Egy szokatlan gépkapcsolat alkalmazásával nemcsak a táblák gyomfertőzöttsége csökkenthető jelentősen, de az elkészített bálák fehérjetartalma is növelhető.
Nem mindennapi gépkapcsolat gyakorlati alkalmazására mutatott példát egy törökországi egyetem. A kombájnjuk után ugyanis szögletes kisbálákat készítő bálázógépet kötöttek, és ezzel egy menetben több munkafolyamatot tudtak elvégezni. Az eredmény nemcsak a kisebb talajtaposás és kevesebb üzemanyag-fogyasztás, de így a pelyvát, törött szemeket és – ami a legfontosabb – a gyomokat, gyommagvakat is bebálázták, nem szórták szét a táblán.
A rendszer ugyanakkor technikailag egyértelműen bonyolultabb a hagyományos megoldásnál, és nagyobb (legalább 400 LE-s) betakarítógépet igényel. Sok helyen mégis szívesen alkalmazzák ezt az eljárást, például Ausztráliában, ahol egyre nagyobb gondot jelent a herbicid-rezisztens gyomok terjedése. Így viszont a gyommagvak számottevő részét sikerül felfogni és elvinni a területről, ráadásul a pelyvát, törött szemeket is tartalmazó bálák fehérjetartalma 1 százalékkal magasabb a hagyományosakénál.

Az ausztrál Glenvar cég már 1970-ben kifejlesztette és alkalmazta direktbálázó rendszerét, amelyet azóta számtalan kombájn és bálázógép kapcsolatára adaptáltak. Gyakorlati tapasztalatok mutatják, hogy normál betakarítási körülmények között a bálázógép egyáltalán nem zavarja a kombájn működését, és annak a munkasebességét (területteljesítményét) sem csökkenti.
Tisztább bála
Nem mellékes az sem, hogy a kombájn által felszedett és elkülönített szalma így már csak bála formájában érintkezik a talajjal, a végeredmény tehát sokkal tisztább, ezáltal kevesebb veszélyt jelent a jószágokra például almozás esetén. Nincs benne kő vagy más törmelék sem, hiszen ezeket a betakarító-cséplőgép szintén felfogja. A kombájn és a bálázó között hidraulikus hajtású szállítószalagon keresztül jut át az anyag, és még egy függönyszerű takarást is elhelyeztek a szalmaterítő alá, ezt tartja bent a pelyvát és más könnyű anyagokat, amelyek így szintén bekerülnek a bálákba.
Mérések szerint a különleges gépkapcsolat révén 30 százalékkal több növényi maradványt lehet így bebálázni, mintha a rendet a talajról szedné fel a bálázógép. Hihetetlen, de ezzel a módszerrel a gyommagvak 98 százaléka szállítható el a tábláról, vagyis érezhetően csökkenthető általa a gyomfertőzés az aratás után.
Alig küszködik a kombájn a mögé csatolt bálázógéppel: