8℃ -1℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Gépinfo

Elképesztő traktort alkotott a New Holland, milliók életét teheti könnyebbé

Agrofórum Online

Több millióra tehető azoknak a száma világszerte, akik mozgássérülten is szívesen helyezkednének el a mezőgazdaságban. A New Holland fejlesztésének köszönhetően immár traktorkezelőként is megtehetik ezt.

A kerekesszékben élők ma már egyre többféle munkát képesek elvégezni, a gépek technikai fejlődésének köszönhetően a mezőgazdaságból sem szorulnak ki. A New Holland példamutató kezdeményezése révén az alsó végtagi fogyatékossággal élők akár traktorkezelők is lehetnek.

Az olasz-amerikai CNH Industrialhoz tartozó márka egy olyan TL5-ös erőgépet fejlesztett ki, amelynek fülkéje a mozgássérültek számára is könnyen megközelíthető. A széria modelljei a 80–100 LE-s teljesítménytartományt fedik le, vagyis a gazdaságokban széles körben használható traktorokról van szó.

Az átalakított verzió a TL5 Accessivel nevet viseli, és a CNH Industrial brazíliai gyárában alkották meg. Segítségükre voltak az Elevittá, Arteprima és Senai nevű, a mozgássérültek életét könnyebbé tevő eszközöket készítő cégek, valamint jó néhány érintett, kerekesszéket használó személy is.

A New Holland információi szerint a 2019 óta gyártott TL5 modellek alakíthatók át a szükséges módon, és a rendszer legfontosabb eleme az a joystickkal működtethető emelőplatform, amely az ülésbe való be- és kiszállást segíti. Természetesen a kezelőszerveket is átalakították, és így a fogyatékos kezelők valóban önállóan képesek a jármű működtetésére.

Becslések szerint akár a 3 milliót is elérheti egyedül Brazíliában azoknak a száma, akik valamilyen fokú alsó végtagi fogyatékossággal élnek vidéken, és ezáltal akadályoztatva vannak a mezőgazdasági munkavégzésben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ez lett a nemzet kedvenc traktora Németországban – meglepő?

2025. február 20. 09:40

2024-ben összesen 29 291 darab új traktor talált gazdára Németországban. Ez 1042 darabos, vagyis 3,4 százalékos visszaesést jelent.

Háromtengelyessé szerelték át az orosz nagytraktort

2025. február 19. 08:10

A Kirovec 6x6 erőgép immár 20,5 tonnás tömeggel büszkélkedhet, amivel persze nem túl kíméletes a talajhoz.

Elsőként a világon: elektromos hajtású forgóborona született – de mennyire bírja a kemény munkát?

2025. február 17. 14:40

Az olasz gyártó egyelőre a legkisebb, 3 méteres munkaszélességben készítette el az elektromos munkagép prototípusát.

Bikaerős gumihevederes traktorral kísérleteznek a kínaiak

2025. február 12. 13:10

Az egyelőre prototípusként létező gép 220 LE-s motorral szerelt, powershift váltóval ellátott, és meglepően fordulékony.

FARM MACHINE 2022 - Az év mezőgépe 6.

2022. április 5. 05:36

Terveink szerint a győztesekről az olvasóink számára folyamatos tájékoztatást adunk. A sorozat hatodik fejezetében a vetőgép kategória döntőseit (Lemken Solitair DT, Pöttinger Aerosem VT, Väderstad Proceed), de elsősorban a győztesét mutatjuk be.

Osztatlan tulajdonjog: a beruházók rémálma

2021. február 17. 09:36

Az új előírások végre képesek lehetnek megszüntetni a termőföldek kusza tulajdoni állapotát és megoldani az ismeretlen, elérhetetlen tulajdonosok problémáját.

Vegabot: már a jégsalátát is robot takarítja be!

2019. július 20. 10:51

A Vegebot azt mutatja be, hogy hogyan lehetne bővíteni a robotika használatát a mezőgazdaságban, még olyan növények esetében is, mint a jégsaláta.

Gépinfo Videó

Erősítik az állami bormarketing tevékenységet

2020. január 10. 13:21

A közösségi bormarketing állami feladatainak hatékony ellátása érdekében Magyarország Kormánya 2020 elejétől a magyar bor eladásösztönzését célzó feladatokat az Agrárminisztérium irányítása alatt működő AMC-hez delegálja.