COVID-Agrár

A koronavírus hatása a mezőgépgyártásra

Agrofórum Online

Amint a Moody’s által készített koronavírus hatásábra is jelzi a gépgyártás (benne a mezőgépgyártás) a közepesen érintett ágazatok közé tartozik. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a koronavírus világjárvány a mezőgépgyártást nem befolyásolja. A hatás elsősorban azokban az országokban érvényesül, ahol már kijárási tilalom van érvényben. Mivel a globális társaságoknak több országban van gyártó bázisa, ezért cselekvési programjuk is változó, a helyzethez igazodó.

A koronavírus globális hatása

A járvány terjedése miatt a helyzet napról-napra változik, ezért a beszámolónk a készítés idején érvényes állapotokat szemlélteti. A cégek reagálása eltérő, ezért az egyes döntéseket külön-külön ismertetjük.

Mezőgépgyártók reagálása

John Deere

A John Deere cég már január végén bejelentette a kínai gyárának bezárását. Az idő múlásával és a járvány terjedésével már a mannheimi gyárban is jelentkeztek fertőzések. Jen Hartmann a stratégiai kapcsolatok igazgatója bejelentette, hogy a problémák megelőzése és elkerülése érdekében korlátozzák a hivatalos utazásokat (elsősorban Kínába, Olaszországba, Dél Koreába) és elhalasztanak egyes nyilvános programokat.

Az amerikai gyárakat azonban nem zárják be, viszont számos intézkedést (maximális tisztaság biztosítása, a dolgozók folyamatos tájékoztatása a munkarend – változásokról, távmunka lehetőségekről, a megelőzés lehetséges módjairól stb.) vezetnek be a dolgozók egészségének védelme érdekében. A felelős vezetők továbbra is szorosan figyelemmel kísérik a fejleményeket és meghozzák a szükséges intézkedéseket.

A Deere gyárak üzemelnek

CNH Industrial

Tekintettel az olaszországi állapotokra a CNH Idustrial négy üzemében (Brescia, Suzzara, Piacenza, San Mauro Torinese) két hétre leállította a termelést. A több mint 4,000 dolgozót érintő rendelkezés következtében a gyárakban fertőtlenítést, extra tisztítást hajtanak végre, a szerelőszalagokat pedig úgy szabályozzák, hogy a dolgozók egymástól legalább egy méter távolságra legyenek. A műveletek végrehajtása után, a tervek szerint a termelés újra indul. A Jesi-ben lévő New Holland traktorgyárban, ahol a T4 és T5, ill. ezeknek megfelelő Case IH és Steyr traktorok készülnek, szintén végrehajtják a műveleteket anélkül, hogy az üzemeket bezárnák.

CLAAS

A Claas cég ügyvezetője Thomas Böck bejelentette, hogy a koronavírus okozta problémák és beszállításokban tapasztalt akadozások miatt, társaság harsewinkeli központjában a sorozatgyártásban, szabályozott produktivitás csökkentést kezdenek (rövidített munkaidő), amely valószínűleg április 17-ig tart. A CAAS több hazai és nemzetközi gyárában a termelés zavartalanul folyik, viszont a Le Mans-i gyárat már bezárták. A Claas vezetése azt jelzi, hogy az alkalmazottak többsége most távmunkát folytat, megnövekedett informatikai kapacitással. Azok számára, akik nem tudnak távmunkát folytatni, részleges munkanélküliségi intézkedéseket terveznek. Valamennyi gyár a termelési tevékenység folytatását tervezi, s amint a körülmények megengedik, felkészüljenek az újraindításra.

Kubota

Nobushige Ichikawa (President, Kubota Europe S.A.S.) tájékoztatása szerint a cég európai kiszállításait 2020.03.31-ig felfüggesztik, kivéve a Hollandiából kihajózó építőipari gépeket. A határidő esetleges meghosszabbításáról később döntenek és adnak tájékoztatást. A szerviz és egyéb szolgáltatásokat távmunka formájában igyekeznek végrehajtani.

Massey Ferguson

A szakszervezetek követelését figyelembe véve a Beauvais-i AGCO – Massey Ferguson traktorgyár március 17 – én bezárt. Az üzemben 130-140 dolgozó marad, akik az alkatrész kiszállítási tevékenységben vesz részt. Éric Odièvre emberi erőforrás igazgató szerint a vezetők és az adminisztratív személyzet számára felajánlják a távmunka lehetőségét. A professzionális laptopokkal felszerelt alkalmazottak számára ez egyszerű, azok számára akik nem rendelkeznek ilyen eszközzel, de részt kívánnak venni a távmunkában, személyi számítógépeket biztosítanak. Az üzem bezárása egyelőre március 27-ig tart, de a járványügyi helyzet függvényében meghosszabbítható.

Kuhn

A Kuhn anyavállalata a Bucher Industries figyelembe véve a francia kormány ajánlását bezárta az összes franciaországi üzemét. A francia mezőgépgyártó szektor legnagyobbjához, a Kuhn Grouphoz ezekből hat tartozik 3500 alkalmazottal: kettő Saverne-ben (szálastakarmány-, ill. TLT hajtású talajművelő gépek), Kuhn Huard Châteaubriant-ban (ekék, passzív talajművelő gépek, precíziós vetőgépek), Kuhn-Blanchard Cheméré-ben (permetezőgépek), Kuhn-Audureau La Copechagniére-ben (istálló gépek, sövénynyíró gépek).

Az összes üzemben leállt az új gépek gyártása, csupán a kész gépek- és alkatrészek kiszállítása folyik. A leállás tervezett határideje 2020. április 1. ami a járvány helyzettől és a kormány döntésétől függően változhat.

A Bucher Industries társaság időszakosan szintén leállította a kínai és malajziai üzemét.

JCB

A JCB társaság, tekintettel a koronavírus okozta problémákra két hétre bezárta kilenc angliai üzemét. A Staffordshire-ban, Derbyshire-ban and Wrexham-ban dolgozók bérét azonban fizetik. Az alkalmazottak egyelőre folytatják munkájukat (39 óra/hét), akinek lehetősége van az távmunkában.

Graeme Macdonald JCB CEO szerint ehhez hasonló szituáció még nem fordult elő a cég történetében, de a döntésre a cég érdekében szükség volt. Az üzemek bezárása lehetőséget ad a helyzet értékelésére, a megrendelések áttekintésére és a részegység, ill. alkatrész beszállítók tájékoztatására.

A JCB kínai gyára (Pudong), amely a múlt hónapban leállt ismét teljes üzemben dolgozik ez a jövőt tekintve bizakodásra ad okot.

Sulky-Burel

A COVID-19 vírus terjedésének megakadályozására és alkalmazottaink egészségének védelme érdekében a SULKY BUREL vezetősége úgy határozott, hogy 2020. március 18-án, szerdán bezárja ipari létesítményeit. A gyár bezárás várhatóan legalább 15 napig tart, ezalatt a készgépek és tartozékok szállítása szünetel, de a gyárak újbóli megnyitásakor majd újraindul.

Az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatás folyamatosságának megőrzése érdekében úgy döntöttek, hogy fenntartják az alkatrészellátást a szállítási szolgáltatások elérhetőségétől függően. Értékesítési kérdésekben a területi képviselők továbbra is rendelkezésre állnak az online csatornákon keresztül.

Manitou

A Manitou március 17-én 13 órakor bejelentette gyártóhelyeinek bezárását. A döntést egyrészt a Covid-19 terjedésének megakadályozása, illetve sok partner, ügyfél és beszállítótól érkezett bejelentések indokolták. A bezárás várhatóan március 31-ig tart. Ez a rendelkezés az összes francia termelési tevékenységre vonatkozik, kivéve a pótalkatrészek szállítását, az ügyfélszolgálatot és bizonyos központi funkciókat.

A koronavírus utáni állapot

A koronavírus elleni küzdelemben sok mindennel lehet találkozni. Érdekességként idézzük a Glavcom.ua ukrán hírportál beszámolóját, amely szerint a fehérorosz köztársasági elnök a koronavírus elleni óvintézkedések kapcsán arra ösztönözte polgárait, hogy dolgozzanak vidéken és vezessenek traktort, a koronavírus járvány leküzdésének egyik alternatívájaként.

Legutóbbi televíziós konferenciája során azt mondta a helyi hatósági tisztviselőknek, hogy a szántóföldön végzett munka, az „alkoholos fertőtlenítés egy kis vodkával”, valamint a rendszeres szaunázás segít leküzdeni a vírust. Majd tréfásan hozzátette, hogy az „alkoholos fertőtlenítést” kizárólag munkaidőn kívül szabad alkalmazni.

Lukasenko elnök „fertőtlenít”

„Jó érzéssel tölt el, amikor nézem a TV-ben, hogy a gazdák ülnek a traktorokban és senki sem beszél a vírusról.” –mondta Lukasenko. „Vidéken a traktor mindenkit meggyógyít. A mezők mindenkit meggyógyítanak.” – tette hozzá.

Kínai helyzet

A fehérorosz hírek mellett találkozhatunk komolyabb beszámolókkal is a koronavírus utáni idők lehetőségeiről. A koronavírus helyzet javulásával a kínai XAG dróngyártó társaság február 10-én újraindította tevékenységét és egyúttal 20 millió yuan értékű alapítványt hozott létre a termelési láncban résztvevő cégek újraindítását segítendő. Február 26-ig a XAG gyártó központ már 80%-os kapacitással dolgozott és az XPlanet Agricultural UAS robotok ezreit szállította Kína 30 régiójába. A cég küldetése, hogy 7 millió farmert lásson el drónokkal, akik 25 millió hektár művelését segítik. Ezt az teszi lehetővé, hogy az automata gyártósorok napi 200 drónt képesek előállítani. A kínai Ministry of Industry and Information Technology tájékoztatása szerint március 6-án a kis-és közepes vállalkozásoknak már 52%-a megkezdte tevékenységét.

Dróngyártás a XAG üzemében

Forrás: https://www.ouest-france.fr/pays-de-la-loire/le-mans-72000/coronavirus-le-mans-l-usine-claas-fermee-jusqu-a-fin-mars-e02d00b2-693a-11ea-802f-179bbcde18b8; https://www.profi.co.uk/news/;https://www.ivtinternational.com/news/market-performance/jcb-and-manitou-cease-production.html; https://www.am-today.com/article/coronavirus-manitou-group-ferme-ses-operations-en-france-jusquau-31-mars; https://glavcom.ua/ru/news/vodka-i-traktor-lukashenko-rasskazal-chto-spasaet-ot-koronavirusa-666416.html; https://www.suasnews.com/2020/03/xag-resumes-work-and-drone-production-to-aid-spring-planting-as-china-steadily-recovers-from-coronavirus-outbreak/

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A rágcsálnivalókat és a macskaeledeleket keresik a koronavírus miatt a britek

2022. február 14. 07:03

A teljes brit kiskereskedelmi szektorra vonatkozó felmérések azt mutatták, hogy a fogyasztói kiadások megemelkedtek.

A koronavírus veszélyezteti a sertéstartó cégeket

2022. január 25. 08:17

Az ágazat számos szereplője szerint sok állattenyésztő gazdaságra nehezedik nyomás a koronavírus miatt kialakult helyzetben késedelmesen folyósított segély miatt Németországban.

A koronavírus állíthatja meg a szarvasmarha-árak szárnyalását

2022. január 2. 05:36

Az új koronavírus-változat miatti szigorúbb követelmények és korlátozások végső soron további árnyomást is eredményezhetnek.

Rekordszinten a teafogyasztás a koronavírus miatt

2021. október 29. 05:47

Különösen a gyógyteák és a gyümölcsteák örvendnek egyre nagyobb népszerűségnek, és négy százalékos értékesítési növekedést értek el.

Massey Ferguson 5711 S – 110 lóerős, rugózott hidas prémium traktor eddig soha nem látott áron!

2019. december 12. 09:24

A Massey Ferguson univerzális felhasználású traktorszériája- az importőr Austro Diesel GmbH év végi akciójában- rendkívül kedvező áron érhető el. Az erőgép kifejezetten a hazai gazdálkodók igényeire lett kialakítva: rugózott mellsőhíd, frontsúlyozás, légfék berendezés és kukorica sorközbe beférő abroncsozás mind az alapfelszereltség részei.

Gépvásárlási kisokos - hogyan legyél tudatos termelő?

2018. szeptember 12. 04:30

A mezőgazdasági piacon igen szokatlan, de annál szórakoztatóbb formában jelenteti meg mondanivalóját az AgroMax Gépkereskedelmi Kft. Képregényt készítenek ugyanis a termelőket érintő kérdésekről, problémákról, a hétköznapi életről.

Verbis: megérkeztek a minőségi Kioti traktorok

2024. január 31. 12:40

2024. január 1-től a Kioti traktorok kizárólagos magyarországi importőrévé vált a Verbis Kft. Az AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításra rögtön elvitték a dél-koreai márka 140 LE-s csúcsgépét, a HX1401 típust.

Aknára is hajthat a Steyr golyóálló traktora

2024. május 4. 12:10

A gyártó egyelőre két Terrus CVT modellt alakított át páncélozott fülkésre, és nem titkoltan a NATO-tagországok piacait célozza meg velük.