A hazai tanulmányok szerint a mezőgazdaság termelési eredményeinek javítása érdekében alapvető, hogy a gépi munkák nagyobb táblákon, nagyobb teljesítményű gépekkel, jobb szakértelemmel történjenek.
A Mezőgazdasági Gépesítési Intézet (MGI) folyamatosan figyelemmel kíséri a mezőgazdasági gépek teljesítéseit és költségeit, és ezeket az adatokat, valamint a gépvizsgálatok eredményeit felhasználva minden évben költség-előrejelzést is készít. E munka a gépüzemeltetéssel foglalkozók számára készül, lehetővé teszi a pontosabb technológiai tervezést, az ésszerűbb gépkiválasztást, a gépek üzemeltetési költségének figyelemmel kísérését és megítélését, valamint segíti a különböző költségkalkulációk- és a szolgáltatási díjtételek kialakítását, a saját gépek költségének tervezését és ellenőrzését.
A gépek teljesítésének és költségének ismerete minden mezőgazdasággal foglalkozóknak, de főleg a gazdaságok irányítóinak nélkülözhetetlen, mert a gépüzemeltetés költségét a saját gépeiknél is ellenőrizni kell ahhoz, hogy a túlzott költséggel üzemelő gépeket időben lecserélhessék, helyettük másikat vásárolva, vagy bérmunkát alkalmazva, illetve a többi gépet hatékonyabban működtetve csökkenteni tudják a termelés költségét. Mivel a mezőgazdasági gépeket forgalmazók napjainkban nagyon sok géptípust kínálnak, és a gazdaságokban is jóval többféle gép üzemel, mint korábban, ezért a költségelemzés módszerének ismerete is fontos, mert így a közölt számokat kiinduló adatként lehet kezelni a helyi viszonyoknak megfelelő számításokhoz. Az itt csatolt táblázatokban az erőgépek (1. táblázat), a munkagépek (2. táblázat), és az ezekkel végezhető egyes munkaműveletek (3. és 4. táblázatok) legfontosabbnak ítélt adatait mutatjuk be, megjegyezve, hogy e munka célja az átlagos költségek megállapítása, a közölt számokat szükség esetén a helyi viszonyokhoz kell igazítani.
A költségek meghatározásának módszere
A gépek munkájának megítélése többnyire fajlagos adatokkal történik, ezért a költségeket teljesítésadatokra kell vetíteni. Az erő- és munkagépek teljesítését (kihasználását) a gyakorlatban leginkább a gépek rendeltetése és az üzemeltetés körülményei határozzák meg. Ezeken túl természetesen befolyásoló még a gép „mérete” (motorteljesítménye), minősége, ára, felszereltsége, stb. is. A gépek teljesítését a mezőgazdaságban különböző egyenértékekkel összegzik. Munkánk során a normálhektárt, a műszakidőt, a tonnakilométert, és a kilówattórát alkalmaztuk. A teljesítés-egyenértékek megállapítása a gyakorlatban általában jelentős hibával történik, többségük nem jellemzi megfelelően az erőgép által ténylegesen teljesített „gépi munkát”, ennek ellenére alkalmazásuk nélkülözhetetlen.
Az erőgépek teljesítését normálhektárra (nha) vetítve célszerű megadni. Egy nha egyenértékű egy hektár sík, középkötött talajon végzett középmély (20 cm mély) szántás során teljesített gépi munkával, mely mintegy 8 kg gázolajjal teljesíthető. A többi munkaművelet nha szorzószámai az elvégzéshez szükséges hajtóanyag-felhasználással arányos, a középmély szántáshoz viszonyítva. A nha teljesítés megállapítása általában szorzókulcsokkal történik. A szorzókulcsok csak a munkaművelet-, a domborzat- és a kötöttség szerinti vonóerő igényt jelzik, ezt is csak átlagos viszonyokra, nem veszik figyelembe a talaj nedvességét, a tömődöttségét, a fedettségét, a munkagép művelő-testeinek állapotát, stb., tehát a pillanatnyi tényleges vonóerő igényt befolyásoló tényezők hatását, bár ezek esetenként nagyobb vonóerő igény különbséget eredményezhetnek, mint a domborzat és a kötöttség. (A domborzat és a költség alapján négy területi kategóriát különböztetnek meg, a részleteket lásd az interneten.)
A gépek üzemeltetési költsége természetesen vetíthetők műszakórára, tonnakilométerre, vagy kilométerre is, de ezek még több hibát tartalmaznak, mint a nha. A műszakóra adatainak megítéléséhez figyelembe kell venni, hogy a időkihasználás (a műszakórából a motorüzemóra aránya) 30-75 %, míg a teljesítmény-kihasználás (a motor átlagos leterhelése) 22-55 %, így a kapacitáskihasználás mindössze 24-44 %, tehát alacsony. Ezt tükrözik az egy műszakórára vetített nha teljesítések is. (A műszakidő az erőgép vezetőjének az erőgéppel eltöltött munkaideje, így a tényleges munkavégzés mellett a kieső időket is tartalmazza.) Ha a műszakóra önköltség a műveleti költségek számításának az alapja, akkor az erőgép műszakóra önköltségéhez hozzá kell adni a munkagép műszakóra önköltségét, majd ezt osztani kell a műszakórára vetített ha, t, tkm, stb. teljesítéssel.
A gépüzemeltetés költségei között a következő költségtényezők kerültek felszámításra:
– hajtó- és kenőanyagok költsége,
– munkabér és az ezt terhelő költségek: az erőgépvezető alap- és kiegészítő bére, a szociális hozzájárulási adó, és a betegszabadság költsége,
– karbantartás- és javítás költsége, az utóbbin belül a javítási anyag- és alkatrész, javítási bér- és rezsiköltség, valamint más vállalkozások által végzett javítások költsége,
– értékcsökkenés (az amortizáció, melynek számításához e munkában tíz éves használati idő, és a tíz éves használat esetén felmerülő átlagos évenkénti kihasználás szerepel),
– egyéb költség: gépjármű adó, biztosítás + baleseti adó, géptárolás, üzemanyag és alkatrész beszerzés, -tárolás és -kiadás, valamint a dolgozókhoz, illetve a munkabérhez köthető általános jellegű költségek.
Az eddigi öt költségnem összege a közvetlen költség,
– az álló- és forgóeszközök tőkehozadéka, vagy a hitelkamat,
– általános költségek: ágazati, főágazati, gazdasági, stb.
Ezek együtt adják a teljes üzemeltetési költséget.
A gazdaságok a segédüzemági költségeknél az állóeszközök és forgóeszközök tőkehozadékát, valamint az általános költségeket általában nem veszik figyelembe, tehát az ezek nélkül kimutatott költségek alacsonyabbak, a közvetlen költségekkel azonosak. A teljes üzemeltetési költség minden ténylegesen felmerülő költséget tartalmaz, ez felel meg a szolgáltatás díjtételének. Az árak és a költségek az Áfá-t sehol nem tartalmazzák, így az Áfa esetleges változása az itt közölt költségeket nem módosítja. A mezőgazdasági munkákhoz felhasznált gázolajnál a jövedéki adó egy része visszaigényelhető. Ezt a kedvezményt a számítás során nem vettük figyelembe, mert előre nem lehet tudni azt, hogy a gépi munkát ki és hol végzi, tehát az adott esetben jár-e a kedvezmény, de a konkrét munka elszámolásánál célszerű érvényesíteni. A szolgáltatási díjtételek megállapítása során – a területi kategória mellett – a vonóerő igényt befolyásoló más tényezőket is figyelembe kell venni (pl. nedvességtartalom, tömődöttség, fedettség, stb.), melyek költségnövelő hatását csak a helyi körülményeknek megfelelően lehet megállapítani.
Változások a 2016. évi adatoknál
A mezőgazdasági gépüzemeltetés költsége év közben is folyamatosan változik, ezért a költség-előrejelzésnél először azt kell megvizsgálni, hogy az előző becslés hogyan teljesült. A változásokat – az utólagos ellenőrzés, és az előre-jelzés során egyaránt – a MGI által megfigyelt bázisgazdaságok tény- és tervszámai, a gép- és alkatrész-forgalmazók tapasztalatai, a KSH adatai, valamint a különböző rendeletek előírásai alapján határoztuk meg. Ezeket figyelembe véve a 2015 évre készített költségszámok, és az év során bekövetkezett változások között csak két területen volt számottevőbb eltérés. Az egyik a gázolaj ára, mely a tervezettnél sokkal erőteljesebben esett (az évi átlagok alapján számolt 2,5 %-kal szemben 14,7 %-kal, a 2014. decemberihez viszonyítva a 2015. decemberi ár pedig 16,0 %-kal). A másik a gépek javítási-karbantartás költsége, mely a csekélyebb új-gép vásárlás, illetve a gépek fokozottabb „öregedése” miatt kissé nagyobb arányú volt. E két változás egymást részben kiegyenlítette, így a 2015. évi tényleges költségek a tervezetthez képest kis mértékben csökkentek.
2016-ban az erő- és munkagépek költségeinek változása – a gázolaj ár kivételével – szintén kevéssé jelentős. Pl. az éves- és fajlagos kihasználás (megítélésünk szerint) nem módosul, ezért a csatolt táblázatokban az előző évi teljesítés-adatok szerepelnek. Az értékcsökkenési leírás kulcsa (minden gépnél egységesen 10 %), és a gépek árának átlagos emelkedése (4 %) sem változik, így az amortizációs költség módosulása a gép árát követi. Az előző évivel egyező az alapbér növekedésének mértéke (5 %), az ez után elszámolt kiegészítő bér- (10 %), a szociális hozzájárulási adó- (27 %), a betegszabadság- (2 %), a gazdasági általános költség- (5 %), valamint a tőkehozadék (4 %) aránya, az üzemanyagok és alkatrészek tárolásának- (4 %), valamint a géptárolók üzemeltetési költségének (3 %) emelkedése, és nem változik a kenőanyagok fajlagos ára (850 Ft/kg) sem. A biztosítás díj változása 2013 és 2014-ben (a piaci verseny miatt) 0 % volt, 2015-ben viszont a verseny mérséklődésével átlagosan 15 %-kal, 2016-ra pedig 10 %-kal nőtt.
A 2016. évi adatok meghatározása során jelentősen csak a gázolaj nagykereskedelmi ára változott, mert az általunk 2014. decemberben becsült, és 2015-re várhatónak vélt 390 Ft/kg-al (327,6 Ft/liter-el) szemben 2016-ra 325 Ft/kg-ra (273 Ft/liter-re, 83,3 %-ra) mérsékeltük, mely a 2015. évi ténylegesnek ítélhető átlagos árnál (341 Ft/kg, illetve 286,4 Ft/liter) mintegy 4,7 %-kal kisebb, a 2015. decemberinél (321 Ft/kg, illetve 270 Ft/liter) pedig 1,2 %-kal nagyobb. (Számottevőbb üzemanyag-árváltozás természetesen 2016-ban is bekövetkezhet.) A gazdaságok adatai szerint az általuk realizált nagykereskedelmi ár mintegy 79-80 %-a a NAV és a KSH által megadott áraknak. A karbantartási-javítási költségnél 2015-ben az alkatrészek átlagos ára nőtt nagyobb mértékben, mert az öregedő géppark miatt intenzívebb volt az alkatrész iránti kereslet. Mivel a javítási bér-és rezsi, valamint az „idegenek” által végzett javítási költség emelkedése 2015-ben is mérsékelt volt, ezért (a 2015-évi elmaradt növekedés pótlására) 2016-ban 6 % költség-emelkedéssel számoltunk. A fenti költségmódosulások eredményeként a 2016. évi fajlagos teljes gépüzemeltetési költség – a 2015-re előre jelzetthez viszonyítva – erőgépeknél átlagosan 1,8 %-kal mérséklődött, az erőgépek munkagépeinél pedig 4,7 %-kal emelkedett. A munkaműveleteknél viszont a költségváltozás olyan kevés (0,4 %-kal csökkent), hogy a 2015. évi számok (nagyvonalú megközelítés alapján) 2016-ban is változatlanul alkalmazhatók.
A 2016-ra készített költségszámítás módszere az erőgépeknél (1. táblázat) és a munkagépeknél (2. táblázat) azonos volt azzal, amit az MGI a korábbi években is alkalmazott. Részletes műveleti költségszámítás azonban 2016-ra (sajnos) nem készült annak ellenére, hogy az erőgépek mérete szerinti műveleti költségek a gépüzemeltetési költségszámítási munka legfontosabb része. Ezt a hiányt úgy pótoltuk, hogy az erőgépek üzemeltetési költségének átlagosan 98,2 %-ra történt mérséklődését, és a munkagépek 104.7 %-ra növekedését a műveleti költségek változásának mértéke megállapításához (kissé nagyvonalú megközelítéssel) olyan arányban vettük figyelembe, ahogyan a gazdaságokban a teljes gépüzemeltetési költségéből az erő- és a munkagépek részesednek. Erre minta a bázisgazdaságok 2014. évi tényszámai voltak, ahol a teljes gazdasági gépüzemeltetési költségből (100 %) az erőgépek aránya 78,1 %, a munkagépeké pedig 21,9 % lett. Ezekkel súlyozva a erő- és munkagépek 2016. évi üzemeltetési költség-változását a műveleti költségek 99,6 %-ra mérséklődtek, így (ugyancsak nagyvonalúan) a 2015. évi adatok 2016-ban is változatlanul használhatók (3. táblázat). Ez a számítás természetesen csak „tájékoztató” eredményt ad, mert az egyes műveletek költségében az erő- és a munkagépek költségének aránya eltérő, ezért a „gyakorlatban” a nagyobb arányú erőgép-költség igény esetén (pl. talajmunkák) kissé csökkennek, míg a nagyobb arányú munkagépköltségeknél (betakarítási munkák) kevéssé nőnek. A hiba azonban csak mintegy +- 0,5-1,5 % lehet, tehát az így nyert műveleti költség mint „irányszám” elfogadható. Mivel a 3. táblázat számai az I. területi kategóriára vonatkoznak, az itt közölt költségeket a II-IV. kategóriába tartozó területeken végzett műveletek esetében a kategóriák „vonóerő igényét” jellemző arányszámmal növelni kell.
A gépüzemeltetési költségeket módosító egyéb tényezők
Mivel a csatolt táblázatokban szereplő költségek kiinduló számai főleg a bázisgazdaságokból származnak, tehát a nagyüzemi gazdaságok jelenlegi szokásos körülményeit jellemzik, és minden felszámítható költségnemet tartalmaznak, így az átlagosnál takarékosabb gazdálkodás, és jobb munkaszervezés esetén a gépüzemeltetés költségei mintegy 20-25 %-kal is mérsékelhetők. Általános ugyanis, hogy a nagyobb, és drágább gépek üzemeltetését mindig fokozottabb figyelem kíséri, kiszolgálásuk többnyire jobb, és ezeket képzettebb erőgép-vezetőre bízzák, valamint igyekeznek folyamatosan munkával ellátni. Ezzel szemben a kisebb és olcsóbb gépekkel kevéssé törődnek, és e gépeket sok esetben olyanok, illetve olyan munkafeladatokra vásárolják, ahol a kihasználásuk – az adott körülmények miatt – nem is lehet intenzív. Ezek az okai annak, hogy pl. a csatolt 1. táblázatban a nagyobb motor-teljesítményű erőgépek éves műszakóra teljesítése, és fajlagos kihasználása kedvezőbb. A jobb eredmények érdekében azonban a gazdaságokban minden gépre az eddiginél több figyelmet kell ordítni. Ezen túl természetesen további költségcsökkentési lehetőségek is vannak, mert az egyes erő- és munkagépek a különböző munkaműveletekben és körülmények között eltérő önköltséggel dolgoznak. Pl. a nagyobb teljesítményű gépekkel végzett munka általában olcsóbb, mint a kisebb teljesítményű gépeké, illetve bizonyos esetekben a speciális gépek, míg máskor az univerzális gépek alkalmazása a kedvezőbb. Lényeges továbbá, hogy a kisebb táblák művelése fajlagosan költségesebb, mint a nagyobb tábláké (4. táblázat).
A költség-mérséklő lehetőségek között talán a legfontosabb a gépek kihasználásának javítása, illetve az éves teljesítés fokozása, mert a gépek által teljesített éves műszakórák száma, és a műszakórára jutó nha, ha (stb.) teljesítések a gépi munka jobb szervezésével lényegesen javíthatók, így a fajlagos gépüzemeltetési költség csökkenhet. Lényeges továbbá a megfelelő birtokméret és táblaméret kialakítása, a munkaműveleteknél a legalkalmasabb erőgép-féleség- valamint a legkedvezőbb motorteljesítményű erőgép kiválasztása, a karbantartás és javítás gondos elvégzése, az időben történő gépcserék, stb. Az alkalmazott gépek használati ideje (kora), és korszerűsége ugyanis nagymértékben befolyásolja a gépüzemeltetés költségeit, mert a „fiatalabb” és korszerűbb gépek kihasználása általában jobb, üzemeltetési költségük pedig kedvezőbb. Ennek okai természetesek, hiszen ezek a gépek általában szebbek, kényelmesebbek, kiegészítőkkel jobban felszereltek, ezért az erőgépvezetők szívesebben használják még túlmunkában is, megbízhatóbban üzemelnek, és kevesebb javítási ráfordítást igényelnek.
Összegzés
A hazai tanulmányok szerint a mezőgazdaság termelési eredményeinek javítása érdekében alapvető, hogy a gépi munkák nagyobb táblákon, nagyobb teljesítményű gépekkel, jobb szakértelemmel történjenek. Fontos továbbá, hogy a gépüzemeltetési költség mértékének, illetve változásának megítéléséhez, és a teljesített gépi munka elszámolásához megfelelő üzemeltetési költségnormák (díjtételek) álljanak rendelkezésre, mert minden gazdálkodónak ismernie kell a gépüzemeltetés költségeinek alakulását, illetve a költségeket befolyásoló tényezőket, és ezek hatását. A gazdálkodás eredményességének javítása érdekében ugyanis a gépüzemeltetés terén növelni kell a hatékonyságot, javítva a minőséget és a munkafegyelmet, illetve csökkentve a költségeket. A közölt átlagos adatok azonban a konkrét gazdasági döntésekhez nem mindig elegendőek. Ezért a gazdaságokban is célszerű rögzíteni a saját gépeik adatait, figyelembe kell venni a rendelkezésre álló gépállomány jellemzőit, hogy ezek alapján a számításoknál alkalmazott teljesítéseket és költségeket pontosabban, a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva lehessen meghatározni.
(Agrofórum Online – Dr. Gockler Lajos)