Gépinfo

Az év pickupja: „triplázott” az Amarok

Agrofórum Online

Különleges kitüntetést adtak át a lyoni Solutrans 2023 logisztikai és szállítási szakkiállításon, a „Nemzetközi Pickup Díjat” ugyanis csak két-három évente ítélik oda, a Volkswagen Haszonjárművek új Amarok sorozata pedig győzedelmeskedett.

A Volkswagen Haszonjárművek pickup-családja 2011 (a 2012-es és 2013-as évre) és 2017 (a 2018-as és 2019-es évre) után harmadszor részesült ebben az elismerésben, ezúttal együttműködő partnerével, a Forddal, illetve annak Ranger modelljével osztozik az első helyen.

„Tripla”: harmadszor nyerte el a Volkswagen Haszonjárművek Amarok-sorozata a szállítmányozási szakújságírókból álló zsűri „Nemzetközi Pickup Díját” („International Pick-up Award”; IPUA). Az új modell – amely a márka partnerével, a Forddal együttműködésben készült, és 2022 végén jelent meg első piacain meggyőzte a húsztagú nemzetközi zsűrit.

Dél-Afrikában készül

Legtöbb piacán 2023-ban már megrendelhető volt az új pickup, amely számos példányban járja már az utakat – s szükség szerint természetesen a távoli terepeket is. Az Amarok modellek iránti kereslet a gyártás felfuttatásának időszakaszában részben meghaladja a kínálatot. Az új Amarok kizárólag Dél-Afrikában, a silvertoni gyárban készül.

Öt modellváltozat

A Volkswagen Haszonjárművek Németországban, illetve Európában öt modellváltozatban és négy motor/sebességváltó összeállítással TDI-dízelként kínálja új pickupját, míg a benzinmotorok, a rövid fülkés (Single Cab) változatok és a kisebb dízelmotorok további, Európán kívül piacokon szerepelnek a választékban.

25 vezetéstámogató rendszer

Felszereltségtől függően több mint 25 vezetéstámogató rendszer, akár 12,3 col képátlójú kijelző, a digitális és analóg kezelőszervek gyakorlatias összeállítása és színvonalas anyagválasztás gondoskodhat prémium hangulatról az új Amarok fedélzetén.

Az akár 1,19 tonna teherbírás, a még átgondoltabban kialakított rakfelület (plató) és az akár 3,5 tonna vontatható tömeg révén az új Amarok szinte minden feladatot megoldhat, munka közben és a szabadidőben egyaránt.

80 centiméteres gázlómélység

Az Amarok fejlett technikája, illetve számos vezetéstámogató rendszert és 360 fokos kameraképeket is kínáló felszereltsége a terepes közlekedést is nagyban megkönnyíti. Akárcsak gázlómélysége, amely az eddigi 50-ről 80 centiméterre nőtt, de karosszériája rövidebb túlnyúlásai és nem utolsósorban erőteljes motor/sebességváltó kombinációi is hozzájárulnak terepes adottságaihoz.

(Fotó: Volkswagen)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Tovább szárnyal a magyarországi pickup-piac

2023. december 10. 15:10

Novemberben 3,7 százalékkal csökkent a hazai személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések száma éves alapon. Itthon összesen 10 303 jármű kapott rendszámot novemberben.

Megduplázódtak a hazai pickup-eladások

2024. február 6. 09:10

Három százalékkal csökkent 2024 januárjában a hazai személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések száma éves alapon – derült ki a Datahouse adatiból. Két éves viszonylatban 4 százalékos a növekedés.

Mérges külsőt kapott a jubileumi Ram Power Wagon pick-up

2020. december 25. 09:17

Különösen harcias külsőt kapott Ram-kínálat zászlóshajója a Power Wagon a modell 75. születésnapjára.

A Ford felfüggeszti az F-150 Lightning elektromos pickup gyártását

2024. november 20. 12:10

A Ford elektromos autók részlege jó ideje veszteségeket termel. 6 hétre fel is függesztik az elektromos kisteherautójuk gyártását.