egyaránt lép fizikai és kémiai reakcióba a tetőanyagokkal. Így a régebbi tetőanyagok esetében nagyobb volt a részecskekimosódás, mint az újabbaknál, mindez az izolált baktérium fajokra is igaz volt.
Mezőgazdasági vízgazdálkodás és az azbeszt
„A mezőgazdasági vízgazdálkodás vízforrásainak érintettsége alapvetően két csoportba sorolható. Megkülönböztethetjük azt a kategóriát, amelynél maga a vízbázis szennyeződött, tehát a felhasználni kívánt vízmennyiség alapvetően tartalmaz azbeszt-kontaminációt, mint például a talajvíz-rétegvíz közvetett transzport útján történő szennyeződése” – fogalmazzák meg a szerzők.
Mint azt rögzítik, a második csoportba tartozó esetekben közvetlen az érintkezés, ide tartoznak pl. az azbesztcement csövekkel kialakított öntözőberendezések, de a már említett azbesztcement tetőfedésekkel érintkezett csapadékvíz gyűjtése során is ezzel kell számolnunk, mint ahogy az azzal való öntözésnél is.
A szálak ezen az úton beszivárognak a talajba, ezzel potenciális kockázatot jelentve az amúgy is sérülékeny talajvízbázisra, közvetetten pedig a rétegvízbázisra. Az öntözővíz-azbeszttartalom kapcsolatát, valamint annak tápanyagkörforgásra gyakorolt hatását még eddig nem, vagy csak lokális mértékben vizsgálták.