Gépinfo

Durván növelte előnyét a John Deere májusban

Agrofórum Online

A márciusi 24 és az áprilisi 22 százalékos éves alapú csökkenést követően májusban csupán 12 százalékkal esett vissza a hazai traktorpiac. A 289 darabos havi forgalomba helyezés csak három darabbal marad el az áprilisi adattól, és így a második legerősebb hónap lett a május eddig. Az év első öt hónapjában összesen 1256 traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 12 százalékos mínusz a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest.

A két évvel ezelőtti első öt hónappal összevetve 3 százalékos pluszt mutatnak a számok, akkor 1217 traktort adtak el itthon ugyanezen időszak alatt – derült ki a Datahouse adataiból.

A májusi versenyt szokás szerint a John Deere nyerte, nem is akárhogy. Összesen 70 darabot adtak el, ami 24 százalékos piaci részesedésnek fele meg. A második helyen végző Claas még ennek a mennyiségnek a felét sem tudta értékesíteni. A Claas 33 darabbal végzett a májusi rangsor második helyén. Harmadik helyre a TGB futott be 24 darabbal. Utánuk New Holland, Case, Polaris, Sonalika, Fendt, Deutz-Fahr és Landini sorrend alakult ki az első tízben.

Az öt hónap összesített listáján szintén a John Deere áll az élen 283 darabos eladással, amely 22,5 százalékos piaci részesedésnek felel meg. Ez a mennyiség 6 darabbal elmarad a tavalyi év hasonló időszakában elért értékesítéstől. A második helyezett New Holland 107 darabja 8,5, míg a bronzérmes Claas 93 darabja 7,4 százalékos piacrésznek felel meg. Az öthavi tízes listára a Fendt, a Case, a Polaris, a TGB, a Sonalika, a Valtra és a Kubota szerepel még. Az egy hónappal ezelőtti helyzethez képest a sorrend annyiban változott, hogy a Claas és a Fendt helyet cserélt, azaz a Claas leszorította versenytársát a dobogó harmadik fokáról. A TGB a tizedik helyről lendületesen előre lépett a hetedik helyre. A Sonalika is javított egy pozíciót és már nyolcadik. A Valtra egy hellyel hátrébb szorulva holt versenyben kilencedik, míg a Kubuta két helyet rontva már csak szintén kilencedik.

A T5-ös tömegkategória, azaz a 8000 kilogrammnál nehezebb volt a legnépszerűbb az első öt hónapban a traktorpiacon, a 686 darab 54,6 százalékos piaci részt jelent. A második, 182 darabbal és 14,5 százalékos szelettel a traktorpiaci tortából a 600 és 1500 kilogramm közötti. A harmadik legkedveltebb tömegkategória az 5000 és 8000 kilogramm közötti 150 darabbal és 12 százalékos piacrésszel. A negyedik a 3000 és 5000 kilogramm közötti tömegkategória 107 darabbal, ötödik az 1500 és 3000 kilogramm közötti kategória 106, hatodik pedig a 600 kilogrammos vagy könnyebb volt 25 eladással.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A keletnémet Fortschritt alapjaira építenek elektromos kombájnt

2024. október 5. 08:10

Radikálisan új megközelítéssel kívánnak betakarítógépet konstruálni, amely akár 30 százalékos energiamegtakarításra képes a hagyományos kombájnokhoz viszonyítva.

Traktorbaleset: így kerülhető el a halálos áramütés

2024. október 3. 10:10

A kockázat sokféleképpen kontrollálható, például annak biztosításával, hogy az alkalmazottak ismerjék a felsővezetékek helyét.

Elkészült a világ leggyorsabb MTZ traktora: 100 km/h fölötti végsebesség!

2024. szeptember 26. 09:40

Az orosz Alexander Maljar olyan versenygépet faragott egy piros, 1997-es MTZ-80 modellből, amely a leggyorsabb MTZ traktornak számít a világon.

D-vitamin hajtja az új Fendt traktort

2024. szeptember 23. 11:10

Elkészült a Fendt tisztán elektromos hajtású e100 Vario traktorának új, normál nyomtávú, 90 LE-s változata.

Felborult egy traktor Magyarhertelenden, a vezetője meghalt

2019. május 4. 06:43

Felborult egy traktor péntek délután Magyarhertelend külterületén – adta hírül a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Egyre erősebb traktorokkal árasztaná el Európát a kínai YTO

2024. január 6. 11:10

Az 55–115 lóerős tartományba tartozó, Stage V emissziós szintű traktormodelleket mutatott be nemrég a kínai YTO. A 2007 óta Magyarországon is jelen lévő márka már a 130–180 LE-s verziókon is bőszen dolgozik.

Traktorpiac: a John Deere nyerte a 2018-as eladási versenyt

2019. január 10. 06:36

A teljes éves listán a John Deere nyert, minden ötödik traktor ilyen volt tavaly. A New Holland a második lett 11 százalékos, a Case pedig a harmadik 6 százalékos szelettel a traktorpiaci tortából.

Kompakt mindenesek: itt vannak az új TYM traktorok

2023. szeptember 23. 15:10

Kompakt és sokoldalú, 68–75 LE-s traktorokkal jelentkezett a dél-koreai TYM, amely pár éve különös figyelmet szentel a nyugati piacok igényeinek.