Gépinfo

Zörgő rács, porfelhő és krumplihegyek – burgonyabetakarítás orosz módra

Agrofórum Online

A kedvező időjárást kihasználva most igyekszik mindenki gyors tempóban és sértetlenül betakarítani a burgonyagumókat – ehhez mutatunk egy érdekes eszközt.

Javában tart a burgonya betakarítása Magyarországon, erre a munkafolyamatra ugyanis nálunk általában augusztus eleje és október közepe között kerül sor, fajtától függően. A megfelelő körültekintést igénylő feladattal kapcsolatban az Agrofórum szaktanácsadói is rengeteg kérdést kapnak, és nem véletlenül, hiszen a korai és a késői felszedés is hibának tartható. A még be nem beérett gumók könnyen romlanak, míg a későn felszedett gumók túlzottan sérülékenyek lesznek.

Épségben tárolni

Kiskerti körülmények között előbb a szártalanítást végzik el, majd utána következik a felszedés, általában kapával vagy ásóval, néhol pedig villával. A folyamat során leginkább arra kell törekedni, hogy a gumók sértetlenek maradjanak, nem elég körültekintéssel egy pillanat alatt tönkretehetjük az egész éves munkánkat.

Hozzáértők szerint a gumókat végleges tárolás előtt ajánlott 1-2 hétig száraz, sötét, szellős, szobahőmérsékletű helyen tartani. A végleges betárolás előtt pedig tanácsos újra átválogatni őket, hogy a sérült, netán rothadt példányok ne fertőzhessék meg a teljes készletet. Az ideális tárolási hely magas páratartalommal és alacsonyabb (7-8 °C-os) hőmérséklettel rendelkezik.

A világhálón számtalan alternatíva létezik a burgonya kézi felszedésének kiváltására. A gépesített megoldások nem mindegyike tekinthető korszerűnek, de ha a célnak megfelel, vagyis lehetővé teszi a gyorsabb tempójú, a gumók épségét megtartó betakarítást, akkor nem lehet kifogásunk ellene.

A cikk végén lévő videóban egy orosz gazda a finn Juko gyártmányú burgonyafelszedő géppel végzi a betakarítást. A meghajtásról egy öregecske MTZ traktor gondoskodik, a munkagép működése pedig amilyen egyszerű, olyan nagyszerű. A lenyomott és megnyitott bakhátból a gumók egy rácsos felhordóra kerülnek, amely a szár- és földmaradványokat is eltávolítja róluk. A gépen dolgozó humán kezelő némi segítsége által (feladata a válogatás is) a gumók egy gyűjtőedénybe kerülnek, és ezzel a betakarítási folyamat végére értünk.

A finn Juko gép hátránya, hogy csupán egy sor betakarítására képes egyidejűleg. A munkaszélessége 50 cm, a teljesítményigénye legalább 40 LE, vagyis valóban elég egy kisebb traktor a működtetéséhez.

A gép munkasebessége is meggyőző, haladós vele a felszedés:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

Betakarítás kisebb költséggel mégis nagyobb hatékonysággal? Lehetséges!

2022. június 10. 05:34

Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy mennyire fontos és milyen hasznos a betakarítógépek helyes üzemeltetése.

Ráment a szójaföldre a szokatlan megjelenésű gép, és rögtön óriási rekordot döntött

2026. március 25. 16:10

Forradalmian új mezőgazdasági géppel sikerült megdönteni a szójabetakarítás rekordját, a Nexat speciális eszközhordozója ismét bizonyított.

Jön a joystick kormányzás az IDEAL kombájnokba

2022. augusztus 30. 10:24

A Massey Ferguson, az AGCO világmárkája (NYSE:AGCO) örömmel jelenti be, hogy az MF IDEAL 7, IDEAL 8 és IDEAL 9 TrakRide típusaihoz mostantól elérhető az IDEALdrive joystick alapú kormányrendszer.

Nagy készletkisöprés - Kivételes gabonakombájnok, egyedülálló ár és finanszírozás

2018. október 17. 11:54

A 175 lóerős Nova, a 220 lóerős Vector, a 340 lóerős Acros és az 520 lóerős RT490 gabonabetakarító gép megvásárlásához ráadásul most egy bónusz is jár: a kombájnvásárlóknak KERNER HYBRID kultivátort biztosítanak kipróbálásra az őszi szezonban.