Gépinfo

Betörnek Európába az indiaiak, és meg sem állnának a piacvezető pozícióig

Agrofórum Online

Bár a traktorai 85 százalékát jelenleg odahaza adja el az indiai TAFE, a tőkeerős gyártó ambiciózus tervet dolgozott ki az európai piac meghódítására.

Magyarország nyilvánvalóan nem számít nagy piacnak a mezőgépek terén, ezért ha egy-egy márkanév ismeretlenül cseng számunkra, attól az még lehet a globális verseny fontos résztvevője. Közéjük tartozik az indiai TAFE traktorgyártó is, amely a novemberben tartott hannoveri Agritechnica szakkiállításon vázolt fel ambiciózus terveket.

A TAFE nem olyan szereplő, amelyet el lehet intézni egyetlen kézlegyintéssel. Az 1960-ban alapított márka India második legnagyobbja az értékesített traktorok terén, az évi 180 ezer fölötti eladott darabszám önmagáért beszél. Szintén ők az amerikai AGCO csoport legnagyobb részvényesei is, amely egyebek mellett a Challenger, Fendt és Massey Ferguson márkák tulajdonosa.

A TAFE azonban nem éri be ennyivel, hanem globális piacvezetők kívánnak lenni a 100 LE alatti traktorok kategóriájában. Miközben a gyártók többsége az egyre nagyobb teljesítményű erőgépeivel büszkélkedik, addig az indiaiak inkább „lefelé” terjeszkednek, és alighanem jól teszik, hiszen a 100 LE alatti szegmens jelenti a legnagyobb piacot a világon. Az Indiában 2025-ben értékesített 1 millió traktor 50–60 százaléka például ebbe a kategóriába tartozott.

Vadonatúj modellek

A piacvezető pozícióra törekvést a TAFE új modellekkel nyomatékosította Hannoverben, a standjuk középpontjába a 6065-ös (65 LE), valamint 7515 GE (75 LE) és 1015-ös (103 LE) masinákat állították. Az utóbbi tehát már a 100 LE fölötti kategóriát képviseli, és érdekessége, hogy ez az első ilyen fülkés traktoruk az indiaiaknak Európában. A 7515 GE modellt Törökországban szerelik össze és már 2026-ban kapható lesz.

India önmagában is gyorsan növekvő traktorpiacot jelent, a következő évtizedben 5-6 százalékos bővülést várnak tőle évente. Míg korábban a 31–40 LE-s traktorok voltak ott a legkapósabbak, addig ez mára kissé feljebb kúszott, és a 45–50 LE-s erőgépekből értékesítik a legtöbbet a hatalmas ázsiai országban. A TAFE termékeinek 85 százaléka belföldön talál gazdára, a maradék 15 százalék pedig mintegy 80 másik országban – az európai export terén számítanak tehát a közeljövőben jelentős növekedésre.

(Vezérkép: TAFE Tractors/Facebook)

65 lóerős TAFE kistraktor az Agritechnicán:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Kistraktor érkezett millió extrával a Kubotától – csak semmi túlbonyolítás!

2025. december 12. 16:10

A 60 LE alatti kategória újabb gyöngyszeme lehet a japán Kubota új Grand L70 traktorsorozata, amely minden „földi jóval” felszerelt, de megtartotta egyszerű kezelhetőségét is.

Tárolósátrak 4 óra alatt összeszerelve, örök életre tervezve – ezt tudják a Gravetti minőségi termékei

2026. május 20. 13:10

Kereken 10 éve forgalmazza Magyarországon az Európában piacvezetők közé tartozó mezőgazdasági tárolósátrakat a Gravetti Kft., amelynek a standján egy meglepetésterméket is találtunk a hódmezővásárhelyi állattartó napokon.

Retró: cseh kistraktor a magyar háztáji gazdaságokban

2024. március 11. 11:10

A rendszerváltás előtt a háztáji gazdaságok, kertészetek, faiskolák, ültetvények kedvelt traktora volt a cseh Agrostroj Prostějov által gyártott kistraktor, amelyből jó néhány ma is üzemképes.

Érkeznek az új ZETOR traktorok - Bemutatjuk az Utilix és Hortus kistraktorokat

2018. február 19. 07:40

A Zetor új, 42-67 lóerő tartományba tartozó univerzális kistraktorokat mutatott be Utilix és Hortus elnevezéssel.